Gyalár
Gyalár (románul: Ghelari, 1981-ig Ghelar, németül: Gelar) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.
Gyalár (Ghelari) | |
A régi és az új templom Gyaláron | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Hunyad |
Község | Gyalár |
Rang | községközpont |
Irányítószám | 337240 |
SIRUTA-kód | 86892 |
Népesség | |
Népesség | 1278 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 26[1] |
Népsűrűség | 0,27 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 765 m |
Terület | 4683 km² |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 45° 42′ 34″, k. h. 22° 47′ 17″45.709331°N 22.788046°EKoordináták: é. sz. 45° 42′ 34″, k. h. 22° 47′ 17″45.709331°N 22.788046°E | |
Gyalár weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyalár témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fekvése
szerkesztésVajdahunyadtól 20 km-re délnyugatra, 765 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. A község területéből 2668 hektár erdő, 1024 rét és 558 legelő.
Nevének eredete
szerkesztésNeve a román deal 'domb' szóból származik. Első említése: Gyélár (1733).
Története
szerkesztésA rómaiak a sziklafalba fúrt, két–két és fél méteres lyukakban folytatták a vasérc bányászatát. A határában 1895-ben felfedezett 9. századi vasolvasztó kemence ma a British Museum tulajdona.
1730-ban templomát a görögkatolikusoknak adták. A templom nélkül maradt ortodoxoknak a hagyomány szerint a református vallású földesúr, Berencz György építtetett templomot, fogadalomból. 1779-ben a dévai ferencesek kápolnát építettek, majd 1783-ban plébániát alapítottak. 1857-ben átköltöztek Govasdiára, a kápolnát pedig átadták a görögkatolikusoknak.
A település határa alatt található vasérctelep képezte az alapját a környék vaskohászatának. A korai újkorban az ércet bányászjobbágyok fejtették ki a falutól délre fekvő, későbbi nevén Felső bányá-ban és lóháton, kosarakban, illetve szekereken szállították a műhelyekbe. A govasdiai kohó megépítése után fellendült a vasércbányászat. 1863-ban külszíni fejtésbe kezdtek. A bányákat 1870-ben a magyar állam vette meg. 1879 körül a kitermelt vasérc felét Budapestre, másik felét Kudzsirba és Ósebeshelyre szállították.[2] A termelés 1880 és 1897 között az évi 200 ezerről kétmillió-egyszázezer mázsára nőtt.
A Retyisora-völgyben 1866-ban hatszáz méter hosszú alagutat fúrtak, és Govasdiáig lóvasútvonalat építettek ki. Ezt 1871-ben három szakaszból álló, 5120 méter hosszú, 633 milliméteres nyomtávú iparvasúttá bővítették. A vajdahunyadi vasmű átadása után, 1882-ben drótkötélpályát építettek Vajdahunyadig, amely 1901-ig üzemelt. 1888-ban pedig Retyisoránál egy 260 méteres és Nadrabnál egy 140 méteres siklót állítottak üzembe. A 2000-es években elbontott keskeny vágányú vasút nagy része 1897 és 1900 között épült ki Erdélyi bányavasút néven, több híddal, viadukttal és egy 754 méter hosszú alagúttal. A Vajdahunyadról induló vonalat összekötötték a korábbi lóvasút pályájával. Rajta villamosmozdonyok vontatták a szerelvényeket.
A betelepült munkások számára 19 négylakásos munkásházat építettek és 1883-ban állami (magyar tannyelvű) iskolát nyitottak. 1893-ban a falutól nyugatra megnyitották Mihálybányá-t. 1895-ben megépült negyedik kohója, az akkori Magyarország legnagyobb nagyolvasztója, évi 400 ezer mázsás kapacitással. 1897–1898-ban a Retyisora-patak vizét felfogva kis víztározót létesítettek, amelyhez kapcsolódva kiépítették a bányásztelepülés ivóvízhálózatát. 1900-ban felavatták a 16 km-es Vajdahunyad–Retyisora üzemi vasutat. 1901-ben, a keskeny vágányú vasút nadrabi mellékágának végén felavatták a retyisorai altárót. 1902-ben megépült az ötödik nagyolvasztó. A településről származott a vajdahunyadi vasgyár nyersanyagának legnagyobb része. 1910-ben már 1081 bányász dolgozott a fejtéseknél, és Gyalár munkaképes lakosságát szinte kivétel nélkül a bánya és az iparvasút alkalmazta. 1895-től gyógyszertár működött benne.[3]
A két világháború között a bányászat továbbfejlődött. Míg 1891-ben 943 tonnát, 1934-ben már 49 184 tonna vasércet termeltek ki.
A szocializmus idején blokknegyedet építettek a községben. Miután Vajdahunyadon 1999 nyarán végleg leállították az utolsó nagyolvasztót, a gyalári vasércbányában a galaci kombinát számára termeltek vasércet 2005-ig. 2005 szeptemberében, a gazdasági viszonyok miatt a bányászat megszűnt és a bányák bezártak.
Lakossága
szerkesztés1850-ben 939 lakosából 907 volt román nemzetiségű; 895 ortodox és 32 görögkatolikus vallású.
1900-ban 1777 lakosából 1264 volt román, 272 magyar, 93 olasz, 91 német és 40 horvát anyanyelvű; 1182 ortodox, 392 római katolikus, 108 görögkatolikus, 55 református, 19 zsidó és 13 evangélikus vallású. A lakosság 30%-a tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 19%-a beszélt magyarul.
2002-ben 1919 lakosából 1881 román és 38 magyar; 1851 ortodox, 33 római katolikus és 23 református.
Látnivalók
szerkesztés- A régi ortodox templom a 18. században épült, belsejét 1770-ben Simion Popa és a pitești-i Nicolae festette ki. A háta mögött 1939-ben hatalmas, bizánci stílusú „katedrálist” kezdtek építeni, amely tulajdonképp a medgyesi ortodox katedrális másolata, és amelyet csak 1973-ban fejeztek be. Ennek a nagyobbik templomnak hét tornya van, belsejét 4000 m² felületen festmények díszítik. Mellé 1993-ban apácakolostor is épült.
- A református templom (1913).
- A retyisorai vasút műtárgyai.
- Biserica fetelor- ('Lányok temploma') barlang.
Oktatás
szerkesztésA községközpontban elméleti líceum működik.
Gyalár a magyar kultúrában
szerkesztésEgy 1913-ban a gyalári Măria Lăscuțoni Zric által gramofonra énekelt, Hai cu toții să suimu... ('Mindannyian emelkedjünk fel...') kezdetű kolindát Bartók Béla feldolgozott a Román kolindadallamok II. sorozatának 10. darabjaként.[4]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ [1]
- ↑ Téglás Gábor: 'A hunyadmegyei erdőhátság (Pâdurien)'. Földrajzi Közlemények 7 (1879): 254. o.
- ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 47. o.
- ↑ Vera Lampert: Folk Music in Bartók's Compositions. A Source Catalog. Budapest, 2008, 125–126. o. A felvétel: Bartók Béla népzenei gyűjtései
Források
szerkesztés- Vajda Lajos: Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Bukarest, 1981
- Latinák Gyula: A Vajdahunyadi Magyar Királyi Vasgyár és tartozékai. Budapest, 1906
- Téglás Gábor: A hunyadmegyei erdőhátság. Földrajzi Közlemények 1879, 254–255. o.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésKépek
szerkesztésAdler Lipót felvételei a 20. század elejéről:
-
Látkép
-
Ortodox templomi kórus
-
Román viseletek
-
Bányászok