Fás legelő, fás kaszáló, legelőerdő

(Legelőerdő szócikkből átirányítva)

A fás legelők, fás kaszálók,[1] legelőerdők (dél-dunántúli tájszóval gyóták[2]) emberi használattal, legeltetéssel és/vagy kaszálással kialakított, fás-gyepes élőhelyek. Életközösségükben különleges átmenetet képeznek a fátlan gyepek és a zárt erdőtársulások között. Ezek mesterséges élőhelyek, ha a hagyományos legeltetés/kaszálás megszűnik területükön, a szukcesszió révén lassan zonális erdővé alakulnak.

A legeltetéssel kialakított fás legelőkön a gyep mellett az eredeti erdő ligetesen, távol álló fái is jelen vannak. A magánosan álló fáknak nem kell a fényért versengeniük, ezért alacsonyan elágazók, ágaik vaskosak, koronájuk terebélyes. A fás kaszálók ehhez hasonlóak, de a legeltetés megszűntével kaszálással tartják fent. Ha a fák borítása meghaladja a 25 százalékot, legelőerdőről van szó.

Magyarországon a fás legelők többsége az alföldi vagy a medenceperemi nagy folyók mentén, azok hullámtereiben vagy a korábbi ártereken jött létre, de léteznek homoki, dombvidéki és középhegységi fáslegelők is. Számuk az intenzív gazdálkodási formák terjedésével egyre csökken. Az élőhely tipikus idős fái: tölgyek, gyertyán, bükk, vadkörte, mezei juhar, magyar kőris, fehér fűz.

A veszélyeztetett élőlények közé tartozó, az elhalt faanyaghoz kötődő (szaproxilofág) bogarak egyik utolsó menedékét képezik (az extenzív művelésű gyümölcsösök mellett).

Fás legelők MagyarországonSzerkesztés

 
Diósviszlói fás legelő

JegyzetekSzerkesztés

  1. Gyakran: „fáslegelők”, „fáskaszálók”
  2. Andrásfalvy Bertalan: Az ember együttműködése a természettel II. – Életgazdagság / biodiverzitás a magyar kultúrában (PDF). [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 3.)

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés