Havasi cirbolyafenyő

növényfaj

A havasi cirbolyafenyő (Pinus cembra) egy, a holarktikus övezetben nagy területen megtalálható fenyőfaj, a tűnyalábos fenyő nemzetségének selyemfenyő-fajcsoportjában a cirbolya alcsoport névadó faja.

Infobox info icon.svg
Havasi cirbolyafenyő
Cirbolyafenyő az osztrák Dachsteinban
Cirbolyafenyő az osztrák Dachsteinban
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Tűnyalábos fenyő (Pinus)
Alnemzetség: Strobus
Fajcsoport: Quinquefoliae
Fajsor: Cembrae (Cirbolya)
Faj: P. cembra
Tudományos név
Pinus cembra
L.
Elterjedés
Mapa pinus cembra1.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú médiaállományokat és Havasi cirbolyafenyő témájú kategóriát.

ElőfordulásaSzerkesztés

Olyan helyeken él, ahol az évi középhőmérséklet a fagypont alatt van, és évente csak 60–70 fagymentes nap van. Nagyon jól bírja a hideget, és a lucfenyőnél lényegesen jobban ellenáll a viharoknak és a hószakadásnak. Európában főleg a magasabb hegységekben nő. A Felvidéken (a mai Szlovákiában), a Magas-Tátrában a cirbolyafenyő nagy tengerszint feletti magasságokban nő (1820 m-ig). Állományban lucfenyővel és vörösfenyővel elegyedik. Nagyobb magasságban jellegzetes látványt nyújtanak a bércek törpefenyő-bokrai közül kiemelkedő magányos, viharokkal dacoló egyedei. Közeli rokona, a szibériai cirbolyafenyő, amit egyes rendszertanokban alfajának tekintenek, Ázsia északi részén a tajga egyik fő fafajaként hatalmas erdőket alkot az Uráltól egészen a Bajkál-tón túl.

JellemzéseSzerkesztés

Magassága 35–40 méter, törzsének átmérője akár 1,6 méter is lehet. A fiatal kéreg sima és szürke, az öreg szürkésbarna, barázdált. Ha védett helyen szabadon áll, koronája szabályos kúp alakú; természetes élőhelyein különböző hatásokra aszimmetrikus (Józsa).

Fényes tűlevelei kb. 9 centiméteresek, tömött csomókban ötösével állnak. Külső oldaluk zöld, a belső kékesszürke.

8–13 centiméteres tobozai egyenesen felfelé állnak. Fiatalon ibolyaszínűek, később vörösesbarnák.

Az erdősítéseknek köszönhetően állománya gyarapszik (IUCN).

ÉletmódjaSzerkesztés

Örökzöld. Átlagosan 500–700 évig él. Levelei 3–5 évig maradnak a fán. A párás levegőt kedveli; ilyenkor az sem zavarja, ha az szennyezett.

Későn fordul termőre. Tobozai a harmadik évben érnek be, majd úgy hullnak le, hogy nem nyílnak fel (Józsa). Magvai nehezek ezért a szél nem terjeszti őket, csak a madarak. A fenyőszajkó például a sziklák repedéseibe rakja a cirbolyafenyő magvait.

FelhasználásaSzerkesztés

Magja ehető; a mandulafenyő (Pinus pinea) magjához hasonló ízű.[1]

Alfajok, változatokSzerkesztés

  • szibériai cirbolya (Pinus cembra ssp. sibirica)

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés