Lovaglás

(Lovassport szócikkből átirányítva)

A lovaglás haladó lovon végzett mozgástevékenység: a ló irányítása, egyensúlyozás és együttes ritmikus mozgás. Korábban elterjedt közlekedési mód volt, a mai világban már többen csak kedvtelésből, hagyományőrzés vagy sport céljából űzik. Ez utóbbinak komoly hagyománnyal rendelkező versenyeket rendeznek és számos lovassportág terjedt el. A lovaglás élménydús tevékenység, amely a test összes izmát megmozgatja, a lovas lelkére is hat, és folyamatos koncentrációt igényel. A kikapcsolódás mellett a lovaglás használható terápiás célokra is, a fizikai és szellemi állapot javítása révén pozitív hatással van a gyermekek fejlődésére, számos területen alkalmazható (autizmus, fogyatékkal élők, hiperaktivitás, szorongás, mozgáskoordináció és koncentrációképesség javítása).

A lovaglás története szerkesztés

 
Barlangrajz
 
Nagy Sándor és lova, Bukephalosz

Az ember történelmi fejlődése szorosan összekapcsolódik a lovak fejlődéstörténetével. A lovak ábrázolását és később a lovagló ember ábrázolását barlangrajzokon figyelhetjük meg először. A lovas és a ló együttese később megjelenik festett edényeken, agyagtáblákon, szobrokon is. A ló háziasításához kapcsolódó első régészeti leletek a mai Ukrajna területéről származnak i. e. körülbelül 4000-ből.

Az ősemberek a lovat eleinte húsáért, bőréért vadászták, később a fogságba ejtett állatok az ember környezetét megszokva kezessé váltak és alkalmasakká arra, hogy terhet, később magát az embert hordjanak a hátukon. I. e. 2000-ben már harci szekerek húzására használtak a lovakat. Hátaslóként való hasznosításuk első i. e. 1200-ból származnak.

Lótartással legelőször az eurázsiai sztyeppéken élő nomád népek foglalkoztak, a leghíresebb lovas nép a mongol volt. A ló katonai jelentőségét a nagy hódító, Nagy Sándor is felismerte, az ő lova, Bukephalosz volt az első ló, amelyről történetek maradtak fent.[1]

A lóversenyzés története szerkesztés

 
Akadályverseny,
Deauville-Clairefontaine hippodrom
Helyszín:é. sz. 49° 20′ 46″, k. h. 0° 03′ 23″
 
Munkácsy festménye a honfoglalásról (Országház)[2]
 
Magyar lovasrendőrök Budapesten

Hazánkban a lóversenyzés nyugati mintáját gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós munkássága honosította és valósította meg. A mai lóversenyzés Angliából származik, itt rendezték meg hagyományosan a Derbyt, amely oly népszerű, hogy a derbinapon még az angol parlament is felfüggeszti ülését. Az első Derbyt 1780-ban futották. Maga a derby név onnan származik, hogy 1779-ben a Jockey Club elnöke, Sir Charles Bunbury és Lord Derby elhatározták, hogy versenyt írnak ki hároméves mének és kancák számára. A névadást „fej vagy írás” döntötte el Lord Derby javára, így az ő nevét nyerték el a versenyek.

  • Galopp versenyzés: A galopp versenyekben a lovak vágtában futnak a cél felé, nyergükben a zsoké irányításával. Leginkább angol telivérek vesznek részt a versenyeken, amely kimondottan erre a feladatra kitenyésztett lófajta. Megkülönböztetünk sík és ugró versenyeket, az utóbbinál gátak illetve akadályok nehezítik a célba jutást.
  • Ügetőversenyzés: A hajtó versenykocsiban ül. A hajtó a kapcsolatot a lóval a szárral és az ostorral tartja, és ügyelnie kell rá, hogy a ló végig a lehető leggyorsabb ügető járómódban versenyezzen. Erre a versenyfajtára tenyésztették ki az ügetőló fajtát. Az ügetőversenyzés nem rendelkezik olyan nagy hagyományokkal, mint a galopp. Magyarországon az 1850-es években rendezték az első versenyeket.

A versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, a versenyző lovas tudását teszik próbára különböző feltételek mellett. A nemzetközi előrejutáshoz a hazai versenyzőknek rendkívüli fontosságú, hogy megfelelő színvonalú, jó minőségű, nívós pályákon készülhessenek a külföldi megmérettetésekre.

Az angol nyereg részei szerkesztés

  • Első kápa,
  • Hátsó kápa,
  • Markamra,
  • Marvas,
  • Ülőlap,
  • Nyeregpárna,
  • Kis nyeregszárny
  • Kengyellakat,
  • Kengyelszíj
  • Kengyelvas,
  • Talpgumi,
  • Térdtámasz,
  • Nagy nyeregszárny,
  • Felrántószíjak,
  • Heveder

Az angol stílusú lovas felszerelése szerkesztés

  • Csizma
  • Lovaglónadrág
  • Lovaglópálca
  • Kobak
  • Chaps (cipővel, ha nincs csizma)
  • Kesztyű

Díjlovagló ill. díjugrató versenyen kötelező viselet szerkesztés

  • Kobak vagy cilinder
  • Fehér nadrág
  • Ing vagy blúz
  • Zakó
  • Nyakkendő vagy nyakkendő plasztron

A lovas felszerelése szerkesztés

  • Csizma
  • Lovaglónadrág
  • Lovaglópálca
  • Kobak

A legtöbb lovasboltban lovasruházat és különféle lovasfelszerelések is vannak – angol lovas illetve western lovas stílusban.

A nyereg legfontosabb része a kengyel. A kengyel három részből áll. Ezek a kengyelvas, amibe a lábunkat dugjuk, a kengyelszíj és a kengyellakat. A nyereg első része az első nyeregkápa. A leghátsó pedig a hátsó nyeregkápa. A középső „mély” rész az ülőrész.

A helyes ülés szerkesztés

A lovaglás megtanulásának alapja a helyes ülés elsajátítása. A lovas az első nyeregkápához közel ül. A testtartás egyenes, azaz a fej, a láb és a sarkak egy vonalban vannak egymással. A vállakat egyenesen, lazán leengedve hátul tartják, a fejet felemelve, egyenesen. A lovas a ló két füle között néz ki. A combok és a térdek belső felületükkel simulnak a ló oldalához. A lábszárak térdben kissé hajlítva, szabadon lógnak a ló oldala mellett. Csizmasegítséget úgy adhat a lovas, hogy a ló legjobban kidudorodó hasrészéhez nyomja a lábszárát. Ha a boka ellazult, gyorsabb iramban elveszítheti a kengyelt. A lábfejek úgy irányulnak kissé befelé és felfelé, hogy a sarok lesz a test legmélyebb pontja. A lábujjak érintkeznek a kengyelvassal.

A jármódok szerkesztés

A testét előremozdító erő a hátulsó végtagokból származik, míg az elülső végtagok szerepe az elmozduló test megfelelő alátámasztása. A hátulsó végtagok sokkal tömegesebbek, izmosabbak az elsőknél.

  • Lépés: A ló legnyugodtabb, leglassúbb járásmódja, a lábak meghatározott sorrendben egymás után hagyják el, majd érintik újra a talajt.
  • Ügetés:[3] Olyan kétütemű mozgásforma, melynél az egymáshoz viszonyítva átlósan elhelyezkedő lábpárok egyszerre lendülnek a levegőbe, egyszerre érnek talajt.
  • Vágta (Galopp): Egymást követő ugrások sorozatából álló, háromütemű járásmód. Két vágtaugrás között egy láb sem érinti a földet.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Lovardák Magyarországon
  • Lovam-Lovasok.hu: A lovas helyes ülése
  • Széchényi Dénes: Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből, Pallas Nyomda, Budapest, 1892
  • Lovaglótanárok a lovaglásról, vál., bev. Ernst József, szerkesztő: Krecz Ildikó, Szaktudás, Budapest, 2003
  • Nemes Júlia: Xenophón: Peri hippikés – A lovaglás művészete az ókori Athénban, Akadémiai, Budapest, 2006, (Apollo könyvtár)
  • Huszthy Ádám: Lovas kislexikon, Apriori International, Székesfehérvár, 2008, (Lovasmester)
  • Monty Roberts: Első kézből – Egy bajnok lovak kiképzésével töltött élet tapasztalatai. Pontos irányelvek az erőszakmentes lókiképzéshez, fordító: Furka Ildikó, EquinArt Kft., Budapest, 2010
  • Magyar Imre, Győrffy-Villám András: Idomító lovaglás – Spanyol lovasiskola Magyarországon, Balaton-felvidéki Szabadidő Sportegyesület, 2. átdolgozott és bővített kiadás, Tapolca, 2010
  • Sally Swift: A lovaglás titkai. Összpontosított lovaglás, fordítók: Máli Réka és Lloyd Média, Budapest, 2011
  • Belovaglók kézikönyve – A belovagló szakképzés tankönyve, tan. Szikszai Zoltánné, Rozmán Ferenc, Jónás Melinda, VM –Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet; Budapest, 2011
  • Philippe Karl: Lókiképzés – Nézetkülönbségek, fordító: Mihók Zsuzsanna, Mezőgazda, Budapest, 2011, (Lovaskultúra)
  • Balassa György: A ló nevelése és idomítása – Kézikönyv lókedvelők és lóbarátok számára, Pytheas, Budapest, 2013
  • Ló és építészet, szerkesztők: Lázár Vilmos, Lázár Antal, Della Donna Alíz; Sztárstúdió Bt., Gödöllő, 2014
  • Gillian Higgins: A ló mozgásának biomechanikája, fordító: Mihók Zsuzsanna, Mezőgazda, Budapest, 2014, (Lovaskultúra)
  • Istenes Csilla: Lovakról – A lóval a saját nyelvén való bánásmód és a western stílusú lovaglás alapjai, 3. átdolgozott és bővített kiadás, szerzői, Szentes, 2015
  • Léonard Liesens: Távlovaglás – A kitartás bajnokai, fordító: Mihók Zsuzsanna, Bia-Horse, Pécs, 2016