Jód-heptafluorid

szervetlen vegyület
jód-heptafluorid
Iodine-heptafluoride-2D-dimensions.png
A jód-heptafluorid molekula szerkezete
Iodine-heptafluoride-3D-balls.png
Jód-heptafluorid
Iodine-heptafluoride-3D-vdW.png
Jód-heptafluorid
Más nevek jód-fluorid
heptafluorjód
Kémiai azonosítók
CAS-szám 16921-96-3
PubChem 85645
ChemSpider 21477354
SMILES
FI(F)(F)(F)(F)(F)F
InChI
1/F7I/c1-8(2,3,4,5,6)7
InChIKey XRURPHMPXJDCOO-UHFFFAOYSA-N
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet IF7
Moláris tömeg 259,90 g/mol
Megjelenés színtelen gáz
Sűrűség 2,6 g/cm³ (6 °C)
2,7 g/cm³ (25 °C)
Olvadáspont 4,5°C (hármaspont)
Forráspont 4,8°C (szublimál 1 atm)
Oldhatóság (vízben) oldódik[1]
Rokon vegyületek
Rokon vegyületek jód-pentafluorid
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A jód-heptafluorid vagy jód(VII)-fluorid interhalogén vegyület, képlete IF7.[2][3] Molekulaalkata ötszögletű bipiramis (a D5h pontcsoportba tartozik), ahogy azt a vegyértékelektronpár-taszítási elmélet is jósolja.[4] 4,5 °C alatt színtelen kristályokat képez, forráspontja 4,77 °C. Gőze fanyar szagú.

ElőállításaSzerkesztés

Előállításához folyékony IF5-ön F2-t áramoltatnak keresztül 90 °C-on, majd a gőzöket 270 °C-ra hevítik. Egy másik eljárás szerint fluor és száraz palládium- vagy kálium-jodid reakciójával is előállítható. A reagensek vízmentessége azért fontos, hogy minimálisra csökkentse a termék hidrolízise révén keletkező IOF5 szennyezés mennyiségét.[5][6]

VeszélyekSzerkesztés

Az IF7 erősen irritálja a bőrt és a nyálkahártyát. Erős oxidálószer, szerves anyagokkal érintkezve azokat lángra lobbanthatja.

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az Iodine heptafluoride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

  1. Pradyot Patnaik. Handbook of Inorganic Chemicals. McGraw-Hill, 2002, ISBN 0-07-049439-8
  2. Macintyre, J. E. (Ed.). (1992). Dictionary of Inorganic Compounds (Vol. 3). London: Chapman & Hall.
  3. O'Neil, Maryadele J. (Ed.). (2001). The Merck Index (13th ed.). Whitehouse Station, NJ: Merck.
  4. K. O. Christe, E. C. Curtis, D. A. Dixon (1993). „On the problem of heptacoordination: vibrational spectra, structure, and fluxionality of iodine heptafluoride”. Journal of the American Chemical Society 115 (4), 1520–1526. o. DOI:10.1021/ja00057a044.  
  5. W. C. Schumb, M. A. Lynch, Jr. (1950). „Iodine Heptafluoride”. Industrial & Engineering Chemistry 42 (7), 1383–1386. o. DOI:10.1021/ie50487a035.  
  6. Ruff O., Keim R. (1930). „"Das Jod-7-fluorid" (A jód-7-fluorid)”. Zeitschrift für Anorganische und Allgemeine Chemie 193 (1/2), 176–186. o. DOI:10.1002/zaac.19301930117.