Főmenü megnyitása

Hikueru

atoll a Dél-Csendes-óceánon, Francia Polinéziában

Hikueru, Tiveru vagy Te Karena egy teljesen körbezárt atoll sziget a Dél-Csendes-óceánon. A terület politikailag Francia Polinéziához tartozik. Hikueru a Tuamotu-szigetek egyik alcsoportjának, a Hikueru szigetcsoportnak a része. A Hikueru szigetcsoport a Tuamotu szigetcsoport központi részén található. A Hikueru szigetcsoport másik négy tagja Marokau, Ravahere, Reitoru és Tekokota. A szigetcsoport legészakibb szigete Tekokata. Tőle délre az első sziget Hikueru 22km-re. Hikueru délnyugati szomszédja Reitoru 42km-re, délkeletre pedig Marokau (46km) és Makatea (55km). Marokau és Ravahere egy külön álló apró szigetcsoportot képez, mely a Két csoport-szigetek nevet viseli. Hikureu Tahititől 680km-re fekszik keletre.

Hikueru
Hikueru felül nézetből
Hikueru felül nézetből
Közigazgatás
Ország  Franciaország
Tengerentúli terület  Francia Polinézia
Legnagyobb településTupapati
Népesség
Teljes népességismeretlen
Népsűrűség33,5 fő/km²
Tupapati népességeismeretlen
Földrajzi adatok
Fekvése Csendes-óceán
Terület8 km²
Elhelyezkedése
Localización de Hikueru en las Tuamotu.png
Hikueru (Francia Polinézia)
Hikueru
Hikueru
Pozíció Francia Polinézia térképén
d. sz. 17° 35′, ny. h. 142° 39′Koordináták: d. sz. 17° 35′, ny. h. 142° 39′
A Wikimédia Commons tartalmaz Hikueru témájú médiaállományokat.

Hikueru atoll kör alakját nem töri meg tengerszoros. Mély, belső lagúnájába ezért nem lehet vízen keresztül bejutni. Az ovális alakú atoll 15 km hosszú és 9,5 km széles. A teljes víz feletti területe 107 km². Koralljai között sok motu van, ezek összterülete 25 km². Hikueru lakossága mintegy 200 fő állandó lakos volt a 2007-es népszámláláskor. Az egyetlen település a szigeten Tupapati, amely a sziget északnyugati részén található.

Hikueru szigetén játszódik Armstrong Sperry Call It Courage című regénye, amely 1940-ben elnyerte a Newbery Medalt.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Hikueru atollt legelőször Louis Antoine de Bougainville francia felfedező fedezte fel a nyugat számára 1768-ban. Domingo de Boenechea spanyol hajós 1774. október 31-én pillantotta meg Hikuerut Aguila nevű hajóján. Ekkor a "San Juan" nevet adta a szigetnek.[1]

A 19. században Hikueru francia gyarmat lett. Ekkor a lakosság 30 fő volt (1850. környékén).[2] A század végére az atoll gazdasága fellendült. A szigeten létrehozott gyöngykagyló telepekről Európába szállítottak gyöngyöt ruhagombnak, elsősorban a németek számára. A szezonálisan működő farmon olykor 5000 ember is dolgozott. A helyi hittérítők a búvárokat kényszerítették egy templom építésére is, amely korall sziklákból épült. Ez a templom a mai napig a szigetcsoport a leghatalmasabb épülete.

Az 1903-as trópusi ciklon hatalmas károkat okozott a szigeteken. A 12 méteres hullámokat korbácsoló pusztító vihar 377 emberéletet követelt[3] (közülük 261-en a Hao szigetről), amelyet később Jack London is részletesen leírt a "South Sea Tales" című regényében. A 20. század első felében egy impozáns templomot építettek (a polinéziai atollok tekintetében nézve) korall sziklákból Tupapati faluban.[4] Az 1988-as népszámláláskor már csak 123 főt találtak életben Hikueru szigetén.

KözigazgatásSzerkesztés

Közigazgatásilag Hikueru atoll egy önálló települési önkormányzat. Hozzá tartozik Marokau, Ravahere, Reitoru és Tekokota.[5]

GazdaságaSzerkesztés

Létezik a szigeten egy 1400 méter hosszú leszállópályával ellátott repülőtér a fő motutól északra, amelyet 2010-ben adtak át. A létesítményt 2005-ben kezdték el építeni a külföldi légiósok. Ezáltal ma már a turizmus számára is elérhető a Hikueru sziget. 2011-ben újabb leszállópályát építettek, amelyről egyszerűbb eljutni a fő motura.[6]

A sziget lakossága kopra gyűjtögetésből él. Az 1970-es évekig Hikueru volt a Tuamotu-szigeteken történő mélytengeri búvárkodás egyik központja.[7]

2010. júliusában a teljes napfogyatkozás alkalmával rengetegen látogattak a szigetre, amelyre legutoljára évtizedekkel azelőtt volt csak példa.

JegyzetekSzerkesztés

  1. NZTEC - Spanish voyages of the 18th century
  2. Notices sur les colonies françaises, Étienne Avalle, éditions Challamel aîné, Paris, 1866, p.638.
  3. Les îles de Polynésie française face à l’aléa cyclonique Sébastien Larrue et Thomas Chiron, Vertigo, vol.10 Numéro3, 2010 december. (franciául)
  4. Église de Hikueru Archiválva 2012. október 22-i dátummal a Wayback Machine-ben www.tahitiheritage.pf
  5. Tahiti Tourisme (franciául). [2007. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 25.)
  6. Le déplacement du Haut-Commissaire à Raroia, Fakahina, Puka Puka et Hikueru, placé sous le signe du désenclavement des atolls éloignés et la mise à niveau de leurs infrastructures www.tahiti-infos.com 2012. június 29.
  7. UM - Hikueru. [2007. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. február 28.)

További információSzerkesztés