Kavaja

albániai város és alközség

Kavaja város Albánia középső részén, Durrës városától légvonalban 16, közúton 21 kilométerre délkeletre, az Adriai-tenger partján elterülő Kavajai-síkon. Tirana megyében(wd) belül Kavaja község(wd) székhelye, Kavaja alközség központja, egyúttal ez utóbbi egyetlen települése is.[2] A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, azaz Kavaja város népessége 20 192 fő,[3] ezzel Albánia tizenkettedik legnépesebb városa.

Kavaja
A város főtere a Kubelie-mecsettel és az óratoronnyal
A város főtere a Kubelie-mecsettel és az óratoronnyal
Kavaja címere
Kavaja címere
Kavaja zászlaja
Kavaja zászlaja
Közigazgatás
Ország Albánia
Megye Tirana
Község Kavaja
Alközség Kavaja
Irányítószám 2501–2502
Népesség
Teljes népesség29 354 fő (2012. jún. 13.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság8,0 m
Terület414 km²
Időzóna
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 41° 11′, k. h. 19° 33′Koordináták: é. sz. 41° 11′, k. h. 19° 33′
Kavaja weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kavaja témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az oszmán hódoltság alatt lett kereskedőváros, amely a 16–18. században virágzott. Ekkor épült a műemlékvédelem alatt álló Kubelie-mecset és az óratorony. A 20. században különböző felkelések gócpontjaként lett nevezetes, a század elején a közép-albániai felkelés (1914) egyik központja, a század végén pedig a kommunista állampárttal szembehelyezkedő első tüntetés helyszíneként (1990) szerzett hírnevet. A mezőgazdasági területektől övezett könnyűipari városban a 21. században a turizmus is fellendülőben van, köszönhetően az Adriai-tenger közeli homokos tengerpartjának (Kavajai-szikla).

Fekvése szerkesztés

Az Adriai-tenger partjától légvonalban mintegy 6-7 kilométerre fekvő település a délkeleti irányban elnyúló Kavajai-sík (Fusha e Kavajës) északkeleti részén, a Pezai-dombvidék (Kodrat e Pezës) lábánál fekszik. A várost délről és nyugatról a Darç folyó meanderező völgye öleli körbe, a dombvidékről érkező Lishat- és Mengaj-patakok Kavaja keleti határában érik el a parti síkságot.[4] A települést nyugatról kerüli el a Durrëst Lushnján, Fieren és Tepelenán keresztül az albán–görög határon fekvő Kakavijával(wd) összekötő SH4-es főút. Kavaja az 1947-ben átadott Durrës–Peqin-vasútvonal egyik állomása.[5]

Neve szerkesztés

A város első említése egy 1431-es oszmán forrásból ismert, amelyben Kavalje néven említették a települést. Olasz nyelvű forrásokban a 16. századtól Borgo Cavaglia, a közelmúlt századokban pedig Cavaia alakban bukkant fel.[6]

Története szerkesztés

A római korban itt vezetett el a Dyrrhachiumból kiinduló Via Egnatia, de a régészeti ásatások jelentősebb települést nem tártak fel a mai Kavaja helyén. A leletek, köztük egy kisebb korabeli temető latin feliratai alapján arra lehet következtetni, hogy az i. sz. 1. században néhány római veteránt telepíthettek le a környéken.[7] A közeli Kavajai-szikla, római kori nevén Petra fontos helyszíne volt a Iulius Caesar és Pompeius között i. e. 48-ban lezajló csatának.[8]

Az oszmán hódoltság alatt szerkesztés

 
Kavajai vendégfogadó (han) Edward Lear 1848-as rajzán

A modern település első említése 1431-ből ismert,[9] a feltételezések szerint a közeli Durrës időszakos hanyatlásával alakult ki a 16–18. században virágzó város. Amikor Evlija Cselebi 1670-ben itt járt, 400 házból álló piacvárosról számolt be, amelyet több gazdag család is lakott, belső udvarukon medencével vagy kúttal rendelkező nagy kőházaik pedig különösen lenyűgözték a török utazót.[10] Fejlődésének kedvezett jó elhelyezkedése: a települést átszelte a Durrëst a Shkumbin völgyével és a déli országrészekkel összekötő út, az ország egyik fő kereskedelmi útvonala. A 19. század végére a jelentősebb albán városok közé tartozott 4-8 ezer fő közötti lakosságával, ugyanakkor regionális szerepköre a jóval nagyobb Durrës közelsége miatt nem teljesedhetett ki.[11] Nem csak kereskedőváros, de kézműipari központ is volt, különösen nevezetesek voltak a helyi iparosok fazekastermékei és sajátos színezetű kelimszőnyegei, amelyek a város központi részén elterülő bazárban találtak gazdára.[12] A muszlim többségű, de számottevő katolikus közösség által is lakott[13] városról a 19. század két nagy angol utazója, David Urquhart(wd) (1831) és Edward Lear (1848) is beszámolt.[14]

Az első és a második világháború szerkesztés

Albánia függetlenségét a vlorai nemzetgyűlésen kiáltották ki 1912. november 28-án, de Kavaja vezetői már az előző napon megelőlegezték az eseményt, és deklarálták országuk önállóságát.[15] Kavaja ezt követően mégsem állt az első nemzeti kabinet, a Qemali-kormány mellé, ehelyett az Esat Toptani által 1913 őszén alapított ellenkormányt támogatta, és a Toptani által kikiáltott Közép-albániai Köztársaság része lett.[16] Kavaja lakóinak többsége szegény sorban tengődő parasztok közül került ki, helyzetüket csak tovább súlyosbította, hogy 1913-ban a szerb csapatok elől menekülő 40 ezer északalbán család egy részét a városban és környékén helyezték el.[17] Amikor 1914 májusában az ország uralkodója, Vilmos fejedelem száműzte Toptanit, kitört a közép-albániai felkelés, amelynek egyik gócpontja Kavaja volt. A városban az albán lobogó helyett az oszmán birodalmi zászlót húzták fel, június 3-án pedig itt tartották a felkelők gyűlésüket, amelyen megfogalmazták követeléseiket.[18] Az első világháború során, 1915. június 12-én szerb csapatok foglalták el a várost.[19] 1916-ban helyüket az Osztrák–Magyar Monarchia alakulatai vették át,[20] 1918-tól 1920 februárjáig pedig az olasz hadsereg tartotta ellenőrzése alatt Kavaját.[21]

A kavajai mezőgazdasági iskola
Az elmaradottsággal küszködő Albániában egyedülálló kísérletnek ígérkezett az amerikai Near East Foundation(wd) anyagi támogatásával és a korábban Albániában misszionáriusi tevékenységet folytató Charles Telford Erickson irányításával. A tanintézet – Albánia első mezőgazdasági iskolája – 1920 szeptemberében nyitotta meg kapuit és biztosított a legkorszerűbb tudományos eredményeken alapuló mezőgazdasági oktatást a jelentkező fiataloknak. Az öntözési, trágyázási, permetezési, ugarolási és más egyéb tudnivalók mellett a modern állattartás technológiai követelményeivel is megismerkedhettek a diákok. Bár az albán kormányok ösztöndíjjal támogatták a diákokat, az iskola nem váltotta be a reményeket, az ország továbbra is a mezőgazdasági termények behozatalára szorult. A tanintézet vezetői arról panaszkodtak, hogy végzett diákjaik az angol nyelvet is elsajátítva a vidéki életnek hátat fordítva a városokban keresnek jobb megélhetést. Az ország 1939-es megszállását követően az olasz hatóságok vették át a mezőgazdasági iskola irányítását.[22]

A két világháború között a különböző kormányok és magánszervezetek kisebb-nagyobb erőfeszítéseket tettek a Kavajai-sík mezőgazdasági potenciáljának kiaknázására. 1920-ban az amerikai Near East Foundation(wd) megnyitotta a városban az ország első mezőgazdasági iskoláját.[23] 1929-ben felmerült a helyenként mocsaras terület lecsapolásának és csatornákkal való öntözésének ötlete, de a megvalósítással lassan haladtak. Az országot 1939-ben megszálló olasz hatóságok csak 1941-ben számoltak be arról, hogy Kavaja környékén 10 ezer hektáros gyapot- és olajbogyó-ültetvényeket hoztak létre.[24] Ugyancsak az 1920-as években sikerült valamelyest lazítani a Kavajára és környékére nehezedő, évtizedes bevándorlási válságon: Lady Carnarvon, Henry Herbert(wd) özvegye 1924 és 1927 között Kavaja környékén öt falut építtetett fel (elsőként Helmëst(wd)), amelyekben az északalbán menekültek elhelyezését biztosították.[25] A második világháborúban, 1941 és 1943 között Kavaja vidékén a Myslim Peza(wd) vezette partizánok küzdöttek az ország megszállói ellen,[26] az 1944-es harcok során a város súlyos károkat szenvedett.[27]

A kommunizmus évtizedei és a rendszerváltás szerkesztés

A háborút követően kiépült kommunista állampárt hatóságai az első ötéves tervidőszakban (1951–1955) lecsapolták és termelésbe fogták a Kavaja környéki, korábban mocsaras földeket. Ezenkívül több könnyűipari üzemegységet telepítettek a városba, üveg- és papírgyár, malom, szerszámkészítő üzem adott munkát a kavajaiaknak.[28]

Kavajához fűződik az első rendszerellenes utcai tüntetés kirobbanása 1990 tavaszán. A két fiatal fiú egy februári éjszaka betörtek egy helyi iskolába, és a marxizmus–leninizmus-osztályterem falára pártellenes mondatokat festettek. A titkosrendőrség nem találta meg az elkövetőket, akik ezt követően egy röplapot helyeztek el a város különböző pontjain, amelyben a március 25-ei BesaPartizani-futballmeccs nyolcvanadik percére nyilvános tiltakozást hirdettek meg. A mérkőzés nyolcvanadik percében néhányan valóban meg is zavarták a meccset, egy Hoxha-könyvet dobtak a pályára és demokráciát követelő jelmondatokat skandáltak. A titkosrendőrség többeket letartóztatott, másnap, március 26-án viszont az esti órákban egy kisebb tömeg vonult fel a városban a rendőrkapitányság elé és megtámadták az épületet.[29] A rendszer végnapjaiban, 1990 decemberében ismét Kavaja járt élen a tüntetések megszervezésében, a helyi fiatalok össze is csaptak a rendőrséggel.[30] Az 1991 tavaszán megrendezett első demokratikus nemzetgyűlési választást ugyan a kommunista állampárt nyerte, de a Sali Berisha vezette Albán Demokrata Párt földindulásszerű győzelmet aratott a kavajai kerületben. Az 1990–1991-es események hatására Kavajára gyakran utalnak úgy, mint a demokrácia bölcsőjére (albán djepi i demokracisë).[31]

A rendszerváltást követően a város üzemeinek egy része alkatrész- és nyersanyaghiány miatt bezárt. Az 1990-es években Kavaját 90%-os munkanélküliség sújtotta, jóllehet, ebben – a szegényebb vidékekről kiinduló elvándorlás eredményeként – a népesség megnövekedése is szerepet játszott. A munkanélküliség a 2000-es években is magas volt, de a közeli homokos tengerpart turisztikai fejlesztése Kavaja gazdasági helyzetére is kedvezően hat.[32]

Nevezetességei szerkesztés

 
Az óratorony a mecset oszlopcsarnokával

Kavaja első számú építészettörténeti nevezetessége az eredetileg 1736-ban épült Kubelie-mecset (Xhamia e Kubeliesë) és óratorony épületegyüttese, amelyet a tiranai és peqini mecsetekhez hasonlóan árkádos oszlopcsarnokkal együtt alakítottak ki. Az oszlopok némelyikén fellelt latin betűs feliratok alapján arra lehet következtetni, hogy korábban egy bizánci templomhoz tartozhattak. Az 1967-es ateista kampány során a mecsetet lerombolták, a lebontott oszlopcsarnok darabjait pedig a durrësi Régészeti Múzeumba, illetve a korçai Középkori Művészeti Múzeumba szállították, egyedül az óratornyot hagyták meg. 1994-ben újra felépítették a mecsetet, 2002-ben pedig az oszlopcsarnok is visszakerült eredeti helyére.[33] A város nyugati határában, félig a földbe süppedve látható egy 16–17. századi kőhíd, a Bukaq híd (Ura e Bukaqit) maradványai (é. sz. 41° 10′ 26″, k. h. 19° 32′ 51″). Nyolc hagyományos lakóház élvez műemléki védelmet a városban, ezek egyikében néprajzi múzeumot rendeztek be. Ugyancsak védett a szocialista realista városháza épülete.[34]

A legtöbb turista a közeli, a Kavajai-sziklát (Shkëmbi i Kavajës) övező homokos tengerpart és szállodasor miatt keresi fel Kavaját.

Nevezetes kavajaiak szerkesztés

  • Alexander Moissi(wd), eredeti nevén Aleksandër Moisiu (1879–1935) albán származású osztrák színész apja kavajai volt, akinek Kavaja közeli házában a színész életútjára emlékező tárlatot rendeztek be.[35]
  • Kavajában született Spiro Moisiu (1900–1981) katonatiszt, a második világháborúban a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg parancsnoka.[36]
  • Kavaja szülötte volt Mustafa Krantja(wd) (1921–2002) karmester, az Albán Szimfonikus Zenekar, a Radio Tirana szimfonikus zenekarának és a tiranai Állami Konzervatórium zenekarának karnagya.[37]
  • Rövid ideig, 1956-ban Kavaja muftija volt Hafiz Sabri Koçi(wd) (1921–2004), a rendszerváltás után az albániai iszlám közösség első vezetője.[38]
  • Kavaja szülötte Xhezair Teliti (1948–) matematikus, 1993 és 1996 között Albánia oktatásügyi minisztere.[39]
  • Kavajában született Thomas Simaku(wd) (1958) Nagy-Britanniában alkotó albán zeneszerző.[40]

Jegyzetek szerkesztés

  1. GeoNames (angol nyelven), 2005
  2. Ligj Nr. 115/2014 për ndarjen administrativo-territoriale të njësive të qeverisjes vendore në Republiken e Shqipërisë. Fletorja Zyrtare, 137. sz. (2014) 6365–6390. o. arch
  3. Censusi i popullsisë dhe banesave / Population and housing census: Tiranë 2011. Tiranë: Instituti i Statistikës. 2013. 84. o.  
  4. Pasha 2006 :11., 15–17.
  5. Elsie 2010 :379.
  6. Elsie 2010 :226.; Elsie 2013 :513.
  7. Shpuza 2006 :167.; Ceka 2013 :334.
  8. Jacques 2009 :128.; Ceka 2013 :249.
  9. Elsie 2010 :226.
  10. Elsie 2010 :226. Vö. Pollo & Puto 1981 :91.; Réti 1991 :116.
  11. Csaplár 2010 :36., 87.
  12. Réti 1991 :76., 116.; Csaplár 2010 :82.
  13. Elsie 2010 :226.
  14. Elsie 2010 :270., 456.
  15. Csaplár 2010 :276.
  16. Durham 2001 :36., 40.; Pearson 2004 :48.; Fischer 2012 :8.
  17. Zavalani 2015 :171.
  18. Pearson 2004 :65.; Elsie 2013 :376.
  19. Pearson 2004 :90. Vö. Elsie 2013 :445.
  20. Elsie 2010 :xxvi.
  21. Pearson 2004 :112., 141.
  22. Pearson 2004 :197.; Jacques 2009 :388–389.; Grant 2016 :30., 62. Vö. Elsie 2010 :462.; Vickers 2014 :114.; Zavalani 2015 :206.
  23. Jacques 2009 :388–389.
  24. Pearson 2004 :309.; Zavalani 2015 :242.
  25. Pearson 2004 :276.; Elsie 2010 :190.; Vickers 2014 :124.; Zavalani 2015 :205.
  26. Durham 2001 :220.; Pearson 2005 :158.; Vickers 2014 :143.
  27. Pearson 2005 :336.
  28. Nagel 1989 :22., 119.; Réti 1991 :116.; Jacques 2009 :675.
  29. Abrahams 2016 :35–36. Vö. Elsie 2010 :xlii., 226.
  30. Jacques 2009 :667.; Elsie 2010 :xliii.; Abrahams 2016 :69.
  31. Vickers 2014 :214.
  32. Jacques 2009 :675.; Elsie 2010 :226–227.
  33. Nagel 1989 :44., 78., 119., 163.; Réti 1991 :116., 166.
  34. Lista e monumenteve të kulturës – Rrethi i Kavajës. Instituti i Monumenteve të Kulturës (2017) (Hozzáférés: 2018. július 16.) arch
  35. Gloyer 2012 :93.
  36. Dashnor Kaloçi: Jeta e gjeneral-major Spiro Mojsiu. AlbaSoul (2001) (Hozzáférés: 2019. április 22.)
  37. Elsie 2010 :248.
  38. Elsie 2010 :231–232.
  39. Dervishi 2012 :236.
  40. Elsie 2010 :418.

Források szerkesztés

  • Abrahams 2016: Fred C. Abrahams: Modern Albania: From dictatorship to democracy in Europe. New York;  London: New York University Press. 2016. ISBN 9780814705117  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • Dervishi 2012: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225  
  • Durham 2001: M. Edith Durham: Albania and the Albanians: Selected articles and letters 1903–1944. Ed. by Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2001. ISBN 1903616093  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870  
  • Grant 2016: Hugh G. Grant: I saw it all: Italy’s invasion of Albania in 1939: A U.S. diplomat’s account. Ed. by Ilir Ikonomi. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2016. ISBN 9789928195111  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Nagel 1989: Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • Pasha 2006: Myslim Pasha: Gjeografia ushtarake. Tiranë: Instituti Gjeografik Ushtarak i Shqipërisë. 2006. arch Hozzáférés: 2018. július 15.  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890  
  • Shpuza 2006: Samir Shpuza: The Roman colonies of south Illyria: A review. In New directions in Albanian archaeology: Studies presented to Muzafer Korkuti. Ed. by Lorenc Bejko and Richard Hodges. Tirana: International Centre for Albanian Archaeology. 2006. 164–168. o. = International Centre for Albanian Archaeology Monograph Series, 1. ISBN 9994392301  
  • Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London;  New York: I.B. Tauris. 2014.  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671