Hantos Gyula
Hantos Gyula (Kolozsvár, 1903. június 29. – Budapest, 1945. december 21.[3]) közgazdász, geográfus, térképész, egyetemi tanár.
Hantos Gyula | |
Született | 1903. június 29.[1][2] Kolozsvár |
Elhunyt | 1945. december 21. (42 évesen)[1][2] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Hajdu Helga |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | egyetemi tanár (1940–1945) |
Iskolái | |
Életpályája
szerkesztés1921-ben érettségizett a Kolozsvári Református Kollégiumban. 1925–1934 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Elnöki Osztályán gr. Teleki Pál asszisztense volt. 1926–1927 között a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. 1928-ban a budapesti tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának külügyi szakán közgazdász diplomát kapott. 1931-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett. 1934–1941 között a tanügyi igazgatási szakelőadója volt. 1940–1943 között a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán az emberföldrajzi tanszék nyilvános rendkívüli, 1943–1945 között nyilvános rendes tanára volt. Egyetemi tanári státusának megtartásával 1945-ben Budapesten a Népgondozó Hivatalban mint térképészeti szakelőadó teljesített szolgálatot.
Az emberföldrajzot művelte, különös tekintettel a gazdasági és közlekedési földrajzra. Városföldrajzi vizsgálataiban új módszereket kezdeményezett.
Családja
szerkesztésSzülei: Hantos (1903-ig) Hantz Gyula (1875–1932) tanító és Krompecher Hermin (1875–1949) voltak.[3] Unokaöccse: Kántor Lajos (1937–2017) író volt. Felesége, Hajdú Helga (1907–1970) irodalomtörténész, könyvtáros volt, akitől elvált.
Művei
szerkesztés- Magyarország nagybirtok térképe
- A magyar közigazgatás területi alapjai. Emlékeztető. A bevezetőt írta gr. Teleki Pál, a miniszterelnök elé terjeszti Magyary Zoltán (Budapest, 1931)
- Magyar tájak – magyar kiválóságok (Budapest, 1936)
- Vázlatok Pécs földrajzához (Budapest, 1940)
- Kétvízközti majorok (Kolozsvár, 1943)
- A kétvízközti majorok életéből (Kincses Kolozsvár. I–II. kötet. Szerkesztette: Bálint István János; Budapest, 1987)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/05952.htm. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven)
- ↑ a b Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 1983/1945. folyószám alatt.
Források
szerkesztés- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Névpont.hu
- Romániai magyar irodalmi lexikon
- https://library.hungaricana.hu/hu/view/Forras_2004/?pg=0&layout=s Kántor Lajos: A kapu. Ház, utca, város, ország Családregény-vázlat (Budapest, 2004; részletek: Forrás, 2003)
További információk
szerkesztés- Haltenberger Mihály: In memoriam Hantos Gyula (Földrajzi Közlemények, 1948)
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest: Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0
- 125 éves a kolozsvári egyetem. Szerkesztette: Cseke Péter és Hauer Melinda (Kolozsvár, 1998)
- Révai új lexikona IX. (Gym–Hol). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2002. ISBN 963-927-268-X
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. ISBN 963-547-414-8
- Molnár Jenő: Emlékeim Hantos Gyuláról (Korunk, 2003)
- Hajdú Zoltán: A közigazgatási régió történeti, funkcionális összefüggései és alakváltozásai Magyarországon (Magyar Tudomány, 2004)