Főmenü megnyitása

Káel Csaba (Miskolc, 1961. június 8. –) Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész,[1] a Müpa vezérigazgatója.

Káel Csaba
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója
Született 1961június 8. (58 éves)
Miskolc
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása Film- és színházi rendező, producer, a Müpa vezérigazgatója
Iskolái
Kitüntetései Nádasdy Kálmán-díj (2013)

A Wikimédia Commons tartalmaz Káel Csaba témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát szerkezet-építőmérnökként. 1989-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tv-rendező szakán végzett, tanárai Makk Károly, Szabó István, Gazdag Gyula, Ragályi Elemér és Illés György voltak.

1989 és 1991 között a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségi tagja, majd 1990 és 1993 között a Novofilm Kft.-nél dolgozott. 1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén, ahol tanárai Lynda Myles és David Puttnam voltak. 1991-ben alapítója, később kreatív igazgatója a Happy End Reklámügynökségnek. 1995 és 1998 között a Független Magyar Producerek Szövetségének tagja. 1997-ben alapítója és executive producere a Z+ Magyar Zenei Televíziónak. 2001 és 2002 között a Millenáris Teátrum és tévéstúdió művészeti tanácsadója, az intézmény alapkoncepciójának kidolgozója. 2002-től két éven át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA képzésen vett részt, 2005-től a Művészetek Palotája művészeti tanácsadójaként az operaprogramok szerkesztője. 2006 és 2007 között a Novus Művészeti Iskola osztályvezető tanára, 2008-tól tanít a Werk Akadémián. 2011. március 17-től a Müpa vezérigazgatója. 2013. augusztus 15-én kinevezték a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnökévé. 2014-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja.[2] 2019. szeptember 1-től filmügyi kormánybiztos.[3][4]

Nős, három gyermek édesapja.

FilmográfiaSzerkesztés

  • 1986 Fradika (dokumentumfilm)
  • 1987 Nem – Humdrum (kisjátékfilm)
  • 1987 Hagyományainkból (táncfilm a Kodály Táncegyüttessel)
  • 1988 A másik szoba – The Other Room (tévéjáték)
  • 1989 Az új generáció választása – Choice of the New Generation
  • 1991 What about H? (dán–magyar kisjátékfilm)
  • 1991–1993 Novomoda (divatműsor-sorozat az MTV 1 televízióban)
  • 1993 Elindultam szép hazámból (portréfilm Tokody Ilona operaénekesről)
  • 1994 Kötéltáncos a szocializmusban (portréfilm Liska Tiborról)
  • 1995 Szól a világ (táncfilm Bartók Béla Román népi táncok című darabjára)
  • 2000 A Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjának Magyarország-filmje
  • 2003 Bánk bán (játékfilm)
  • 2005 Bartók 2005 (dokumentumfilm Bartók Béláról)
  • 2006 Orgona Ünnep – Párizs (dokumentumfilm)
  • 2006–2007 Szalon – kulturális divatsorozat a Duna Televízióban
  • 2007 Mester és a tanítványok (hatrészes dokumentumfilm-sorozat Illés György operatőrről és tanítványairól)
  • 2008 Mert én itt születtem (dokumentumfilm)
  • 2008 Kézjegy – Dubrovay László (portréfilm)
  • 2010 A Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjának imázsfilmje
  • 2013 Munkácsy (dokumentumfilm két részben)
  • 2015 Gyurika – Egy pólós vallomásai (portréfilm Kárpáti György vízilabdázóról)
  • 1987–2010 Több mint 600 reklámfilm, 28 videoklip

FesztiválokSzerkesztés

Alkotásai, munkái többek között a következő városokban voltak láthatók: Los Angeles, New York, Chicago, Palm Springs, Portland, Minneapolis, Cleveland, Philadelphia, Washington (USA); Palić (Szerbia); Jeruzsálem (Izrael); Szingapúr; Łódź (Lengyelország); Calcutta, Mumbai, Madras, Pune, Trivandrum (India); Isztambul (Törökország); Dhaka (Banglades); Barcelona (Spanyolország); Lima (Peru); Tokió (Japán); Sanghaj (Kína)

Prózai és zenés színpadi munkákSzerkesztés

  • 1999 Mozart: Così fan tutte (Budavári Hilton Hotel, Dominikánus udvar)
  • 2000 Haydn: L’infedeltá delusa (Aki hűtlen, pórul jár) (Magyar Állami Operaház)
  • 2001 Gyöngyösi Levente: Gólyakalifa (Millenáris Teátrum)
  • 2001 Pinsuti: Mattea Corvino (Millenáris Teátrum)
  • 2001 Európa Operagála (Magyar Állami Operaház)
  • 2002 Erkel Ferenc: Bánk Bán (Magyar Állami Operaház)
  • 2002 Szilveszteri operagála Jose Curával (Magyar Állami Operaház)
  • 2003 Mozart: Szöktetés a szerájból (Magyar Állami Operaház)
  • 2005 Monteverdi: L’Orfeo (Müpa, Fesztivál Színház – nyitóelőadás)
  • 2005 Charpentier: Acteon
  • 2005 Purcell: Dido és Aeneas (Müpa, Fesztivál Színház)
  • 2006 Mozart: Varázsfuvola (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2006 Verdi: La Traviata (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2007 Verdi: Il trovatore (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2007 Rameau: Pygmalion (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
  • 2007 Verdi: A végzet hatalma (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Puccini: Pillangókisasszony (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Mascagni: Parasztbecsület, Leoncavallo: Bajazzók (Győri Nemzeti Színház)
  • 2008 Puccini: Bohémélet (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Puccini: A nyugat lánya (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2008 Három tenor – Operagála (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
  • 2009 Rost Andrea – Operagála (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2009 Purcell: Tündérkirálynő - (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2009 Erkel Ferenc: Hunyadi László (Győri Nemzeti Színház)
  • 2010 Marlowe: Dr. Faustus (Budapesti Kamara Tivoli Színháza)
  • 2010 Donizetti: Szerelmi bájital (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2011 Mozart: Varázsfuvola (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2012 Bizet: Carmen (Győri Nemzeti Színház)
  • 2012 Händel: Hercules (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2012 Mozart: Szöktetés a szerájból (Királyi Operaház, Muscat)
  • 2012 Donizetti: Don Pasquale (Veszprém Fest)
  • 2012 Mozart: Figaro házassága (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2012 Ramón Vargas Operagála (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2012 Csajkovszkij: Anyegin (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2013 Ibn Battuta, az utazók hercege (Bahreini Nemzeti Színház, Manama)
  • 2013 Verdi: Attila (Sanghaji Nagyszínház, Sanghaj; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2013 Rameau: Hippolyte és Aricie (Magyar Állami Operaház)
  • 2013 Donizetti: Don Pasquale (gördülő opera) (Magyar Állami Operaház)
  • 2014 Verdi: Traviata (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely)
  • 2014 Händel: Nagy Sándor ünnepe (Litván Nemzeti Opera és Balettszínház, Vilnius; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2015 Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2015 Goldmark Károly: Sába királynője (Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Magyar Állami Operaház)
  • 2016 Donizetti: Don Pasquale (Erkel Színház)
  • 2016 Bartók: A kékszakállú herceg vára (CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál; Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál)
  • 2016 Rossini: A sevillai borbély (Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely; Zempléni Fesztivál, Tokaj; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2018 Eötvös Péter: Senza sangue / Bartók: A kékszakállú herceg vára (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2018 Bartók: A kékszakállú herceg vára (Litván Nemzeti Opera, Vilnius)
  • 2018 Lehár Ferenc: A mosoly országa (Sanghaji Opera; Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2019 Puccini: Lidércek; Krizantémok (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
  • 2019 Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony; Örkény István – Tóth Péter: Tóték (Magyar Állami Operaház, Eiffel Műhelyház)

OperarendezőkéntSzerkesztés

Operarendezőként többek között olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Plácido Domingo, Jonas Kaufmann, José Cura, Leo Nucci, Marton Éva, Ruggerio Raimondi, Renato Bruson, Miklósa Erika, Rost Andrea, Roberto Scandiuzzi, Joseph Calleja, Giuseppe Sabbatini, Komlósi Ildiko, Michaela Kaune, Elena Mosuc, Roberto Saccà, Marcello Giordani, Kurt Rydl, Ramón Vargas, Jevgenyij Nyesztyerenko, Pier Giorgio Morandi, Deborah Voigt, Christoph Eschenbach, Ferruccio Furlanetto. Több preklasszikus operát állított színre a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar előadásában, többek között a Müpa Fesztivál Színházának nyitóelőadását, Monteverdi L’Orfeo című művét.

Rendezvények, egyéb munkákSzerkesztés

 
Plácido Domingo az Arénában
  • 1992, 1993, 1994 Postabank teniszgála, Budapest Sportcsarnok (főrendező)
  • 1999 A Szent Korona Parlamentbe helyezésének ceremóniája (főrendező)
  • 1999, 2000, 2001 Az emlékezés napja, november 4., Szent István-bazilika (rendező)
  • 2000 Millenniumi tűzijáték (főrendező)
  • 2000 a Magyar Köztársaság elnökének beiktatási ünnepe (főrendező)
  • 2000 Új Évezred köszöntőshow, Budapest (rendező)
  • 2000 Magyar Millennium az Olimpián – Kulturális napok Sydneyben
  • 2001 IAAF Atlétikai Ifjúsági Világbajnokság, Debrecen – nyitógála (rendező)
  • 2001 Vendég: Magyarország – kulturális est, Washington, Folger Shakespeare Library
  • 2005 Mozart Fashion Show, Müpa
  • 2007 Sziráczky Fashion Show, Millenáris, Budapest
  • 2008 BlackRock Tennis Classics, Papp László Budapest Sportaréna
  • 2009–2010 Tennis Classics, Papp László Budapest Sportaréna
  • 2009 A ferences rend 800. születésnapja, Müpa (rendező)
  • 2009 Beethoven: 9. szimfónia, Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
  • 2010 A Notre Dame orgonistája, Müpa (rendező)
  • 2010 Pécs2010 Kulturális Főváros, nyitóünnepség (rendező)
  • 2016 Plácido Domingo-koncert, Papp László Budapest Sportaréna (rendező)
  • 2016 Lengyel–Magyar Kulturális Évad, Varsó, Teatr Polski, megnyitó (rendező)
  • 2017 2017-es vizes világbajnokság, nyitó- és záróesemény, Budapest (rendező)[5] / Bea World 2017 – Best Events Award: Live Entertainment kategória fődíja, Opening/Celebration kategória 2. helyezettje[6]

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész), 2017. március 14. (MTI)
  2. Magyar tagokkal bővült az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia. www.mno.hu. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  3. Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos (magyar nyelven). Lokál, 2019. augusztus 23. (Hozzáférés: 2019. augusztus 23.)
  4. Zrt, HVG Kiadó: 9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok (magyar nyelven). hvg.hu, 2019. augusztus 23. (Hozzáférés: 2019. augusztus 23.)
  5. A 17. FINA Világbajnokság nyitó rendezvényeiről YouTube (4:04)
  6. FINA siker a Bea World - Best Event Awards díjátadó gáláján - Outdoor/indoor - Hírek - marketinginfo - marketing tudásportál. www.marketinginfo.hu. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  7. Budapest portál | Átadták a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete 2018 díjat (hu-HU nyelven). budapest.hu. (Hozzáférés: 2018. május 31.)
  8. Átadták a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetéseket”, Híradó (Hozzáférés ideje: 2018. május 31.) (hu-HU nyelvű) 
  9. Káel Csaba a francia Becsületrend lovagja lett” (Hozzáférés ideje: 2018. május 31.) (hu nyelvű) 

ForrásokSzerkesztés