Főmenü megnyitása

Madzsar Imre

magyar történész, történetfilozófus, pedagógus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja

Madzsar Imre (Nagykároly, 1878. február 1.Budapest, 1946. augusztus 3.)[1] történész, történetfilozófus, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Tudományos munkássága az Árpád-kori történeti források kritikai elemzésére, valamint különböző történelemfilozófiai kérdések (tömeg és egyén, idő- és térszemlélet) vizsgálatára irányult.

Madzsar Imre
Született 1878. február 1.
Nagykároly
Elhunyt 1946. augusztus 3. (68 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
történetfilozófus,
pedagógus,
akadémikus

Madzsar József (1876–1940) politikus öccse.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Madzsar Béla és Hábori Janka fia. Az Eötvös Kollégium tagjaként 1900-ban szerezte meg bölcsészdoktori és történelem–latin szakos tanári oklevelét a Budapesti Tudományegyetemen. Ugyanebben az évben kezdte el több évtizedes, 1924-ig tartó oktatómunkáját az I. Kerületi Állami Főgimnáziumban, amelynek 1924 után címzetes igazgatója maradt. Ezzel párhuzamosan, 1913-tól 1938-ig az Eötvös Kollégium történelem szakvezető tanáraként tevékenykedett, 1920-ban pedig magántanári képesítést szerzett a fővárosi tudományegyetemen az Árpád-kori történelem forrásai, illetve történelemfilozófia tárgykörökben. 1924-től 1935-ig az Országos Közoktatási Tanács titkári és tankönyvügyi bizottságának ügyvezető alelnöki tisztét töltötte be. 1926-ban címzetes tankerületi főigazgatóvá nevezték ki. 1932-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott a fővárosi egyetemen egészen 1935. évi nyugdíjazásáig. Felesége Egyházi Margit volt.

MunkásságaSzerkesztés

Fő kutatásai az Árpád-kor történeti forrásainak kritikai elemzésére és szövegkiadásainak előkészítésére irányultak. Már egyetemi évei alatt elkészítette a 14. századi Képes krónika szemelvényes fordítását (1900), a későbbi években behatóan foglalkozott Szent Gellért legendájával (1913), a Königsbergi töredékkel (1916), Szent Imre legendájával (1931), valamint Szent István törvényeivel és hamisítványaival (1938).

Emellett Karl Gotthard Lamprecht nyomdokain behatóan foglalkozott történetfilozófiai kérdésekkel is, nemegyszer újszerű megközelítésben vizsgálva a történettudomány lehetséges céljait, szemléletét és módszertanát. Már 1909-ben tanulmányt írt a történelem által vizsgált tömeg és az azt felépítő egyének kapcsolatrendszeréről, amelyet később a történelmi emlékezet egyéni aspektusaival egészített ki (1940). Egyén és történelem kapcsolatának, a társadalom működésében szerepet játszó egyéni dimenziónak a vizsgálata csúcsosodott ki abban a munkájában, amelyben Farádi Vörös Ignác közel fél évszázad (1778–1822) magán- és köztörténelmét felölelő visszaemlékezéseit elemezte (1927). Előszeretettel foglalkozott emellett nem is annyira a történelemtudomány, mint a vizsgált társadalmak és korok tér- és időszemléletével, annak hatásával a társadalmi folyamatok alakulására. Ebből a szemszögből már 1916-ban megvizsgálta a magyar történelem, a magyarországi évszázadok földrajzi meghatározottságát, annak egyetlen aspektusán, az Északkeleti-Kárpátok szerepén keresztül (1916). Később a babiloni kultúra tér- és időszemléletét is behatóan vizsgálta (1930), s a tér-idő határok általánosabb elméletén (1931) keresztül kísérletet tett a világtörténelem újrakorszakolására (1932).

Pedagógiai tanulmányaiban főként az írás-olvasás és a történelem tanításának problémáit, illetve egyes oktatástörténeti kérdéseket vizsgált.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1938-ban rendes tagjává választották, 1928-tól 1945-ig volt az Akadémia filozófiai bizottságának tagja. 1913-ban a Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja lett, 1941-ben a Magyar Pedagógiai Társaság tiszteleti tagjává választották. Az Actio Catholica szakosztálytanácsosaként is tevékenykedett.

Főbb műveiSzerkesztés

MűveiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 1787/1945. folyószáma alatt.

ForrásokSzerkesztés

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 116–117. o.  
  • Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. 1367. o. ISBN 963-05-7746-1  
  • Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 365. o. ISBN 963-9257-07-9  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 819. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 387. o. ISBN 963-547-414-8