Wikipédia

Kreybig Lajos

(1879–1956) magyar agrokémikus, agrármérnök, talajbiológus, egyetemi tanár, az MTA tagja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. február 18.

Rittersfeldi és madari Kreybig Lajos (Nagyszeben, 1879. december 23. – Budapest, 1956. június 21.) Kossuth-díjas agrokémikus, agrármérnök, pedológus (talajtani kutató), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1951), majd rendes (1954) tagja. Agrokémikusként és növénytermesztési szakemberként a gyakorlati mezőgazdasági talaj- és trágyázástan újító szemléletű kutatója, a biológiai talajerő-pótlási módszerek bevezetésének úttörő alakja volt. Nevéhez fűződik a közép-európai térségben egyedülálló, országos méretű talajtani térképezés megszervezése, irányítása és adatainak feldolgozása, amelynek eredményeként elkészülhetett Magyarország első átnézeti talajismereti térképe. Az ezzel párhuzamosan összeállított Kreybig-féle talajtipológia újító jelentősége abban állt, hogy a talajok geológiai, kémiai és fizikai jellemzői mellett figyelmet szentelt azok mezőgazdasági tulajdonságainak is.

Kreybig Lajos
Született1879. december 23.
Nagyszeben
Elhunyt1956. június 21. (76 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaagrokémikus,
agrármérnök,
pedológus
Iskolái
Kitüntetései
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Kreybig Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

szerkesztés

1901-ben, a bécsi Műszaki Katonai Akadémia (K.u.K. Technische Militärakademie) elvégzését követően tüzér főhadnaggyá avatták, s katonaként szolgált. 1906 és 1913 között előbb a Budapesti Kereskedelmi Akadémián, majd a szintén fővárosi József Műegyetemen tanult. Ez utóbbi tanintézményben 1912-ben vegyészmérnöki, 1913-ban műszaki doktori oklevelet szerzett. Ez idő tájt, az 1910-es évek első felében a fővárosi Strobenz Testvérek Vegyészeti Gyárának műszaki vezérigazgatója volt, majd az első világháború kitörését követően, 1914-ben bevonult a hadseregbe. Előbb a keleti arcvonalon, végül az olasz fronton harcolt, mígnem 1916-ban 75%-os rokkantként leszerelték. 1917-ben a Chinoin gázgránátgyár építésében vett részt. 1918-ban visszavonult cserhátsurányi birtokára, ahol saját tőkéből felállította és felszerelte az ország első talajbiológiai és agrokémiai kísérleti laboratóriumát.

Egy évtizedig saját laboratóriumában végzett kísérleteket, mígnem 1930-ban kinevezték a Magyar Állami Földtani Intézet talajbiológiai csoportjának vezetőjévé, s itt dolgozott mintegy másfél évtizeden át, egészen 1944-ig. Időközben, 1942-től ismeretterjesztő előadásaival részt vett a tatai népfőiskola oktatási programjaiban, 1943-tól pedig a földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági kísérletügyi főigazgatója lett. A második világháború végén nyugdíjazták, de 1946-ban magántanári képesítést szerzett a Magyar Agrártudományi Egyetemen a növénytermesztési ökológia („Természeti adottságaink és érvényesülésük a növénytermesztésben”) tárgyköréből, 1947-től pedig ezzel párhuzamosan ismét a földművelésügyi minisztérium alkalmazásában állt mint mezőgazdasági talajtani szaktanácsadó.

Munkássága

szerkesztés
 
Emléktáblája a cserhátsurányi Surányi-kastély falán

Tudományos tevékenységében vegyészi érdeklődése a növénytermesztés, a növényfiziológia és a talajbiológia (talajerő-gazdálkodás) kérdéseire összpontosított figyelemmel párosult. Kutatásaiban a talajnak mint biológiai közegnek és a talajlakó élőlényeknek a talajerőpótlásban játszott szerepét hangsúlyozta, szemben a korábbi, mechanikai talajerő-javítási irányzattal. Elgondolásaiból kiindulva foglalkozott a trágyázás kérdéseivel, kidolgozta az istállótrágya foszfátos erjesztésének módszerét, s új eljárást vezetett be a szerves és szervetlen trágyák együttes alkalmazására. Behatóan vizsgálta a nyersfoszfát-féleségek biokémiai feltárásának lehetőségeit. Mezőgazdasági szakemberként átfogóan is foglalkozott a növénytermesztési agrotechnika kérdéseivel, szakkönyvei és publikációi mellett a Növénytermesztők Országos Szövetsége számára kidolgozta a nagytáblás gazdálkodás módszereit, s részt vett több talajjavító és növénytermesztési körzet kialakításában. Mindemellett kiterjedt ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott.

A Magyar Állami Földtani Intézetben töltött évekhez fűződik életművének egyik legjelentősebb, a hazai mezőgazdaság-tudomány számára is nagy fontosságú munkája. 1933-ban fogott hozzá – a talajtani osztály közreműködésével – Magyarország talajtani térképezésének megszervezéséhez és irányításához. A tíz éven át, 1944-ig zajló munkálatok eredményeként Magyarország területéről mintegy 250, túlnyomórészt 1:25 000 léptékű térképszelvényt készítettek el, ezek alapján Kreybig kidolgozta a hazai talajok tipológiáját, meghatározta az ország talajtájait és elkészítette Magyarország első, 1:75 000 léptékű átnézeti talajismereti térképét. A talajok osztályozásakor, a talajtájak meghatározásakor és térképi leképezésekor nem csupán az egyes talajok geológiai, kémiai és fizikai tulajdonságait vette számba, de a földhasználati viszonyokat (művelt terület, erdő stb.) is feltüntette, valamint a mezőgazdasági szempontú adottságokat – mint a tápanyagtartalom, termőréteg-vastagság, talajvízmélység, égtáji kitettség – is figyelembe vette (Kreybig-féle talajosztályozás). Egyes térképszelvények a második világháború során megsemmisültek, de ezeket az adatfelvételezés megismétlésével 1955-ben pótolták, s a talajtulajdonságok lassú ütemű változásának köszönhetően napjainkban is mérvadó talajismereti referenciaként szolgálnak. Pályája során Kreybig aktív résztvevője volt a nemzetközi talajtani kongresszusoknak.

Társasági tagságai és elismerései

szerkesztés

Tudományos eredményei elismeréseként 1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1954-ben rendes tagjává választották. Két ízben, 1950-ben és 1954-ben kapott Kossuth-díjat.

Főbb művei

szerkesztés
  • Katalitikus olajfehérítés és oxidáció: Műszaki doktori értekezés. Budapest, Anglo ny., 1913, 36 p.
  • Gyakorlati mezőgazdaság- és növényélettan, különös tekintettel a növénytermelés fokozására és annak feltételeire. Budapest, Pátria, 1923, 170 p.
  • A talaj élete, javítása és trágyázása biológiai szempontokból. Budapest, Egyetemi ny., 1928, 260 p.
  • Die Bedigungen der Wirtschaftlichkeit der Handelsdüngemittel. Berlin, Parey, 1930, 128 p.
  • A trágyaszerek jövedelmező érvényesülésének feltételei, különös tekintettel a talajtulajdonságokra. Budapest, Pátria ny., 1931, 178 p.
  • Az aszály és a víz, különös tekintettel az öntözővíz hasznosítására. Budapest, Egyetemi ny., 1938, 27 p.
  • A M. Kir. Földtani Intézet talajfelvételi, vizsgálati és térképezési módszere és célja. Budapest, Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, 1938, 24 p.
  • Talajvizsgálatok szerepe a növénytermesztésben. Debrecen, Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, 1940, 75 p. = Alföldi Magvető, II/1.
  • Magyar tájak talajismereti és termeléstechnikai leírása I.: A Tiszántúl. Budapest, Magyar Királyi Földtani Intézet, 1944, 224 p.
  • Mezőgazdasági természeti adottságaink és érvényesülésük a növénytermesztésben. Budapest, Kulcsár Könyvnyomda, 1946, 384 p.
  • Gyakorlati trágyázástan. Budapest, Mezőgazdasági, 1951, 304 p.
  • A talajok hő- és vízgazdálkodása. Budapest, Mezőgazdasági, 1951, 156 p.
  • Az agrotechnika tényezői és irányelvei. Budapest, Akadémia, 1953, 518 p.
    Második, bővített kiadás: Az agrotechnika tényezői és irányelvei. Budapest, Akadémia, 1956, 819 p.
  • Gázvízfeldolgozás. Budapest, Közoktatási Jegyzetellátó, 1953, 29 p.
  • Die biologische Aufschliessung und praktische Anwendung von mineralischen Rohphosphaten. in: Acta Agronomica 1953. 137–213.
  • A nyers ásványi foszfátok biológiai feltárása és gyakorlati alkalmazása. in: MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei 1953. 167–235.
  • A talajerőgazdálkodás szervestrágyázási vonatkozásai és problémái. in: MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei 1953. 383–418.
  • Trágyázástan: A talajélőlények és növények okszerű táplálásának irányelvei. Budapest, Mezőgazdasági, 1955, 470 p.
  • Gázkéntelenítés hazai feladatai és a hazai gázoknál számbajövő eljárások. Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 1955, 24 p.
  • Újabb tanulmányok az istálló- és foszforsavtrágyázás tárgyköréből és gyakorlati hasznosításuk módjairól. in: MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei 1956. 273–330.
  • Adatok és irányelvek a dunántúli löszhát táj talajtermékenységének kialakítására és fokozására. in: MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei 1957. 57–82.

Emlékezete

szerkesztés

Emlékét őrzi a Magyar Talajtani Társaság által alapított Kreybig Lajos-díj

Források

szerkesztés

További irodalom

szerkesztés
  • Sedlmayer Kurt: Kreybig Lajos. in: Magyar Tudomány 1956.
  • Stefanovits Pál: Kreybig Lajos 1879–1956. in: Agrokémia és Talajtan XXVIII. 1979. 3–4. sz. 353–356.
  • Kreybig Lajos-emlékrovat. in: Agrártudományi Közlemények XXXIX. 1980. 3. sz. 515–550.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kreybig_Lajos&oldid=26894112”