Főmenü megnyitása

Az ISZU–152 (oroszul: ИСУ–152) a Szovjetunió által gyártott, az ISZ–1 harckocsi alvázára épített, 152 mm-es ágyúval felszerelt nehéz önjáró löveg volt, amelyet a második világháború utolsó szakaszában alkalmazott először a Vörös Hadsereg. A háború utáni időszakban más országok hadseregeiben is megjelent, bevetették a Közel-Keleten az arab–izraeli háborúkban, de az 1956-os forradalom harcaiban is. A Szovjet Hadseregben az 1970-es évek közepén kezdték el a kivonását . A járművek többségét a cseljkabinszki Kirov Gyár (napjainkban: Cseljabinszki Traktorgyár) gyártotta, de a háború után rövid ideig a leningrádi Kirov Gyár is készítette belőle kisebb mennyiséget. Az ISZU–152-vel teljesen megegyező kialakítású az ISZU–122 önjáró löveg, amelytől csak a beépített fegyverzetben különbözik. A jármű átalakított változatát az R–11 és az R–17 harcászati ballisztikus rakéták szállító-indító járműveként is alkalmazták.

ISZU–152
ISZU–152-es Kijevben, a Nagy Honvédő Háború Múzeumában kiállítva
ISZU–152-es Kijevben, a Nagy Honvédő Háború Múzeumában kiállítva

Típus nehéz önjáró löveg
Fejlesztő ország  Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok  Szovjetunió
 Csehszlovákia
 Lengyelország
 Egyiptom
 Finnország
 Kína
 Románia
 Észak-Korea
 Irak
Szolgálatban 1943-tól 1970-es évek
Gyártó Cseljabinszk Kirov Gyár,
Leningrád Kirov Gyár
Gyártási időszak 1943 (ISZU–152)
1944 (ISZU–152BM)
1944 (ISZU–152–2)
1956 (ISZU–152K)
1959 (ISZU–152M)
Gyártási darabszám 4635
Háborús részvétel második világháború
1956-os forradalom és szabadságharc
Arab–izraeli konfliktus
Irak–iráni háború
Öbölháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 4–5 fő
Hosszúság6,543[1] m
Szélesség3,07 m
Magasság2,48 m
Tömeg 47,3 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 60–120 mm
Elsődleges fegyverzet ISZU–152: ML–20S 152,4 mm-es tarackágyú
ISZU–152–2: BL-10 152,4 mm-es ágyú
Másodlagos fegyverzet 1 db 12,7 mm-es DSK géppuska
Műszaki adatok
Motor V–2ISZ dízelmotor
Teljesítmény 520 LE
Felfüggesztés torziós, független felfüggesztés
Sebesség40 km/h (műúton)
15–20 km/h (terepen) km/h
Hatótávolság120–220 km
A Wikimédia Commons tartalmaz ISZU–152 témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

NeveSzerkesztés

Közvetlen elődje a SZU–152-es rohamlöveg volt, melyben a „SZU” jelzés a Szamohodnaja Usztanovka (Самоходная Установка) orosz kifejezést rövidíti, amely magyarul önjáró löveget jelent, míg a szám az ágyú űrméretét jelzi. Azonban a SZU–152-vel ellentétben ez a jármű már nem KV–1-es, hanem ISZ–1-es alvázra épült, mely Joszif Sztálin monogramját viseli nevében. A két név összevonásából született az ISZU típusjelzés.

A szovjet katonák nem hivatalosan általában csak Zveroboj (Зверобой ) néven emlegették. A szó jelentése ebben az esetben Vadölő [зверь + бой (бить)], utalva a Párducok és Tigrisek legyőzőjére.

TörténeteSzerkesztés

Az ISZU–152 története 1943. január 24-éig nyúlik vissza. Ezen a napon ugyanis kigördült a cseljabinszki 100. számú gyárból az akkor még Objekt 263-as (Объект 236) névre hallgató első prototípusa a SZU–152-nek (СУ–152). Február 14-én, azt követően, hogy a jármű sikerrel végezte a próbafutásokat, megrendeltek egy egész sorozatot belőle. A jármű ekkor a KV–14 (КВ–14) jelzést kapta. Végleges nevét pedig az év áprilisában kaphatta meg.[2] Később azonban a harctéren bizonyos hiányosságok merültek fel az alvázzal kapcsolatban, illetve a KV alvázakat is elkezdték fokozatosan kivonni a gyártásból, ezért szükségszerűvé vált a revizionálása a rohamlövegnek.[3]

Így már május 25-én megrendelés érkezett a javított jármű kifejlesztésére, amelynek gyártását még decemberben meg is kezdték. Az új jármű immáron ISZ–1-es (ИС–1) alvázra épült, átdolgozott, megerősített frontpáncéllal.

KonstrukcióSzerkesztés

 
A legénység pozíciója: 1. Sofőr 2. Parancsnok 3. Tüzér 4. Lövegzár üzemeltető 5. Töltő.

Az ISZU–152 követte a Tüzérségi Bizottság által már korábban megszabott felépítmény rendszert. A jármű elejében helyezkedik a küzdőtér és a lövedék tároló, míg annak hátuljában a motor és a sebességváltó. Az ágyút a jármű közepétől kicsivel jobbra tolva helyezték el és mindkét irányba 12°-os szögben lehetett mozgatni. A 4–5 fős személyzetből hárman (vezető, irányzó és töltő) az ágyútól balra helyezkedett el, míg a maradék 1–2 ember, azaz a parancsnok és opcionálisan a lövegzár üzemeltetője, az ágyútól jobbra.

Oldalanként 12 torziós rugó kötötte össze a hat–hat futógörgőt és a járműtestet. A felépítményen belül három üzemanyag tartály helyezkedett el, kettő a küzdőtérben, egy a motor mellett. Ezen felül opcionálisan még négy külső üzemanyag tartály is felszerelhető volt. A harckocsi négy akkumulátorral rendelkezett, melyeket egy 1 kW-os generátor táplált.

A jármű védelmét szolgálta két PPS géppisztoly, közel 1500 lőszerrel és további 20 db repesz-kézigránát is.

VáltozatokSzerkesztés

ISZU–152BMSzerkesztés

1944 áprilisában egy megnövelt erejű ISZU–152-est kezdtek el fejleszteni a 100. számú gyárban. Ez lett az ISZU–152–1 avagy ISZU–152BM, mely névben a "BM" az orosz Большой Мощности kifejezést, azaz "Nagy Teljesítményt" rövidíti. Az első számú feladata az lett volna, hogy az olyan hihetetlenül erősen páncélozott német harckocsikat is semlegesíteni tudja, mint az Elefánt vagy a Jagdtiger.

A jármű egy BL-8-as, hosszú csövű, 152,4 milliméteres ágyúval készült, amely az tank alaptípusától eltérően nem tarack ágyú volt. Az ágyú hatótávolsága mintegy 18 és fél kilométer volt, a lövedéke pedig 43 kg-ot nyomott. A fegyver teljes hossza 8 méterre rúgott, azonban a hatékonysága megkérdőjelezhetetlen: két kilométeres távolságon képes volt átlőni 203 mm-es páncélokat.

Mindezek ellenére az ágyú bizonyos meghibásodásokkal és megbízhatatlansági problémákkal rendelkezett,ezek alapvetően a csőszájféket és a lövegzárat érintették. Továbbá a 8 méteres hossza, illetve a jármű orrában elhelyezett kialakítás miatt nagyban csökkentette a jármű manőverezési képességeit is.

ISZU–152–2Szerkesztés

Az ISZU–152BM problémái után a fejlesztők nem adták fel a próbálkozást egy erősebb tűzerejű jármű létrehozására és a harckocsit BL–10-es ágyúval szerelték fel. Ez az ágyú mintegy 700 mm-rel rövidebb volt a BL–8-asnál, továbbá egy módosított csőszájféket és félig-automatizált lövegzárat is kapott. További különbség a két ágyú között, hogy a BL–10, 500 méterrel rövidebb lőtávval rendelkezett.

1944. decemberében el is kezdődtek a jármű tesztelései, azonban ezek során hibák adódtak: a fegyvercső nem bizonyult elég erősnek, míg a vízszintes irányítási szög elégtelen volt. Az ágyú további fejlesztésekre vissza lett küldve, azonban nem készült el a háború befejezése előtt.

A háború után végül elkészült az ISZU–152–2 végső verziója, ám ez már sosem került sorozatgyártásba.

ISZU–152KSzerkesztés

 
ISZU-152K, A moszkvai Győzelem Parkban

Az ISZU–152, 1956-ban elkészített modernizált verziója, amely a T–54-es harckocsik 800 lóerős, vízhűtéses motorjával lett felszerelve. A belső üzemanyag tartály 920 literesre növekedett, ezzel plusz 500 kilométert adva a jármű hatótávolságához. A raktározható lőszerek száma 21-ről 30-ra növekedett. Új parancsnoki kupolát és további kitekintő nyílásokat is kapott. Az alváz több elemet átemelt a T–10-es harckocsiéból, míg a felépítmény kiegészítő páncél elemeket kapott.

ISZU–152MSzerkesztés

A harckocsi utolsó verziója, amely 1959-ben tovább vitte az ISZU–152K fejlesztéseit. A gyártása párhuzamosan folyt az ISZ–2M típuséval. A járművet felszerelték éjjellátóval, megnövelt lőszer raktározási lehetőségekkel és egy sor, belső automatizálással. A K-altípushoz hasonlóan ez a jármű is V–54K motorral lett felszerelve, azonban ennél a járműnél elhagyták a vízhűtést.

AlkalmazásaSzerkesztés

Az ISZU–152-est három különböző célra használták: nehéz páncélvadász, nehéz önjárólöveg és nehéz rohamlöveg feladatkörök ellátására. A 152 mm-es ágyúhoz egy sor különböző célú lőszert használtak, amelyek súlya 43 és 56 kg között mozgott. Használták gyalogság és harckocsi támogatásra, valamint erődítmények bevételére is.

Nehéz rohamlövegSzerkesztés

Rohamlövegként jelentős szerepük volt az olyan elhúzódó városi harcokban, mint amilyenek Königsberg, Budapest és Berlin ostroma alatt alakultak ki. A 90-től 120 mm-ig terjedő döntött homlokpáncél kielégítő védelmet adott a legtöbb német páncéltörő ágyúval szemben, míg a 152 mm-es ágyúja nagy hatóerejű robbanó lövedékével szinte bármin át tudott törni. Ha más harckocsikat kellett támogatnia – amelyek ekkor már általában ISZ típusú nehéz harckocsik voltak – akkor azok mögött 100–200 méterrel haladt.

Hogy utcai harcokban elkerüljék a járművek Panzerfausttal történő elpusztítását, általában 2 gyalogos egység kísérte őket. Legtöbbször közöttük mesterlövészek is voltak, hogy minél előbb semlegesíteni tudják az ellenséget. Ha ilyesfajta védelmet nem kapott a jármű, akkor azt az ellenség könnyű szerrel meg tudta kerülni és hátulról vagy a tetején keresztül ki tudta lőni.

Nehéz páncélvadászSzerkesztés

Bár eredetileg nem ilyen célokra tervezték, a harcszíntéren kiderült, hogy könnyűszerrel el tudott bánni a legpáncélozottabb német harckocsikkal is, beleértve a Királytigrist és az Elefántot is. A lövedékek puszta súly miatt is az ágyú, nagy távolságon kifejezetten pontatlannak bizonyult ugyan, ráadásul csak percenként 1–3 lövés leadását tette lehetővé. Ugyanakkor találat esetén képes volt leszakítani a Tigris tank tornyát, de minimum - a robbanás erejénél fogva - elpusztítani bármilyen páncélos felfüggesztését, teljesen mozgásképtelenné téve azt. Sok esetben a robbanólövedék nem volt képes átütni az ellenséges jármű páncélját, azonban ilyen esetekben is minimum súlyosan megsebesítette, de inkább azonnal megölte annak legénységét. Azon legénységek, amelyek túlélték az ISZU–152 lövését az esetek jelentős részében arra kényszerültek, hogy mielőbb elhagyják a járművüket.

 
A félelmetes páncélvadász, szemből

A kurszki csatát követően kifejlesztettek egy erősebb tankelhárító lövedéket ugyan, de ennek előállítása drágának bizonyult, míg a hatékonysága csak minimálisan volt jobb az általánosan használt lövedéknél.

A jármű 90 mm-es, döntött frontpáncélja tökéletes védelmet nyújtott a németek legelterjedtebb, 75 mm-es KwK 45-ös ágyújával szemben, de még a rettegett 88 mm-es KwK 36-os ágyúval szerelt Tigris tanknak is minimum közepes távra meg kellett közelítenie az ISZU–152-t, ahhoz, hogy kárt tudjon tenni benne. Ezzel azonban már sebezhetővé tették magukat még a T–34–85-ösök ágyúival szemben is.

Mindent összevetve azonban az ISZU–152 önmagában nem tudta megállni a helyét, mint páncélvadász. Ahhoz, hogy hatékonyan tudja az ilyen célú feladatokat elvégezni 4–5 harckocsiból álló kötelékben kellett alkalmazni őket. Ennek fő oka, hogy 3 lövésnél többet a legtapasztaltabb legénység sem tudott leadni vele egy percen belül, míg a németek páncélvadászai ugyanennyi idő alatt akár 8-szor is képesek voltak tüzet nyitni. Azonban ilyen pár tankból álló csapatokban már jelentős erőt és hatékonyságot képviseltek, ami miatt a német alakulatokban rettegés alakult ki a járművek láttán.

Nehéz tüzérségSzerkesztés

Ugyan az alacsony tűzgyorsasága és relatíve rövid lőtávolsága nem helyezte automatikusan az önjáró löveg kategóriába, a szovjet hadsereg mégis használta ilyen célokra. Elsősorban tüzérségi előkészítésre és gyalogsági támogatásra, mivel az ISZU-n kivül ilyen célra szinte csak vontatott tüzérséget tudtak alternatívaként használni, az pedig rendkívül sebezhetőnek bizonyult a csatatéren.

Problémái, hiányosságaiSzerkesztés

Egyik legnagyobb hibája, hogy csak csekély mennyiségű lőszer tárolására volt képes. Legjobb esetben is mindössze 21 lőszert lehetett a harckocsi belsejében szállítani, ezért sok esetben a jármű "hátsó fedélzetére" erősítették a további muníciót. További probléma volt a lőszerekkel kapcsolatban a puszta súlyuk. Az általában 40, de esetenként 50 kg-ot is nyomó lőszerek utántöltése több, mint 40 percet vett igénybe és csak rendkívüli fizikumú emberek tudták a műveletet véghez vinni adott időn belül.

Ezen felül problémát okozott a rövid és hosszútávú teleszkópok közötti váltás is, amely a legénység életébe is kerülhetett éles szituációban.

Alkalmazó országokSzerkesztés

SzovjetunióSzerkesztés

Elsősorban a második világháború utolsó időszakának harcaiban alkalmazta először a Vörös Hadsereg, azonban ezután is hosszan hadrendben maradt, egyes példányai még az '56-os harcokban is részt vettek.

CsehszlovákiaSzerkesztés

A háborút követően, a szovjet barátság jegyében egy pár példányt átadtak a Csehszlovák Néphadsereg számára, amelyek egészen az 1950-es évek végéig szolgáltak.

EgyiptomSzerkesztés

 
Az egyik izraeli kézbe került példány

Az 1960-as években egy egész ezrednyi ISZU–152-est bocsátottak az egyiptomi hadsereg részére, amelyek részt vettek az egyiptomi–izraeli háborúkban, azonban csak csekély sikereket tudtak elérni. Több példány Izrael kezére került.

Észak-KoreaSzerkesztés

A Koreai háború alatt és után, ismeretlen ideig a Koreai Néphadsereg is használt néhány példányt.

FinnországSzerkesztés

1944 júniusában a Folytatólagos háború során két járművet is elfoglaltak, ám csak az egyiket használták a szovjetek ellen. Ezt a példány végül a legénysége a csatatéren hagyta, miután kezelési ismeretek hiányában nem tudták felvenni a versenyt T–34–85-ösökkel szemben.

IrakSzerkesztés

 
Egy Irakban kilőtt jármű roncsa.

Egyes példányok, iraki kötelékben még az irak–iráni és az 1991-es Öbölháborúban is feltűntek.

JugoszláviaSzerkesztés

A Vörös Hadsereg egyik hadtestje 1944-ben hátrahagyott egy példány Jugoszláviában, melyet 1946-ban helyreállítottak és gyakorló harckocsiként használtak. Később a jármű nyugdíjazása után célpontnak használták és szétlőtték.

KínaSzerkesztés

1955-ben a Szovjetunió, egy 10 éves megszállási időszak után kivonult a kínai Talien tartományból, ahol egy sor hadieszközt hátrahagytak. Többek között 67 db ISZU–152-est is, amelyek közül 45-öt megvásárolt a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg.

LengyelországSzerkesztés

 
Az ISZU–152 egyik lengyel példánya Varsóban

Még a háború folyamán, 1944-ben a Lengyel Népi Hadsereg is kapott 30 db ISZU–152-est, amelyek segítségével nem sokkal később meg is alakították a 25. Önjáró löveg Ezredet, ebben 10 db ISZU–152 és 22 db SZU–122 szolgált. Ez az Ezred, az 1. Lengyel Harckocsi Hadtest kötelékében (T–34-esekkel és T–34–85-ösökkel kiegészülve) részt vett a Lengyelország délnyugati részén folyó harcokban a németek ellen.

A szovjetektől kapott harckocsik még Berlin ostromában is részt vettek és egészen az 1960-as évekig szolgálatban maradtak.

RomániaSzerkesztés

Az 1950-es évek folyamán a Román Hadsereg kapott néhány tucatot a harckocsiból, melyeket az 5., 7. és 57. harckocsi osztályok kötelékében használtak, T–152 néven.

ForrásokSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az ISU-152 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés