Gustave Charpentier
Gustave Charpentier [ɡystaːv ʃaʁpɑ̃tje] (Dieuze, 1860. június 25. – Párizs, 1956. február 18.) francia zeneszerző. A zenetörténet híres „egyműves szerzőinek” egyike. 1900-ban bemutatott Louise c. operájának világhíre máig tart, de egyéb szerzeményei teljes feledésbe merültek.
| Gustave Charpentier | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1860. június 25. Dieuze |
| Állampolgársága | francia |
| Elhunyt | 1956. február 18. (95 évesen) Párizs |
| Sírhely | Père-Lachaise temető |
| Pályafutás | |
| Műfajok | |
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gustave Charpentier témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztés
Gyermekkora nagy szegénységben telt. Édesapja egy pék volt. Családja a frankfurti béke után Tourcoing-ba költözött, ahonnan az elöljáróság pénzbeli támogatásával a lille-i konzervatóriumba mehetett hegedűt és összhangzattant tanulni. Olyan jó eredményt ért el, hogy a párizsi Conservatoire-on képezhette tovább magát Jules Massenet osztályában. 1887-ben elnyerte a Római Díjat a Didon kantátával. Az Olaszországból hazaküldött Impressions d'Italie (Itáliai benyomások) című zenekari szvitje volt első nagysikerű műve. 1892-ben mutatták be saját szövegére írt „szimfonikus drámáját”, a La Vie de poète-et (A költő élete), ami témájában már megelőlegezi a Louise-t. Következő jelentősebb szerzeménye a Les Impressions fausses (Megtévesztő benyomások) baritonszólóra, férfikarra és zenekarra 1895-ből.
Hosszú időn át tervezgetett operájának témája, a Montmartre proletárjainak, bohémjeinek élete kávéházi beszélgetésekből származik, szokatlan módon, irodalmi előzménye nincs. A librettó Charpentier saját munkája ismét. Louise, a ruhagyári varrólány négy felvonáson át örlődik a szemközt lakó, hasonlóan szegény költő szerelme és apja tiltása között. Ezt színezi ki sok életkép a párizsi „nyomorultak” világából. A zenében keveredik az olasz verizmus franciává szelidített formája Massenet stílusával, de Wagner hatása, különösen a Trisztáné is kimutatható. Az opera 1898-ra teljesen elkészült, de a bemutatóra készülő Opéra-Comique igazgatója a 20. század „nyitányának” szánta a Louise-t, ezért a premierre 1900. február 2-ig várni kellett. Már ekkor óriási sikere volt, csak itt az ezredik előadás közelébe jutott a szerző életében. A következő években három földrészen söpört végig a roman musical (zenés regény, ahogy Charpentier meghatározta a műfaját) sikere. Budapesten megbukott a Lujza. Az Opera a komponista jelenlétében 1901. március 28-án bemutatta, és négy hét múlva, öt előadás után levette műsoráról.[1] (A magyar közönséggel Massenet-nak se volt sokkal nagyobb szerencséje.[2])
1902-ben egy újabb jelentős szerzemény bemutatója volt. Victor Hugo születésének centenáriumára írta Le Chant d'Apothéose (Magasztaló ének) című művét szólisták énekkarra és zenekarra. Ennek az évnek azonban a fő eseménye, hogy megalapította Conservatoire populaire de Mimi Pinson nevű ingyenes zeneiskoláját munkások részére. Charpentier soha nem felejtette el, hogy honnan jött, egész életében szívén viselte a szegények, a proletárok sorsát. Módos emberré válva sokat jótékonykodott.
1913-ban megpróbálta a Louise sikerét megismételni. Julien, ou La Vie de poète (Julien, avagy a költő élete) címmel – ismét saját szövegére – megírta az előző opera folytatását. Zenéjében több az impresszionista elem, mint az előzményben, de ez a mű még az Opéra-Comique közönségének sem kellett. A következő évben a Metropolitan Opera sztárszereposztásban színre vitte, de ott is csak egy-két előadást ért meg. Ez a kudarc elvette a kedvét a komponálástól, több mint negyven évvel később bekövetkezett haláláig csak néhány szerzemény került ki tolla alól, de ezek egy része is csak töredék.
Díjai, elismerései
szerkesztés- 1887 — Római Díj
- 1930 — Francia Köztársaság Becsületrendje, parancsnoki rang
- 1950 — Francia Köztársaság Becsületrendje, főtiszti méltóság
Kották
szerkesztés
Charpentier, Gustave. International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2019. május 17.)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ [A hetvenötéves Magyar Állami Operaház. 1884–1959. Budapest, 1959. Magyar Állami Operaház. 160. l.
- ↑ A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Géza. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. 112. l. ISBN 9633305241
Források
szerkesztés- Britannica Hungarica Kisenciklopédia. Klasszikus zeneszerzők. Szerk. Nádori Attila, Szirányi János. Budapest, 2014. Kossuth K. 82. l. ISBN 9789630980999
- Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkai Antal. Budapest, 1983. Zeneműkiadó. I. köt. 316. l. ISBN 9633304741
- Gammond, Peter: An Illustrated Guide to Composers of Opera. London–New York, 1980. Salamander Books. ISBN 0861010663
- Lazarus, John: Opera kézikönyv. Ford. Eckhardt Mária. Budapest, 1993. Magvető K. 134–135. l. ISBN 963141955X
- Opera. Zeneszerzők. Művek. Előadóművészek. Szerk. Batta András. Ford. Tasnádi Ágnes stb. Budapest, 2006. Vince K. 92–93. l. ISBN 9639552828
- Révai nagy lexikona IV. kötet (Brutus–Csát). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1912. 413. o. [1]
- Seeger, Horst: Opernlexikon. 3. ... überarb. u. erw. Aufl. Berlin, 1986. Henschelverlag. S. 186 ISBN 3362000142
- Szabolcsi Bence–Tóth Aladár: Zenei lexikon. Átd. új kiad. Főszerk.: Bartha Dénes. Budapest, 1965. Zeneműkiadó. I. köt. 362. l.
- Winkler Gábor: Barangolás az operák világában. 2., jav. kiad. Budapest, 2004–2005. Tudomány K. I. köt. 269–274. l. ISBN 9638194480
