I. Murád oszmán szultán

oszmán szultán
(I. Murád szócikkből átirányítva)

I. Murád (Bursa?, 1319[1]/1326. június 29.Rigómező, 1389. június 15.), Oszmán Birodalom harmadik szultánja 1362-től haláláig. Hüdavendigâr-nak is nevezték, ami Isteni-t jelent [kiejtés: hüdávendigár]. Egyike volt a legnagyobb török hódítóknak és uralkodása korszakot alkot az oszmánok történetében.[1]

I. Murád

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1362 tavasza 1389. június 15.
Elődje Orhán
Utódja I. Bajazid
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1326. június 29.
Söğüt/Bursa
Elhunyt 1389. június 15. (62 évesen)
Rigómező
NyughelyeBursa
Édesapja Orhán
Édesanyja Nilüfer Hatun
Testvére(i)
  • Halil Bey
  • Süleyman Paşa
Házastársa
  • Gülçiçek Hatun
  • Kera Tamara
Gyermekei
I. Murád aláírása
I. Murád aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Murád témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Ifjúkora szerkesztés

Murád Orhán szultán második fiaként született[1] 1326-ban (más források szerint 1319-ben[1]), édesanyja Heléna bizánci hercegnő. Mivel bátyja, Szulejmán még Orhán előtt meghalt, így édesapja halálakor (1362-ben) Murád lett az Oszmán birodalom szultánja.[1]

Első hódítások szerkesztés

1363-ban elfoglalta Drinápoly városát és ide – tehát európai földre – helyezte át székhelyét,[2] majd meghódította Filippopolt.[1] Hamarosan egész Trákia is a kezére került – V. János keletrómai császár hasztalan könyörgött a nyugat-európai fejedelmeknél segítségért.[1]

1366 körül egyes portyázó török csapatok már a Balkán-hegységen is átnyomultak és egy magyar csapattal is megütköztek.[1] Ez volt a magyarok és törökök első mérkőzése; a csata színhelyét és részleteit ugyan homály fedi, a diadal azonban – a Nagy Lajos által Mariazellbe küldött ajándékok után ítélve – a magyaroké volt.[1] Viszont 1366-ban a szerb király Murád adófizetőjévé vált.[forrás?]

A maricai csata és következményei szerkesztés

Mialatt Murád 1371-ben Kis-Ázsiában volt elfoglalva (a Karamán Emírség ellen harcolt[forrás?]), az egymással szövetkezett szerbek és oláhok Trákiába törtek.[1]

A döntő ütközetre 1371. szeptember 26-án a Marica folyó mellett (a ma is "a szerbek veszedelme" nevű helyen[1]) került sor. A törököket Murád alvezére, Lalaşahin bejler-bej vezette.[forrás?] A törökök teljesen szétverték a szerb sereget, a csatában Vukašin Mrnjavčević szerb despota is elesett.[2] A vereség hatására Iván Sisman bolgár cár is meghódolt Murád előtt.[1]

Az ütközet sorsdöntő jelentőségűnek bizonyult, a törökök végleg megvetették a lábukat a Balkán-félszigeten.[2] A Šar-hegységtől délre eső szerb területek török kézre kerültek, a térség uralkodó-dinasztiái a szultán vazallusaivá váltak: adót fizettek és fegyveres csapatokkal tartoztak támogatni a hadjáratokban.[2] 1373-ban V. János bizánci császár is követte Iván Sisman példáját és arra is kötelezte magát, hogy Murádot hadjárataiban segíteni fogja.[1]

Későbbi hadjáratai szerkesztés

Amikor Murád értesült arról, hogy I. Lázár szerb cár és I. Tvrtko bosnyák király szövetkeztek ellene, Lázár ellen vonult, akit Niš elfoglalása után évi adófizetésre kötelezett.

Lázár 1387-ben tett még egy kísérletet, hogy lerázza Szerbiáról a török igát, és Iván Sismannal szövetkezve Toplica környékén táján egy török csapatot csakugyan felkoncolt.[1] Ez volt viszont a déli szlávoknak utolsó diadaluk.[1]

Murád előbb Iván Sismanra tört, aki Nikápoly falai mögé bújt.[1] Murád évi adófizetésre kötelezte és Szilisztrába török őrséget tett.[1] Egy évvel később, 1388-ban Murád viszont véget vetett Bulgária függetlenségének, Iván Sismant pedig börtönbe záratta.[1]

Rigómező, Murád halála szerkesztés

Iván Sisman leverése után Lázár cár ellen fordult.[1] Lázár segítségére Tvartko boszniai népe és – Garai Miklós nádor vezérlete alatt – néhány magyar csapat sietett.[1] A döntő ütközetre a híres Rigómezőn („Kosovo Poljén”) került sor 1389. június 15-én.[1] A rettenetes csata a törökök győzelmével ért véget – ebben nagy része volt Bajazid hercegnek.[1] A diadalt azonban Murád már nem érhette meg: egy Kobilovics (Obilics) Milos nevű, hazáját fájlaló szerb ifjú a szultánt a csata előestéjén (vagy csata közben) leszúrta.[1] A trónon fia, I. Bajazid követte.

Murád haláláról fia (Bajazid) a következőket írta:[3]

 
Aleksandar Dobrić: Miloš Obilić (1861)

Amikor megérkezik hozzád a fermán [szultáni rendelet, oklevél], tudd meg, hogy amelyet Rigómezőn [1389] Isten akaratából atyám, Murád szultán, kinek élete boldog, s halála vértanúi volt, annak ellenére, hogy álmában történt látomása után arra kérte a magasságbelit, hogy adjon neki vértanúi véget, épen és egészségesen tért vissza a harcmezőről magasan az ég felé emelkedő sátrába; s ekkor, amikor a legnagyobb örömet éreztük, látván, hogy a bánok levágott fejei hogyan gurulnak a lovak patái alatt, s egyesek ott állnak összekötözött kézzel, mások pedig átvágott izmokkal – teljesen váratlanul egy bizonyos Milos Kopilics, aki ravaszságból és cselszövésből azt mondta, hogy felvette az iszlámot, arra kért bennünket, hogy vegyük be a győztes hadseregbe. Amikor megengedtük neki, hogy megcsókolja a fénylő nagyúr lábát, ahelyett, hogy ezt tette volna, elháríthatatlanul ruhájába elrejtett mérgezett kést szúrt a fénylő nagyúr dicső testébe, s súlyosan megsebezvén megitatta őt a mártírok serbetjével. Miután pedig az említett Milos ezt végrehajtotta, elfutott a katonák elől, akik úgy tündököltek, mint a fényes csillagok az égen, de beérték őt, és darabokra vágták. Mikor a történteket meghallottam, a vértanú seregéhez siettem, de már holtan találtam; ugyanakkor történt, hogy bátyám, Jakub bej eltávozott az örökkévalóságba.[4] Atyám testét megbízható emberekkel elszállítottam, hogy Brusszában temessék el. Amikor megérkezik a holttest, temettesd el, de senkinek se beszélj a történtekről, sőt a nép előtt mutassátok a győzelem jeleit, hogy az ellenség semmit se vehessen észre.[5]

Egyéb tettei szerkesztés

Az ő ideje alatt alakult ki a devşirm rendszer, ami alapján a janicsárokat keresztényekből képezték ki. Ugyancsak ő alapította a divánt, mint kormányzási formát. Uralkodása idején a birodalmat két tartományra osztotta fel: Anatóliára (ázsiai rész) és Ruméliára (európai rész). A hadsereggel is hasonlóan járt el, létrehozva az anatóliai és a ruméliai hadtestet.[forrás?]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Bokor József (szerk.). Murad (I.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  2. a b c d Szilágyi Károly: Jó szomszédok, rossz szomszédok? Magyarok és szerbek évszázadokon át. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 28.), 9. oldal
  3. Száray Miklós – Szász Erzsébet: Történelem II., Műszaki Kiadó, Budapest, 88. oldal
  4. Valójában Bajazid a csata után meggyilkoltatta saját testvérét.
  5. Bajazid szultán fermájából – 1389


Elődje:
Orhán
Oszmán szultán
13621389
 
Utódja:
I. Bajazid