Grasselly Gyula

Grasselly Gyula (Szeged, 1920. július 4. – Szeged, 1991. november 13.) geokémikus, mineralógus, a földtudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe az üledékes érctelepek geokémiai, ásványtani vizsgálata volt.

Grasselly Gyula
Született	1920. július 4. Szeged
Elhunyt	1991. november 13. (71 évesen) Szeged
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	geokémikus, mineralógus, egyetemi oktató
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Középiskolai tanulmányait követően, 1938–1939-ben a váci piarista rendházban volt novícius. 1939-től az Eötvös Loránd Kollégium tagjaként a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanult, közben 1943-ban egy féléven keresztül a berlini Frigyes Vilmos Egyetem vendéghallgatója volt. Vegytan–természetrajz szakos tanári diplomáját 1944-ben szerezte meg a szegedi egyetemen. Ezt követően az egyetem ásvány- és kőzettani intézetében dolgozott Koch Sándor tanársegédeként. 1944 végén bevonult katonai szolgálatra, 1945 januárjában szovjet hadifogságba esett, majd 1945–1946-ban az újjászervezett Magyar Honvédségben szolgált.

1946-ban visszatért Szegedre, s tanársegédként folytatta az oktatómunkát az ásvány- és kőzettani intézetben, illetve tanszéken. 1947-ben megszerezte bölcsészdoktori oklevelét, 1952-ben pedig megvédte a föld- és ásványtani tudomány kandidátusa fokozatot. 1952-ben egyetemi adjunktussá lépett elő, 1956-tól 1960-ig pedig docensi címmel tanított. Időközben 1959-ben az akadémiai doktori címet is megszerezte. 1960-ban elbocsátották a tanszékről, és a művelődésügyi minisztérium állományába tartozó tudományos kutatóként tevékenykedett 1962-ig, amikor is visszakapta szegedi katedráját és docensi címét. 1964-től 1990-es nyugdíjazásáig egyetemi tanárként oktatott a szegedi egyetemen. Ebben az időszakban 1968-tól 1986-ig tanszékvezetőként irányította az ásványtani, geokémiai és kőzettani tanszék munkáját, 1983–1986-ban a földtani, 1987-ben pedig a földrajzi és földtani tanszékcsoport vezetését is elvállalta. 1956-tól 1967-ig volt az Eötvös Loránd Kollégium igazgatója, 1965–1969-ben a természettudományi kar dékánja.

Munkássága

Tudományos kutatásai homlokterében az üledékes érctelepek komplex geokémiai, ásvány- és kőzettani vizsgálata állt. Jelentős eredményeket ért el a hazai mangánérctelepek (pl. Úrkút) ásványtani, genetikai, teleptani, mikroszkópos és elektrográfiai ércszövettani vizsgálatában. Behatóan foglalkozott a szénhidrogénkészletek tárolókőzeteinek, a kemogén üledékek szerves geokémiai sajátosságaival, valamint tanulmányozta a szulfidos érctelepek mállási folyamatait.

A tudományos közélet és a felsőoktatás szervezésében is szerepet vállalt. Akadémiai székfoglalóit a szűkebb tudományterületén elért eredmények és eljövendő feladatok áttekintésének szentelte: Kutatási irányok és eredmények a mangán-geokémiában (1977), A geokémiai kutatások helyzete és lehetőségei (1983).

Könyvei, egyetemi jegyzetei mellett mintegy hatvan tanulmánya jelent meg, a Szegeden kiadott Acta Mineralogica-Petrographica főszerkesztője volt.

Társasági tagságai és elismerései

1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1982-ben rendes tagjává választották. 1974 után az Akadémia szerves geokémiai munkabizottságának vezetője volt, 1976-tól 1980-ig a geokémiai, 1980-tól 1983-ig a földtani, azt követően az ásványtani-geokémiai bizottság munkáját elnökölte, 1990–1991-ben pedig a X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának elnöki tisztét töltötte be. 1968 és 1972 között a Nemzeti Földtani Bizottság tagja, pályája különböző szakaszaiban a Föltudományi Koordináló Bizottság, illetve a művelődésügyi minisztérium földtudományi szakbizottságának elnöke is volt. 1973-tól vezette a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) földtudományi szakbizottságát, 1983 és 1990 között ő állt a SZAB élén, 1990–1991-ben pedig az alelnöki teendőket látta el. 1981-ben a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagjává választották.

A nemzetközi tudományos életnek is aktív részese volt: 1967-től 1978-ig a Nemzetközi Érctelep-genetikai Egyesület (IAGOD), 1983-tól 1986-ig a Nemzetközi Litoszférabizottság (ICL) munkájában vett részt, 1972 és 1980 között a Földtudományok Nemzetközi Uniója (IUGS) alelnöki tisztét látta el, 1982 és 1986 között pedig az IUGS kutatási-fejlesztési tanácsadó testületének igazgatója volt. A Szovjet Ásványtani Társaság tiszteleti tagjai sorába választotta.

Főbb művei

• Ásvány- és ércelemzési módszerek. Budapest: Akadémiai. 1953.  
• Ásványtan I–II. Budapest: Tankönyvkiadó. 1967.   (Közreműködő)
• Kutatási irányok és eredmények a mangán geokémiájában. Budapest: (kiadó nélkül). 1977.  
• Ásványtani, kőzettani és geokémiai helyzetkép 1973–1976. Budapest: (kiadó nélkül). 1978.  
• Geology and geochemistry of manganese I–III. Budapest: (kiadó nélkül). 1980.  
• A geokémia alapjai. Budapest: Tankönyvkiadó. 1982.  
• A geokémiai kutatások helyzete és lehetőségei : akadémiai székfoglaló 1983. március 14. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1984.  

Források

• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1975. 208. o.  
• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1981. 246. o. ISBN 963-09-1832-3  
• Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 806–807. o. ISBN 963-85773-9-8  
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1091–1092. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 427. o.

További irodalom

• Szederkényi Tibor: Grasselly Gyula. Magyar Tudomány, (1992)
• Szederkényi Tibor: Grasselly Gyula emlékezete. Földtani Közlöny, (1993)