Középfelnémet nyelv

nyelv

A középfelnémet nyelv (németül: Mittelhochdeutsch) megnevezést a német nyelv kb. 1050 és 1350 közötti állapotának leírására használják. Az ófelnémet előzte meg és a korai újfelnémet fejlődött ki belőle. Némely elméletek a középfelnémet eltűnését 1500 körülre teszik.[1]

Középfelnémet
diutsch, tiutsch
Beszéliknem élő nyelv, a 14. században továbbfejlődött korai újfelnémetté, majd újfelnémetté
Terület Közép-Európa
Beszélők számakb. 9 millió fő
NyelvcsaládIndoeurópai nyelvcsalád
   germán ág
    nyugati-germán nyelvek
     felnémet
      középfelnémet nyelv
Írásrendszer Latin írás
Nyelvkódok
ISO 639-2gmh
ISO 639-3gmh
A Wikimédia Commons tartalmaz diutsch, tiutsch témájú médiaállományokat.

Változatok szerkesztés

A középfelnémet nyelv nem volt egységes írott nyelv, számos nyelvjárásra oszlik, köztük:

Bár a középfelnémet nyelvet nem egységesítették, a Hohenstaufen udvar emelkedése a 12. században utat nyitott egy régiók feletti, irodalmi német nyelv előtt (mittelhochdeutsche Dichtersprache), melynek alapja a sváb (egy alemann) nyelvjárás volt. Nem bizonyos azonban, hogy az irodalmi nyelv tükrözte-e az udvarok régiók feletti nyelvét.

Fontos esemény a korban a német keleti kolonizáció, az Elba-Saale folyóktól keletre, mely vonal mindaddig az ófelnémet határát alkotta. A folyamat a 11. században indult meg, és az újonnan meghódított területeken egy új nyelvjárási csoport alakult ki, a keleti középnémet.

A középfelnémet nyelv egyik változata volt a jiddis nyelv is, mely a 13. és 14. században terjedt el a német területek zsidó lakossága között és írásához héber karaktereket használtak.

Írásrendszer szerkesztés

A középfelnémet nyelv latin írásrendszert használt, azonbelül is a gót írást, amelyből a kora újkorra kifejlődött a fraktúr betűtípus A magánhangzók hosszúságát ékezet (circumflex) jelöli:

a, â, ä, (æ), b, d, e, ê, f, g, h, i, î (y), k (c, ch), l, m, n, o, ô, ö, œ, p, qu (=kw), r, s, t, u, û, ü, v (f), w, z (c, cz, ʒ)

A z betűképe e és i előtt c-ként jelenik meg. Magánhangzók előtt ʒ-vé lágyul, míg rövid magánhangzók után ʒʒ-ként jelenik meg, például haʒ >> haʒʒes. Ez a betű alakult át a modern németben ß írásjellé.

Az umlaut (ä, ö, ü) kialakulása a középfelnémet időszak alatt ment végbe. Használatuk a 14. századtól jelenik meg, azok kétpontos jelölése pedig csak az 1500-as évektől.

középfelnémet magánhangzók
elől képzett középen képzett háttúl képzett
ajakerekítéses ajakréses ajakréses ajakerekítéses
rövid hosszú rövid hosszú rövid hosszú
zárt y ⟨ü⟩ yː ⟨iu⟩ i ⟨i⟩ iː⟨î⟩ u ⟨u⟩ uː ⟨û⟩
féligzárt ø ⟨ö⟩ øː ⟨œ e ⟨e⟩ eː ⟨ê⟩ o ⟨o⟩ oː ⟨ô
közepes ə ⟨e⟩
félig nyílt ɛ ⟨ë⟩
közel nyílt æ ⟨ä⟩ æː ⟨æ⟩
nyílt a ⟨a⟩ aː ⟨â⟩
Magánhangzók
betű IPA
a /a/
â /aː/
ä /æ/
æ /æː/
e /e/ /ə/
ê /eː/
ë /ɛ/
o /o/
ô /oː/
ö /ø/
œ /øː/
u /u/
û /uː/
ü /y/
iu /yː/

Nyelvtan szerkesztés

A névmás szerkesztés

A személyes névmás szerkesztés

Személyes névmások
1. szám 1. szem. 1. szám 2. szem. 1. szám 3. szem. Többessz. 1. szem. Többessz. 2. szem. Többessz. 3. szem.
Alanyeset ich du ër sie ëz wir ir sie
Tárgyeset mich dich in sie ëz uns iuch sie
Részeseset mir dir im ir im uns iu in
Birtokos eset* mîn dîn sîn ir sîn unser iuwer ir
  • A genitiv használata megegyezik a melléknév használatával, így az alakjukat megfelelően kell ragozni.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az ISO 639-3 definíciója szerint.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Middle High German című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.