Első vatikáni zsinat

Az első vatikáni zsinat (1869–1870) a katolikus egyház 20. egyetemes zsinata volt, amit IX. Piusz pápa hívott össze hosszas előkészületek után. A tridenti zsinat óta, vagyis több mint 300 éve nem tartottak egyetemes zsinatot. A zsinatra azért került sor, mert a pápa válaszolni akart a XIX. században egyre szélesebb körben terjedő liberális elgondolásokra, elsősorban azokra, amelyeket a hitre, a társadalom életére nézve veszélyesnek tartott. A zsinaton két konstitúció született, a Dei Filius és a Pastor aeternus kezdetű. A legnagyobb visszhangot utóbbi negyedik fejezetében található pápai tévedhetetlenség dogmájának kimondása keltette. A zsinatot idő előtt be kellett fejezni, mert az olasz csapatok bevonultak a porosz–francia háborúban vereséget szenvedő franciák védnöksége alatt álló Rómába.

Első vatikáni zsinat
Dátum	1869. december 8. – 1870. október 20. (Hivatalosan csak 1960-ban, a Második vatikáni zsinat előtt zárták be.)
Elismerte	Katolikus egyház
Előző zsinat	Tridenti zsinat
Következő zsinat	Második vatikáni zsinat
Összehívó	IX. Piusz pápa
Elnöklő	IX. Piusz pápa
Résztvevők	1050 meghívottból 793 jelent meg.
Viták témája	A katolikus hit a kor tévedéseivel szemben; a kinyilatkoztatás; a római püspök primátusa és tévedhetetlensége
Dokumentumok és nyilatkozatok	Dei Filius, Pastor Aeternus
Időrendi lista

A 20. egyetemes zsinatot IX. Piusz pápa hívta össze

A zsinat előzményei

A 20. egyetemes zsinat összehívásával IX. Piusz pápa legfőbb törekvését igyekezte alátámasztani: az egyház belső, hitbéli és külső, kormányzati egységét a kor vallásellenes nézeteivel szemben. Már a szeplőtelen fogantatás tanának ünnepélyes kihirdetése 1854-ben, majd a japán vértanúk szentté avatása 1862-ben, valamint Szent Péter és Szent Pál apostol vértanúságának 18 százados évfordulója 1867-ben is ezt a célt szolgálta, és a püspökök százait vonzotta Rómába. Pius pápa 1849 óta foglalkozott a zsinat gondolatával. Először azonban csak 1864-ben titokban húsz bíborost, majd egy év múlva 40 püspököt kérdezett meg – közöttük Scitovszky János magyar bíboros hercegprímást is és Roskoványi Ágoston nyitrai püspököt is – az egyetemes zsinatra vonatkozólag. Mivel többségük a zsinat mellett foglalt állást (Scitovszky nem tartotta az időt alkalmasnak), IX. Piusz pápa a zsinatot 1867. június 29-én meghirdette, és pontosan rá egy évre bullájával 1869. december 8-ára a Vatikánba összehívta.

Az egyetemes zsinatot megelőzően Nyugat-Európában a pápai primátust illetően heves teológiai vita robbant ki. Kialakult ugyanis a liberális támadások ellenhatásaként egy harcias ultramontánus szellem, amelynek szélsőséges iránya a híres francia újságíró, Louis Veulliot (+1883), ("L' Univers") és a római jezsuiták ("La Civilitá Cattolica") vezetésével nemcsak a pápai tévedhetetlenség kimondását sürgette, hanem valóságos pápa-kultuszt is űzött. Ez természetesen sok teológusnál ellentmondást váltott ki, főként Németországban, ahol a jeles történész, Ignaz von Döllinger (+1890) Janus név alatt egy vitairatban ("Der Papst und das Konzil", 1869) kelt ki az ultramontánus nézetek, nevezetesen a pápai csalatkozhatatlanság ellen.

A zsinat lefolyása

A politikai helyzet a zsinaton belül

Amikor a zsinat megnyílt, csaknem 700 zsinati atya volt Rómában, de 35%-uk az olasz, 17%-uk francia nemzethez tartozott, ami a latin ultramontán szellem túlsúlyát jelentette; különösképpen, mivel a kúria maga is kizárólag ultramontán nézeteket vallott. A zsinat irányítása (bizottsági tagok kinevezése, témák kiválasztása, a vita vezetése stb.) így teljesen az ultramontánusok kezébe került, akik fanatikus püspökök befolyása alatt állottak (H. Manning westminsteri érsek, V. Dechamp Mechelen-i érsek, L. Martin paderborni püspök). A kb. 80 tagot számláló ellenzék főképp a német nyelvterületről és Közép-Európából jött. Az ellenzéki püspökök nem tartották az időt alkalmasnak, hogy a zsinat a pápai csalatkozhatatlanság tanával, vagy a liberális államokat súlyosan érintő hittételekkel foglalkozzék, mert állami megtorlástól tartottak, de néhány közülük a pápa tévedhetetlenségében sem hitt, mert az általános dogmatikai fejlődések Közép- és Kelet-Európában a jozefizmus gátat vetett és ott a pápai infallibilitás (tévedhetetlenség) nem vált általános teológiai tanítássá. Pontosan ezt a felfogást vallotta a magyar püspöki kar is Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök és Kreusz Krizosztom pannonhalmi főapát kivételével.

A zsinat témái

Krisztus Egyházának dogmatikus konstitúciója (Pastor Aeternus)

Pápai primátus

A konstitúció első három fejezete a pápai primátust rögzíti.

E szerint Róma püspöke mint Szent Péter utóda elsőbbséget élvez a püspökök között és a teljes kereszténység vezetője. A hivatal, amelyet a pápa betölt, a katolikus egyház alkotmányában apostoli hagyományon, végső fokon Krisztus rendelkezésén nyugszik.

A zsinat kihirdette a joghatósági primátust. Ez alapján a pápa közvetlen püspöki hatalmat gyakorol az egész katolikus egyház fölött, de úgy, hogy ez a püspöki joghatóságot nem csorbítja, mivel az is krisztusi eredetű. A pápának legfőbb, teljes (törvényhozói, kormányzati és bírói), közvetlen és egyetemes hatalma van az egész katolikus egyházban. Ítélete vagy határozata ellen nincs sem fellebbezés, sem felfolyamodás.

Pápai tévedhetetlenség

A konstitúció 4. fejezete tartalmazza a pápai tévedhetetlenség dogmáját.

A zsinat kihirdette a pápai tévedhetetlenség dogmáját, ez azt jelenti, hogy a pápa tévedhetetlen (infallibilitas), amikor hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad.

A pápai tévedhetetlenség dogmájának igénye azt követően merült fel, hogy IX. Piusz pápa 1854 december 8-án kihirdette a Szeplőtelen fogantatásról (Immaculata Conceptio) szóló dogmáját. Ez azelőtt csak ún. „ajánlott hittétel” (sententia fidei proxima) volt. Bár a dogmát általánosságban az egyházi vezetők elfogadták, a viták lezárására felmerült az igény a pápai tévedhetetlenségnek dogmává emelésére. Victor-Augustus Dechamps Mechelen érseke, Belgium prímása a dogma Leuveni Katolikus Egyetem hittudósai által megfogalmazott első szövegtervezetét 1869 karácsonyán terjesztette a zsinat elé. Az első szövegváltozat vitája 1870. február elejéig tartott; végül 500 főpap támogatta (bár nem mindegyik írta alá), és 136 ellenezte azt. Az első nyomtatott változatot május 9-én kapták meg a résztvevők. Ezt követte egy egy hónapig tartó általános vita, majd a június 6. és július 13. között 22 szekcióban, több száz felszólalással lefolytatott részletes vita. A 85. általános ülésen, július 13-án szavaztak először a teljes tervezetről. A szavazáson 601-en vettek részt, közülük 451-en szavaztak támogatólag, 62-en tartózkodtak, és 88-an ellenezték a pápa tévedhetetlenségének dogmába foglalását. A megismételt szavazásra július 18-án került sor. Ezen a szavazáson IX. Piusz pápa elnöklése mellett már csak 435 főpap vett részt, mivel az ellenzékbe került püspökök időközben elhagyták Rómát. Így nem volt akadálya a dogma majdnem egyhangú elfogadásának. A szavazáson 435 főpap szavazott. Közülük mindössze ketten: Aloisio Riccio (Caiazzo püspöke) és Edward Fitzgerald (Little Rock püspöke) szavazott a pápai tévedhetetlenség dogmája ellen.

A római katolikus egyház pápai tévedhetetlenségről szóló dogmáját 1870. július 18-án hirdették ki.

A katolikus egyház püspökei elfogadták a tévedhetetlenség dogmáját. Csupán Németországban lépett ki a katolikus egyházból a hívők egy része, akik Ignaz von Döllingert követve megalapították az Ókatolikus Egyházat. Döllingert és követőit a katolikus egyház kiközösítette.

Kapcsolódó szócikkek

A Wikimédia Commons tartalmaz Első vatikáni zsinat témájú médiaállományokat.

• Második vatikáni zsinat

Források

• Decrees of the First Vatican Council (angol nyelven). Papal Encyclicals Online. (Hozzáférés: 2016. január 22.)
• Dogmatic Constitution "Dei Filius" (angol nyelven). Interdisciplinary Encyclopedia of Religion and Science. (Hozzáférés: 2016. január 22.)
• Vatikáni Zsinat I. 1869–70 (magyar nyelven). Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2016. január 22.)