Jenkovszky László

(1942) ukrajnai magyar fizikus

Jenkovszky László (Ungvár, 1942. május 2. –) ukrajnai magyar fizikus, tudományos kutató, az MTA külső tagja.

Jenkovszky László
Született1942. május 2. (81 éves)
Ungvár
Állampolgársága
Foglalkozásafizikus
IskoláiUngvári Nemzeti Egyetem (–1968)

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Perecsenyben járt iskolába, majd tanulmányait Ungváron folytatta. A diploma megszerzése után egy évig egy kijevi akadémiai intézetben, majd hosszú ideig a dubnai Atomfizikai Kutatók Közös Intézetében dolgozott, ahol doktorált. 1968-ban az Atomfizikai Intézet kijevi kirendeltségénél kezdett dolgozni. 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Bogoljubov Elméleti Fizika Intézetének vezető munkatársa, a Wigner Fizika Kutatóközpont tudományos tanácsadója. Tudományterülete a részecske- és atommagfizika. Több mint 160 tudományos cikk, tanulmány szerzője. 2013-ban nyugdíjba vonult.

Egyik alapítója a kétévente megrendezésre kerülő Nemeuklidészi geometria a modern fizikában és matematikában nevű nemzetközi konferenciának, amelynek rövidített neve BGL-konferencia (Bolyai–Gauss–Lobacsevszkij-konferencia).[1] Az első konferenciát Ungváron tartották 1997-ben. További helyszínek: Nyíregyháza 1999, Marosvásárhely 2002, Nyizsnyij Novgorod 2004, Minszk 2006, Debrecen 2008, Kolozsvár 2010, Ungvár 2012, Minszk 2015, Gyöngyös 2017,[2]Pécs 2019.[3]

Díjai szerkesztés

  • Ukrán, Belorusz és Moldovai Akadémiák közös kitüntetése, 2005

Jegyzetek szerkesztés

  1. Jenkovszky László, Tarics Zoltán: BGL-konferenciasorozat: rövid történeti áttekintés, Historia Scientiarum 8/2011 Online hozzáférés
  2. BGL 2017
  3. BGL 2019

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a László Jenkovszky című eszperantó Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés