Wikipédia

Lengyel Béla (kémikus, 1903–1990)

(1903–1990) kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár
Ez a szócikk az 1903-as születésű kémikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Lengyel Béla (egyértelműsítő lap).

Ebesfalvi Lengyel Béla (Budapest, 1903. július 16. – Budapest, 1990. március 11.) Kossuth-díjas kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár, szabadalmi ügyvivő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Jelentős tudományos eredményeket ért el az üvegek fizikokémiai, azon belül elektrokémiai vizsgálata, valamint a szilíciumvegyületek reakciókinetikájának kutatása terén.

Lengyel Béla
Született1903. július 16.
Budapest
Elhunyt1990. március 11. (86 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • kémikus
  • vegyészmérnök
  • egyetemi oktató
Tisztségeegyetemi tanár
KitüntetéseiKossuth-díj (1955)
SírhelyeFarkasréti temető (8/1-1-96/97)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Lengyel Béla kémikus unokája. Megkülönböztetésükül a kémia szakirodalma gyakran hivatkozik rájuk id., illetve ifj. Lengyel Béla névalakokkal.

Életútja szerkesztés

A budapesti József Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, majd a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként 1924-től a bécsi műegyetem hallgatója volt. Ott szerezte meg doktori oklevelét 1927-ben, egy évvel később, 1928-ban pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori képesítést. 1928-ban a fővárosi egyetem kémiai intézetében helyezkedett el tanársegédként. Később adjunktussá lépett elő, 1934-ben pedig magántanárrá habilitált a kémiai termodinamika tárgyköréből. 1936-ban otthagyta katedráját, és egészen 1950-ig szabadalmi bíróként, illetve szabadalmi ügyvivőként tevékenykedett.

1950-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervetlen kémiai tanszékén nyert egyetemi tanári kinevezést, s 1952–1973 közötti nyugdíjazásáig tanszékvezetőként irányította az itt folyó oktató- és kutatómunkát. 1952-től – tíz tanéven át – 1962-ig volt az egyetem tudományos rektorhelyettese. Egyetemi pályafutása mellett 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia keretein belül megszervezte a Szervetlen Kémiai Kutatócsoportot, s 1973-ig annak vezetője, azt követően pedig tudományos tanácsadója volt.

Munkássága szerkesztés

Fő kutatási területe az üvegek elektrokémiája, kémiai termodinamikája, az egyszerű és elegyüvegek vezetőképességének vizsgálata volt. Kísérletei eredményeként széles kémhatástartományban használható üvegelektródokat fejlesztett ki, ezen eredményeivel megteremtette a hazai üvegelektród-gyártás elméleti alapjait.

Jelentősek a szilíciumvegyületek, szilikonok és szilikátüvegek reakciókinetikájára irányuló vizsgálatai is. Többek között leírta a szilícium-tetraklorid és az alumínium-halogenidek közötti reakciómechanizmust, vizsgálta szerves polimerek (pl. dimetil-polisziloxán) egyensúlyi reakcióit és szervetlen polimerek általános kémiáját. Behatóan tanulmányozta a sziloxánkötésű vegyületek polimerizációjának és hidrolízisének kinetikáját.

1964–1977 között a Kémiai Közlemények alapító főszerkesztője, 1965–1976 között az Acta Chimica főszerkesztője volt. Egyetemi jegyzeteit és gyakorlati útmutatásait évtizedeken keresztül, 1999-ig újranyomták.

Társasági tagságai és elismerései szerkesztés

Tudományos eredményei elismeréseként 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1967-ben rendes tagjává választották. 1964–1970 között a Magyar Tudományos Akadémia VII. Kémiai Tudományok Osztályának titkára, majd 1976-ig elnöke volt. 1981-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatták. 1964-ben az Európai Kulturális Társaság (Società Europea di cultura), 1967-ben az Osztrák Kémikusok Egyesületének (GÖCH) tiszteleti tagjává választották.

Az üveg elektromos vezetőképességének kísérleti és elméleti vizsgálatai elismeréseként, az ipari felhasználásra is alkalmas üvegelektród kidolgozásáért 1955-ben megkapta a Kossuth-díj második fokozatát. Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként 1974-ben Akadémiai Aranyérmet vehetett át. Emellett díjazottja volt a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója elismerésnek (1953), a Munka Érdemrendnek (1960) és a Munka Érdemrend arany fokozatának (1970, 1973, 1982).

Főbb művei szerkesztés

  • Világhódító ipari anyagok. Budapest: Természettudományi Társulat. 1939.  
  • A szabadalom iparterjesztő jelentősége. Budapest: Pátria. 1942.  
  • Általános és szervetlen kémia: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1954.   (Proszt Jánossal és Szarvas Pállal)
  • Szervetlen kémiai gyakorlatok kémia-fizika szakos hallgatók számára. Budapest: ELTE TTK. 1959.  
  • Általános és szervetlen kémiai praktikum. Budapest: Tankönyvkiadó. 1961.   (Csákvári Bélával és Kováts Zoltánnal)
  • Általános kémia. Budapest: Tankönyvkiadó. 1965.  
  • A szilikátüvegek elektromos tulajdonságai. Budapest: Akadémiai. 1966.   (Boksay Zoltánnal és Csákvári Bélával)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lengyel_Béla_(kémikus,_1903–1990)&oldid=26759882”