Főmenü megnyitása

Kövér István (néhol Ákontz-Kövér István, örmény nevén Amira Acontius, Gyergyószentmiklós, 1740. november 20.Velence, 1824. január 29.) örmény származású erdélyi egyházi író, főapát, címzetes érsek.

Kövér István
Életrajzi adatok
Születési név Kövér István
Született 1740. november 20.
Gyergyószentmiklós
Nemzetiség magyar
Elhunyt 1824. január 29. (83 évesen)
Velence
Munkássága
Vallás keresztény
Felekezet római katolikus

ÉleteSzerkesztés

Ősei vezetékneve Acontius (magyarosan Ákontz) volt. Ősei Nagy-Örményországból, egy földrengés következtében elpusztult szülőhelyükről 1330 körül a Krím-félszigetre, majd 1654-ben Moldvába, azután Erdélybe települtek. Acontius ősei Erdélyben a Kövér nevet vették fel, és hamarosan nemességet is nyertek. Acontius a keresztségben az Amira nevet kapta.

A mechitarista rend az 1750-es években több hitszónokát is kiküldte Erdélybe. Az egyikük, Pater Károly Ebesfalván, Acontius és szülei akkori lakóhelyén kezdett térítésbe. Pater akkora hatást gyakorolt az akkor alig 17 éves fiúra, hogy az a mechitarista papi hivatás mellett döntött. Károly atyát a rend központjába, Velencébe visszakísérte, ahol István főapát vette fel, aki után maga is az István szerzetesi nevet vette fel. Középiskolai tanulmányait a velencei örmény gimnáziumban végezte. 1758. augusztus 22-én tette le szerzetesi esküjét és 1763. október 27-én szentelték pappá. Ekkoriban a teológiai tudományokon kívül, amelyeknek tudora lett, a filológiával és bölcselettel foglalkozott. 1770-ben a kollégium igazgatójává nevezték ki. Maga elé az örmény irodalom újjáalkotását tűzte ki céljául, melynek érdekében megtanult örményül. 1785-ben a főapát helyettesévé választották, ami mellett folytatta tudományos munkásságát is. Még ebben az évben általános földrajzi leírást adott ki örmény nyelven, amelyhez Büsching szolgált mintául; összesen 11 kötetet rendezett sajtó alá. A keleti leírások egy része, melyeket Konstantinápolyba küldött bírálatra, egy helyi tűzben elégtek. 1766-ban érkezett Velencébe Simon Lourdet francia pap, a keleti nyelvek tanára a haicán, vagyis az örmény irodalom tanulmányozására. A főapát e vendég vezetését Acontiusra bízta; a három évnyi közös munka eredménye egy latin–örmény szótár kézirata lett, melyet Simon magával vitt, hogy kinyomtassa, azonban az iromány még kiadása előtt, 1789-ben elveszett.

A napóleoni háborúk kitörésekor a rend Erdélybe, Erzsébetvárosba (az erdélyi örménység egyik jelentős településére) küldte téríteni. Itt 1799-ig élt, amikor I. István főapát haláláról értesült, és az új apát választására Velencébe hívták. Miután megérkezett, 1800. november 10-én a kongregáció tagjai őt választották meg egyhangúlag, II. István néven főapáttá. VII. Piusz pápa 1804-ben sunnai érsekké nevezte ki és szentelte fel. I. Napóleon császár Velence elfoglalása után, 1810-ben a rendet nem oszlatta fel, hanem az Örmények Tudományos Akadémiájának ismerte el; ilyen minőségben is működik ma is.

Kövér István új szerzetházat létesített Asztrahánban, Isztambulban és Rómában is és bővítette az erzsébetvárosit. Közbenjárására építette föl a londoni örmény A. Raphael az erzsébetvárosi örmény katolikus algimnáziumot. Földrajzi munkájában az erdélyi örmények történetét is megírta.

Munkái (örmény nyelven)Szerkesztés

  • Retorika az örmény nyelv pallérozására. Venezia, 1775.
  • Általános földrajz (11 kötet) Venezia, 1802–08.
  • Ószövetség (4 kötet), Újszövetség (3 kötet) /Fordítás és jegyzetek/ Venezia, 1810.

ForrásokSzerkesztés