Késő romantikus zene

19. sz. végi, 20. sz. eleji klasszikus zenei irányzat
Antu view-media-playlist.svg Alpesi szimfónia
(Richard Strauss)
Antu view-media-playlist.svg Oceanides
(Sibelius)

Késő romantikus zenének szokták nevezni a 19. század végének, 20. század elejének egyik jelentős klasszikus zenei irányzatát. Ismert rá még az utóromantikus, illetve a posztromantikus zene megjelölés. Egyes kézikönyvek külön stílusként kezelik, mások a romantikus zene utolsó fejlődési fokozatának tartják.

Története, jellemzőiSzerkesztés

A késő romantikus zene tulajdonképpen a 19. század uralkodó zenei irányzatának, a romantikus zenének utód-stílusa. (A Hungária zenei lexikon neoromantikának, azaz új-romantikának nevezi.) Jellemzője a hatalmas zenekar, a hatásvadászat, a külső csillogásra való törekvés.

Az 1820-as évektől az 1890-es évekig a romantikus stílus a klasszikus zene fő irányzata, de ez 1900 körül megváltozik. A század első két évtizedében az expresszionista zene és az impresszionista zene, az 1920-as évektől a szeriális zene mellett élnek tovább romantikus zenei gyökerekkel rendelkező alkotók.

IdőszakaSzerkesztés

Korszakhatáráról nincs egységes vélemény:

  • gyakran monumentális, Richard Wagnert utánzó stílusa miatt a már az 1860-as évektől fellépő Anton Bruckner (1824–1896) is helyet kap a késő romantikus zeneszerzők között;[1]
  • kb. 1880–1900: a 19. század végének, elsősorban Wagnert követő zeneszerzőinek stílusa, 1880-as évektől jelentkező művészeket értik ide – ebben az időszakban a romantikus stílus még egyeduralkodónak tekinthető;
  • kb. 1900–1920: a századforduló nagy, romantikus stílusú zeneszerzőinek stílusa – más zenei irányzatok mellett él;
  • kb. 1920–1950: egyes nézetek a stílust a 20. század egész első felére kiterjesztik.[2]

KépviselőiSzerkesztés

Elsősorban 1880–1900 között működőkSzerkesztés

Elsősorban 1900–1920 között működőkSzerkesztés

Elsősorban 1920–1950 között működőkSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Weeks, i. m., 96. o.
  2. Molnár, i. m., 13-14. o.

ForrásokSzerkesztés

  • (szerk.) Lányi Viktor: Hungária zenei lexikon, Hungária Kiadó, Budapest, 1945, Függelék: I. Európa zenéje, II. A magyar zene (→ elektronikus elérhetőség), 872–873. o.
  • Judy Tatchell: Bevezetés a zene világába. Hangszerek, zeneszerzők, kottaolvasás, tudomány, Novotrade Kiadó, Budapest, 1991, 26–28. o.
  • Dobák Pál: A romantikus zene története, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1990, ISBN 963-18-2374-1, 157–170. o.
  • Fábián Imre – Kókai Rezső: Századunk zenéje, Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1961, 32–52. o.
  • Darvas Gábor: Zenei minilexikon, Stílus '91 Kiadása, Budapest, é. n. [1990-es évek], 119. o.
  • Marcus Weeks: Zene, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-337-011-6, 96–98. o.
  • Dobák Pál: A XIX. és a XX. század zenéje (Kézirat), Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1973, 84–89. o.
  • Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7225-6, 437–468. o.
  • Molnár Antal: Az új muzsika szelleme, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1948, 13–15. o.

Kapcsolódó szócikkSzerkesztés