Főmenü megnyitása
Az i.sz. 1. században a kvádok és a markomannok a Római Birodalommal szomszédos területek lakói voltak

A kvádok a szvéb csoportba tartozó kisebb germán törzs, amely i. e. 8-ban elhagyta a Majna folyó vidékét, és a mai Morvaország területére költözött.

A kvádok birodalma határos volt Pannonia provinciával és fennállása során több háborút folytatott a Római Birodalommal. A kvádok eltűnése a népvándorlás következtében területükre áramló erősebb törzseknek köszönhető.

TörténetükSzerkesztés

Történelmük elemzésekor figyelembe kell venni, hogy nem maradtak fenn más írásos emlékek csak az ellenük harcoló rómaiaktól ezért az elfogult lehet velük szemben. A kvádok közeli rokonságban álltak a markomannokkal. Vannius a Morva és a Vág folyók között királyságba szervezte őket, de miután 50 körül megbuktatták, mint a rómaiak alattvalóit Pannoniában telepítették le őt és híveit.

Egy Domitianus elleni háborútól eltekintve a kvádok egészen a nagy markomann háborúkig békében éltek a rómaiakkal. A kvádok elleni háborút egyébként a rómaiak provokálták ki azzal az erődnek az építésével, mely a határrendszerük gyengeségeit volt hívatott erősíteni. Az erőd építését nem tudták befejezni a rómaiak.

A védelmi rendszer a Dunakanyar beszögellése és a Szentendrei-sziget között volt. Itt gázló vezetett át a folyón. A császár ez utóbbit kívánta megerősíteni azzal, hogy a védelmi vonalat előretolva erődöt épít ki az akkor a kvádok területéhez tartozó területen, amely mintegy három kilométerre a Dunától keletre terült el. Az erőd építése hosszas vitákat generált és különböző cselszövésekkel tarkított kvád-római egyeztetések eredménytelensége után háborúba torkollott.[1]

A 374-es sokkszerű kvád betörést az egész Dunántúl megsínylette, egy gazdag, Balaton mellett élő előkelő például valószínűleg ekkor ásatta el azt az ezüst étkészletet, amelyet Seuso-kincsként ismerünk. A fosztogatásnak kis híján áldozatul esett Valentinianus császár fiának, Gratianusnak a menyasszonya is, akit Ammianus Marcellinus szerint éppen ebéd közben ért a germán rajtaütés, azonban a provincia helytartója, Messala kocsira ültette a megrémült lányt, és kimentette a bajból.
– Sólyom Márk: Valentinianus és Valens politikája A Római Birodalom két eltérő válasza a germán problémára[2]

A kvádokat és a velük szövetséges markomannokat, ekkor a rómaiak leverték, de továbbra is állandó veszélyt jelentettek, hiszen a markomannokkal vagy a szarmatákkal együtt gyakran fosztogatták a római területeket (282, 358, 375). A konfliktus történeti érdekessége, hogy 375-ben I. Valentinianus császár a kvádokkal való béketárgyalások során halt meg agyvérzésben.

Később a kvádok közül egyesek a vandálokhoz és az alánokhoz csatlakoztak, és velük együtt eljutottak egészen az Ibériai-félszigetig. A népvándorlás azonban elérte a kvádokat is, hiszen az 5. század és a 7. század között a mai morvaországi területére betelepülő szláv törzsek vették át a vezető szerepet a térségben és a kvád, mint népcsoport eltűnt a történelem színpadáról.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés