I. Bajazid oszmán szultán

oszmán szultán

I. Bajazid, elterjedt átírással Bajezid (Demótika?, 1347[1]/1354Akşehir, 1403. március 8.[1]), a negyedik oszmán szultán 1389-től 1402-ig. Legendásan gyors csapatmozdulatairól katonái Villámnak (Jilderim) nevezték.[1] Kiváló hadvezér volt, amíg a sorozatos sikerek elbizakodottá nem tették.

I. Bajazid

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1389. június 15. 1402. július 28.
Elődje I. Murád
Utódja Isza, I. Mehmed, Szulejmán, Musza
Oszmán interregnum
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1354
Demótika, ma Didimótihon vagy Bursa
Elhunyt 1403. március 8. (49 évesen)
Akşehir
NyughelyeBursa
Édesapja I. Murád
Édesanyja Gülçiçek Hatun
Testvére(i) Savcı Bey
Házastársa
  • Olivera Lazarević
  • Devletşah Hatun
  • Devlet Hatun
  • Maria Fadrique d'Aragona, Countess of Salona
  • Hafsa Hatun
Gyermekei
I. Bajazid aláírása
I. Bajazid aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Bajazid témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Ifjúkora szerkesztés

Bajazid 1347/1354 körül született, édesapja I. Murád. Fiatalon részt vett apja hadjárataiban, így a rigómezei csatában is, ahol a törökök döntő győzelmet arattak a szerbek fölött, de Murád szultán elesett.[forrás?]

Trónralépte szerkesztés

Édesapja halála után, 1389-ben ő lett az Oszmán Birodalom uralkodója[1] és hogy megbosszulja Murád halálát, minden szerb foglyot lemészároltatott[forrás?] – ugyanakkor öccsét is megfojtatta, tettét azzal indokolván, hogy hiszen Allahnak sincsen versenytársa.[1]

Megegyezett az ugyancsak elesett I. Lázár szerb cár fiával és utódával, Lazarevics Istvánnal – amelynek értelmében István a szultánt minden hadi vállalkozásában támogatni tartozott.[1]

Első évei szerkesztés

1391-ben ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mire V. János bizánci császár, keresztes hadjáratra buzdította fel a keresztény világot[forrás?] János utódától, II. Mánueltől hiába sürgette a főváros átadását – az nem történt meg.[1] Bosszúból Bajazid évekig ostromolta Bizáncot.[1]

1394-ben véget vetett Bulgária függetlenségének – Zsigmond király közbenjárását pedig gőgösen visszautasította.[1]

Ugyancsak 1394-ben Havasalföldet is meghódította, valamint befejezte Thesszália és Makedónia elfoglalását.[forrás?]

Bajazid ezután seregének egy részét Boszniába küldte – a hadtest Zsigmond királytól vereséget szenvedett.[1] Hasonló történt a Szerémséget pusztító török csapattal is.[1]

E hadjáratok mellett Kis-Ázsiát sem hanyagolta el: 1393 és 1398 között sorra elfoglalta a nyugat-anatóliai türkmén emírségeket. 1395-ben megépíttette a Boszporusz ázsiai partján, Konstantinápolytól nem messze az Anatóliai Erődöt (Anadolu Hiszári)[forrás?]

A nikápolyi csata szerkesztés

E hadjáratok ideje alatt több keresztény fejedelem, élükön Zsigmond királyunkkal szövetséget kötött a félhold ellen és 1396 tavaszán tekintélyes számú lovag vonult az Al-Duna vidékére. A seregben francia, lengyel és német vitézek sorakoztak a magyarok mellett.[1] Zsigmond a bolgár Nagy-Nikápolyt vette ostrom alá.[1] Azonban mialatt a keresztes had a várat vívta, Bajazid hatalmas serege élén megérkezett a város alá és merészen megtámadta a keresztényeket. A nikápolyi csata szeptember 28-án a keresztények teljes vereségével ért véget.[1] A francia lovagok – akiknek elhamarkodott támadása okozta a vereséget – majdnem mind odavesztek vagy foglyul estek.[1]

Bizánc második ostroma szerkesztés

A diadal lelkesítő hatása alatt Bajazid ismét Bizánc ostromához fogott.[1] 1398-ban a bizánci császár jelentős hadisarcot fizetett, hogy a törökök elvonuljanak[forrás?], emellett az is közrejátszott a hadjárat befejezésében, hogy a szultánnak Anatóliában új ellenfele jelent meg.[1]

Timur Lenk támadásai szerkesztés

 
Stanisław Chlebowski: Timur Lenk fogságba ejti Bajazidot

1400-ban Timur Lenk (Tamerlan), akinek érdekeit sértette Bajazid kis-ázsiai terjeszkedése, ultimátumban követelte, hogy Bajazid vonuljon ki a hűbéreseitől elfoglalt területekről. A sorsdöntő ankarai csatában 1402. július 20-án a szultán döntő vereséget szenvedett.[forrás?] Maga Bajazid is fogságba esett, akivel Timur eleinte nemes lelkűen bánt.[1] Azonban egy szökési kísérlet után szigorú őrizet alá helyezte a szultánt.[1] Az azonban csak monda, hogy vadállat módjára ketrecbe záratta volna.[1]

A hatalmának magaslatáról lezuhant szultán a következő év elején a fogságban elhunyt.[1] A 49 éves szultán március 8-án állítólag öngyilkosságot követett el.[forrás?]

Fiai megosztoztak birodalmán, így bekövetkezett a 10 esztendeig (1412-ig) tartó oszmán interregnum.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Bokor József (szerk.). Bajazid (I.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

Források szerkesztés


Elődje:
I. Murád
Oszmán szultán
13891402
 
Utódja:
oszmán interregnum