Incze János
Incze János' (Szinérváralja, 1909. október 19. – Dés, 1999. február 3.) erdélyi magyar grafikus és festő.
| Incze János | |
| Született | 1909. október 19. Szinérváralja |
| Elhunyt | 1999. február 3. (89 évesen) Dés |
| Állampolgársága | román |
| Foglalkozása | festőművész |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életpályája szerkesztés
Négy gimnáziumi osztályt a szatmári Eminescu Líceumban végzett, 1924-ben érettségizett. Boltos-inas, kertész, festőmunkásként dolgozott a kolozsvári Íris porcelángyárban, közben látogatta a Képzőművészeti Iskolát, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban szerzett tanítói oklevelet 1934-ben. Előbb Zilahon tanított, majd Désen telepedett le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltötte Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezett linóleummetszeteivel.[1] 1941-ben részt vett a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s ettől fogva az ország minden részében szerepelt önálló vagy kollektív kiállításokon. 1969-ben tanulmányutat tett Olaszországban, úti beszámolóit a Korunk, Utunk, A Hét közölte.
Alakos tájfestészete – elsősorban Dés megjelenítésével – megszerezte számára az "erdélyi Brueghel" elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét. Nagy Olga széki népmesegyűjteményéhez szánt illusztrációi körül élénk vita támadt, az Ifjúsági Könyvkiadó visszautasította, az Utunk és a Korunk leközölte a rajzokat s a művész védelmére kelt.
Önarckép főcímmel megjelent munkája (1982) a szerző ajánló sorai szerint "nem időrendbe szedett önéletrajz, inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal – inkább tövisekkel – kirakottnak..." A munka első része kor megjelenítő erejével a hagyományos erdélyi emlékirat sajátosságait mutatja fel, a továbbiakban az erdélyi magyar művészeti életnek s a szerző külföldi utazásokon szerzett képzőművészeti élményeinek dokumentuma.
A Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, majd az 1990-es évek első felében újjászerveződő Barabás Miklós Céh tagja.
Kötete szerkesztés
- Önarckép azaz lelátás hat évtized tetejéről (1982).
Díjak, elismerések szerkesztés
- Az Erdély Művészetéért Alapítvány Díja (1989)
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0
- Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Incze János szócikkét lásd 258. p. ISBN 973 97980 0 4
További információk szerkesztés
- Szabédi László: Incze János képkiállítása. Utunk 1947/52; újraközölve Nyelv és irodalom. 1956. 270–73.
- Méhes György: Egy elhallgatott műfaj: a könyvillusztráció. Utunk 1957/43.
- Bodor Pál: Még egyszer Incze Jánosról. Utunk 1958/13.
- Jánosházy György: Incze János igaza. Egy üdvös vita margójára. Korunk 1958/7;
- Jánosházy György: Incze János : képes album. Bukarest, 1977. (Ser. Művészeti kismonográfiák)
- Márkos András: Incze János műhelyében. Korunk 1964/1.
- Gazda József: A groteszk szerepe Incze János művészetében. Korunk 1969/10.
- László Gyula: Baráti sorok Incze Jánosról. Korunk 1974/2.
- Erdélyi Lajos: ...amiért a harkálynak kopácsolnia kell. Beszélgetés Incze Jánossal. Utunk 1979/30.
- Mózes Attila: Milyen is egy házfal? Utunk 1981/32.
- Szőcs István: Írott önarckép. Előre 1982. dec, 29.
- Luczai András: Önarckép, háttérrel. A Hét 1983/1.
- Huber András: Lelátó. Igazság 1983. máj. 26.
- Virtuális tárlat Kolozsvártól Temesvárig, Incze János Hajnal című képe
- Incze János festő, artportal.hu
.svg){kind=small}