Kállai Katalin (Budapest, 1955. január 11. –) író, költő, műkritikus, galériaalapító.

Kállai Katalin
Született1955. január 11.
Budapest
MűvészneveKimberly Kness
Nemzetiségemagyar
GyermekeiVerbényi Annamária, 1976
Foglalkozásaíró, műkritikus
IskoláiELTE Bölcsészkar magyar-olasz szak

SablonWikidataSegítség
A Cédulák sötétség ellen a 2023-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Kállai Katalin: A Bánk vére projekt
A budapesti Gizella Malom kortárs képzőművészeti galériája 2021. decemberében. Előtérben Péter Ágnes 'Kapu' című szobra, balra Gulyás Andrea Katalin 'Error' című freskója

Életpályája

szerkesztés

1955-ben született Budapesten. Édesapja külkereskedő, édesanyja orvos. Az ELTE Kiss János altábornagy utcai tanítóképzőjében kezdte a tanulmányait, középiskolába a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt, majd az ELTE olasz-magyar nyelv- és irodalomszakán szerzett diplomát. Műkritikusi tevékenysége gyakornokként az Esti Hírlap kulturális rovatánál indult. Dolgozik/dolgozott a Színház és a Kritika című folyóiratoknak, jelentek meg írásai többek között a Criticai Lapok, a Zsöllye, a Könyvvilág, a Vigília, az Ellenfény, a Forrás, a Fidelio.hu, a Színház.hu hasábjain. 1993-tól 2005-ig a Duna Televízió színházi műsorait szerkesztette, köztük egész estés színházi közvetítéseket, portréfilmeket, dokumentumfilmeket.

Az art7.hu[1] művészeti portál főmunkatársa.

Szépirodalmi műveit (versek, drámák) a Liget és az Új Írás[2] közli.

2018-ban, a loft lakásokká alakított történelmi Gizella Malom lakóközösségének a segítségével, Átrium néven kortárs szabadtéri galériát alapított, amely folyamatosan bővül. A tárlat, melynek virtuális változata is elkészült, jelenleg tizenöt falfreskóval és hat köztéri plasztikával büszkélkedhet. A 'Gizi' néven elhíresült galéria kurátora Szurcsik József, alkotói között pedig olyan neves művészeket találunk mint Péter Ágnes és Magyari Balázs Lóránd szobrászművész, valamint Esse Bánki Ákos, Ferenczy Zsolt, Gulyás Andrea Katalin, Kótai Tamás festőművészek.

  • 2005 – Apám, Lear (2021, Könyvpont)
  • 2009 – A senkik (Kritika 2010/7-8, 2021, KönyvPont)
  • 2010 – Lili (2021, art7.hu, 2021, KönyvPont)
  • 2013 – A békakirálynő (2021, KönyvPont)
  • 2020 – Csőgörény (2021, Liget, 2021, KönyvPont)
  • 2022 – Kőidő, vízidő (2022, Új Írás, 2022, KönyvPont)
  • 2023 – A Bánk vére projekt (2022, Új Írás, 2023, KönyvPont)
  • 1991Básti Juli (portrékötet) Múzsák
  • 1995 – Veronai címlapsztori (színházesszék) Széphalom
  • 2003 – Reggelre jobb lesz, Kim! (naplóregény Kimberly Kness írói néven) Ant-Ko Kiadó
  • 2019 – Várj, amíg meghalsz (e-book Kimberly Kness írói néven)
  • 2021 – A békakirálynő (öt színmű) KönyvPont
  • 2022 – Kőidő, vízidő (rejtvénydráma) KönyvPont
  • 2023 – A Bánk vére projekt (kortárs dráma) KönyvPont
  • 2023 – Cédulák sötétség ellen (2023-1955) KönyvPont
  • Arany Sirály, a Duna Televízió Kuratóriumának díja
  • A Duna Televízió Nívó-díja A maszk című teljes adásnapért
  • A „CanadaHun” 2004-2005-ös drámapályázatának fődíja az „Apám, Lear” című drámáért
  • Soros irodalmi ösztöndíj[3]
  1. Kállai Katalin Archívum (angol nyelven). ART7. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
  2. uj iras – Magyar irodalmi és művészeti folyóirat (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. december 8.)
  3. névSoros. www.kka.hu. (Hozzáférés: 2023. január 25.)

További információk

szerkesztés