Középfelnémet nyelv
A középfelnémet nyelv (németül: Mittelhochdeutsch) megnevezést a német nyelv kb. 1050 és 1350 közötti állapotának leírására használják. Az ófelnémet előzte meg és a korai újfelnémet fejlődött ki belőle. Némely elméletek a középfelnémet eltűnését 1500 körülre teszik.[1]
| Középfelnémet diutsch, tiutsch | |
| Beszélik | nem élő nyelv, a 14. században továbbfejlődött korai újfelnémetté, majd újfelnémetté |
| Terület | Közép-Európa |
| Beszélők száma | kb. 9 millió fő |
| Nyelvcsalád | Indoeurópai nyelvcsalád germán ág nyugati-germán nyelvek felnémet középfelnémet nyelv |
| Írásrendszer | Latin írás |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-2 | gmh |
| ISO 639-3 | gmh |
Tartalomjegyzék
VariánsokSzerkesztés
A középfelnémet nyelv nem volt egységes írott nyelv, számos nyelvjárásra oszlik, köztük:
- Felsőnémet (Oberdeutsch)
- Keleti felsőnémet (Ostoberdeutsch)
- Északi felsőnémet (Nordoberdeutsch)
- Keleti-frank (Ostfränkisch)
- Déli-frank (Südfränkisch)
- Középnémet (Mitteldeutsch)
- Nyugati középnémet (Westmitteldeutsch)
- Frank (Fränkisch)
- Rajnai frank (Rheinfränkisch)
- Középfrank (Mittelfränkisch)
- Hesseni (Hessisch)
- Frank (Fränkisch)
- Keleti középnémet (Ostmitteldeutsch)
- Türingiai (Thüringisch)
- Felsőszász (Obersächsisch)
- Sziléziai (Schlesisch)
- Felporosz (Hochpreußisch)
- Nyugati középnémet (Westmitteldeutsch)
Bár a középfelnémet nyelvet nem standardizálták, a Hohenstaufen udvar emelkedése a 12. században utat nyitott egy régiók feletti, irodalmi német nyelv előtt (mittelhochdeutsche Dichtersprache), melynek alapja a sváb (egy alemann) dialektus volt. Nem bizonyos azonban, hogy az irodalmi nyelv tükrözte-e az udvarok régiók feletti nyelvét.
Fontos esemény a korban a német keleti kolonizáció, az Elba-Saale folyóktól keletre, mely vonal mindaddig az ófelnémet határát alkotta. A folyamat a 11. században indult meg, és az újonnan meghódított területeken új dialektusok megjelenését eredményezte, a keleti középnémet dialektusokét.
A középfelnémet nyelv egyik változata volt a jiddis nyelv is, mely a 13. és 14. században terjedt el a német területek zsidó lakossága között és írásához héber karaktereket használtak.
ÍrásrendszerSzerkesztés
A középfelnémet nyelv latin írásrendszert használt, valamint gót minuszkulákat, melyek fraktúrákká fejlődtek a kora újkorra. A magánhangzók hosszúságát ékezet (circumflex) jelöli:
- a, â (æ), b, d, e, ê, f, g, h, i, î (y), k (c, ch), l, m, n, o, ô, p, qu (=kw), r, s, t, u, û, v (f), w, z (c, cz, ʒ)
A z betűképe e és i előtt c-ként jelenik meg. Magánhangzók előtt ʒ-vé lágyul, míg rövid magánhangzók után ʒʒ-ként jelenik meg, például haʒ >> haʒʒes. Ez a betű alakult át a modern németben ß írásjellé.
Az umlaut (ä, ö, ü) kialakulása a középfelnémet időszak alatt ment végbe. Használatuk a 14. századtól jelenik meg, azok kétpontos jelölése pedig csak az 1500-as évektől.
NyelvtanSzerkesztés
A névmásSzerkesztés
A személyes névmásSzerkesztés
| 1. szám 1. szem. | 1. szám 2. szem. | 1. szám 3. szem. | Többessz. 1. szem. | Többessz. 2. szem. | Többessz. 3. szem. | |||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Alanyeset | ich | du | ër | sie | ëz | wir | ir | sie |
| Tárgyeset | mich | dich | in | sie | ëz | uns | iuch | sie |
| Részeseset | mir | dir | im | ir | im | uns | iu | in |
| Birtokos eset* | mîn | dîn | sîn | ir | sîn | unser | iuwer | ir |
- A genitiv használata megegyezik a melléknév használatával, így az alakjukat megfelelően kell ragozni.
ForrásSzerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Middle High German című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.