Főmenü megnyitása

Maxime Weygand

francia tábornok

Maxime Weygand (Brüsszel, 1867. január 21.Párizs, 1965. január 28.) francia tábornok, az első világháború és a második világháború veteránja. A második világháború kitörése után, 1940-ben még felvette a harcot a német csapatokkal, de később megadta magát, majd a Vichy-kormány alatt a németekkel kollaborált.

Maxime Weygand
Weygand hadseregtábornok a Time címlapján
Weygand hadseregtábornok a Time címlapján
Született 1867. január 21.
Brüsszel, Belgium
Meghalt 1965. január 28. (98 évesen)
Párizs, Franciaország
Állampolgársága francia
Nemzetisége  Franciaország
Fegyvernem Francia Hadsereg
Szolgálati ideje 1887 - 1935, 1939 - 1945
Rendfokozata Hadseregtábornok (Général d’armée)
Csatái Első világháború, második világháború
Kitüntetései A Francia Becsületrend nagykeresztje
Gyermekei Jacques Weygand
Iskolái
  • Saint-Cyr-i Katonaiskola
  • Lycée Thiers
  • Lycée Louis-le-Grand
  • Armoured Cavalry Branch Training School
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Maxime Weygand témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

FiatalkoraSzerkesztés

Weygand 1867-ben Brüsszelben született, szülei ismeretlenek. A gyanú szerint anyja Sarolta mexikói császárné volt, apja a császárné szeretője, Alfred van der Smissen tábornok. Egy másik feltételezés szerint apja maga II. Lipót belga király volt, anyja pedig a király lengyel származású szeretője. A kettő közül van der Smissen lehetett inkább Weygand apja, mivel a két férfi igencsak hasonlított egymásra. 2003-ban egy francia újságíró, Dominique Paoli bejelentette, hogy bizonyítékot talált arra, miszerint Weygand apja valóban van der Smissen volt, anyja pedig Sarolta udvarhölgye, Mélanie Zuchy-Metternich (az osztrák Metternich kancellár lánya). Paoli emellett azt is bejelentette, hogy Weygand feltehetően 1865-ben született, nem pedig 1867. januárjában.[1] Maga Weygand egész életében azt állította, hogy nem ismerte szüleit.

Csecsemőként Marseilles-be küldték, ahol egy Virginie Saget nevű özvegynél nevelkedett.[2] 6 éves korában átkerült David Cohen de Léon zsidó bankár háztartásába (Cohen II. Lipót személyes barátja volt). Nagykorúságának elérésekor Cohen egyik alkalmazottja, Francois-Joseph Weygand fogadta örökbe és Weygand ezzel megszerezte a francia állampolgárságot.

Katonai pályafutását a Saint-Cyr katonai akadémián (École Spéciale Militaire de Saint-Cyr) kezdte, majd 1887-ben, miután megszerezte a tiszti fokozatot, egy lovasezredhez nevezték ki. A francia állampolgárság megszerzése után Saumurban lett oktató (ahol egy elit lovassági iskola működött). A századosi rendfokozat megszerzése után úgy döntött, hogy nem folytatja tanulmányait a vezérkari akadémián (Haute Ecole de Guerre), hanem visszatért Saumur-ba.

Az első világháborúbanSzerkesztés

 
A compiègne-i fegyverszünetről készült képen Weygand a kép jobb szélén látható

Az első világháború nagy részét vezérkari tisztként töltötte. A háború kitörése után 26 napig a 5ème Hussards lovasezrednél szolgált, majd alezredesi rangban bekerült Ferdinand Foch marsal vezérkarába. 1916-ban előléptették vezérőrnagynak, majd 1918-ban vezérezredesnek. 1917-től a szövetségesek legfelsőbb parancsnokságán szolgált. Foch vezérkarában maradt, amikor az kinevezték a legfelsőbb szövetséges parancsnoknak Európában és vele harcolt a második marne-i csata során és a szövetségesek utolsó támadásában.

1918-ban Weygand részt vett a compiègne-i fegyverszünetet előkészítő tárgyalásokon, személyesen ő olvasta fel a német küldöttségnek a fegyverletétel feltételeit. Látható a fegyverszüneti egyezmény aláíró küldöttségek képen, illetve később feltűnik Foch jobbján, amikor 1918 végén Petain-t Franciaország marsalljának nevezték ki.

A két világháború közöttSzerkesztés

Weygand LengyelországbanSzerkesztés

1920-ban Weygand-ot Lengyelországba ment francia katonai tanácsadók csoportjával, akik a lengyeleket támogatták a lengyel–szovjet háborúban. A küldöttség szinte semmilyen eredménnyel járt, a háború egyik legfontosabb ütközetét, az 1920-as varsói csatát azelőtt megvívták, mielőtt a küldöttség visszatért Párizsba és leadta jelentését. Ennek ellenére nyugaton kialakult az a tévhit, hogy a szövetségesek jól időzített beavatkozása mentette meg a lengyeleket, és a tévhit elterjedésében Weygand-nak is nagy szerepe volt.

A misszió során Weygand azzal a feltételezéssel utazott Lengyelországba, hogy átveszi a parancsnokságot az újonnan alakult lengyel hadsereg felett, azonban csalódnia kellett. 1920. július 24-én első találkozása a lengyel főparancsnokkal, Piłsudski tábornokkal igen rosszul indult, amikor az úgy köszöntötte: "Hány hadosztályt hozott magával?" Weygand-nak be kellett vallania, hogy egyet sem, mire július 27-én csak a lengyel vezérkari főnök tanácsadójának nevezték ki. A vezérkar tisztjei azonban betolakodónak tartották és szándékosan lengyelül beszéltek jelenlétében, hogy Weygand lemaradjon a legfontosabb hírekről és eseményekről. A lengyel védelem megszervezésére tett javaslatait rendszeresen elvetették, egy kivételével: miszerint írásos parancsok váltsák fel a szóban kiadott és szóban továbbított parancsokat.

Augusztus 18-án ismét találkozott Piłsudski-val, aki elfelejtette tájékoztatni a győzelemről és a kialakuló fegyverszüneti tárgyalásokról, mire Weygand megsértődött és társainak azt javasolta, hogy térjenek haza. Távozása előtt, augusztus 25-én a Virtuti Militari kitüntetést kapta és Párizsban ujjongó tömeg fogadta a Gare de l'Est állomáson, a francia miniszterelnök pedig a Becsületrend nagykeresztjével tüntette ki. Még maga Weygand sem értette, hogy miért ünneplik, emlékiratai szerint "a győzelem lengyel volt, a terv lengyel volt és a hadsereg is lengyel volt".

Weygand Franciaországban és a Közel-KeletenSzerkesztés

Hazatérése után egy ideig nem talált magának megfelelő beosztást, de 1923-ban a Levantéban (Libanon és Szíria területén) állomásozó francia erők főparancsnoka lett. A következő évben kinevezték Szíria főkormányzójának, ezt a posztot szintén egy évig töltötte be.

1925-ben visszatért Franciaországba, ahol 5 évig a Hadászati Kutatások Központjának vezetője lett. 1931-ben kinevezték a francia szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének és a legfelsőbb haditanács alelnökének, illetve megválasztották a francia tudományos akadémia örökös tagjának. Ezeken a posztokon egészen 68 éves koráig, 1935-ig szolgált, amikor is nyugdíjba vonult.[3]

1939 augusztusában az egyre feszültebb európai politikai helyzet miatt Édouard Daladier francia miniszterelnök aktiválta, és kinevezte a keleti hadműveleti terület főparancsnokának.

A második világháborúbanSzerkesztés

1940 májusában a német invázió után Franciaország katonai helyzete olyan súlyos volt, hogy a kormány menesztette Maurice Gamelin főparancsnokot és Szíriából visszahívták Weygand-ot.

Weygand május 17-én érkezett meg és azonnal leállította a Gamelin által indított oldalirányú támadást, amely elvágta volna az előrenyomuló német páncélosékek utánpótlási vonalait. Két nappal később azonban belátta, hogy a terv jó és parancsot adott a támadás folytatására, azonban az elvesztegetett idő alatt a német gyalogság felzárkózott a páncélosok mögé és megakadályozta a francia áttörést. A franciákat a britek sem segítették: a kért 20 vadászrepülőszázad helyett csak négyet küldtek és a brit expedíciós hadtest az ellentámadás helyett Dunkirque városba menekült, ahonnan hamarosan Nagy-Britanniába menekítették. Ezután a franciák Weygand vezetésével körkörös védelmi állásokat kezdtek kiépíteni, amelyek elvben sikeresen vehették volna fel a harcot a német páncélosok támadásával szemben, azonban a helyzet annyira reménytelen volt eddigre, hogy a német előrenyomulást már nem lehetett megállítani. Weygand később arról panaszkodott, hogy ha két héttel korábban hívják vissza, akkor meg tudja állítani a támadást.[4] Néhány további, eleve kudarcra ítélt kísérlet után beállt azok táborába, akik fegyverszünetet akarta a németekkel és vállalták az együttműködést az ellenséggel.

A Vichy-kormány tagjakéntSzerkesztés

1940. júniusában Petain kinevezte a Vichy-kormány hadügyminiszterének, majd szeptemberben az észak-afrikai francia gyarmatok főkormányzójának. Kormányzósága alatt Weygand:

  • meggyőzte a gyarmatokon szolgáló fiatal tiszteket a németekkel kötött fegyverszünet jogosságáról és elejét vette ellenállásuknak
  • a Vichy-kormány ellenzőit Algériában és Marokkóban létrehozott táborokba zárta, erre a sorsra jutottak gaullisták, szabadkőművesek, kommunisták, helyi ellenállók, de a francia idegenlégió külföldi katonái és a gyarmaton letelepedett, munkanélküli bevándorlók is.
  • bevezette a Vichy-kormány zsidóellenes intézkedéseit és a helyi oktatási hivatallal együttműködve kvótarendszert vezetett be az általános és középiskolákban, hogy kiszorítsa a zsidó tanulókat (az eredeti rendelet csak a felsőoktatásra vonatkozott).

Weygand később a kollaboráció egyik ellenzőjének számított, mivel tiltakozott az 1941. május 28-án Párizsban aláírt protokoll ellen, amelyben Franciaország megengedte a németeknek, hogy a közel-keleti és afrikai támaszpontjait használja, illetve katonai együttműködést ígért a szövetségesek várható támadása esetén. Weygand később is a németek és Németország egyik legnagyobb kritikusának számított.[5] Ennek ellenére Weygand teljesítette a német kéréseket, többek között 1200 francia teherautót biztosított Rommel tábornok Afrika Korps-ának, illetve nehéztüzérséget, ágyúnként 1000 gránáttal.

Mivel azonban Hitler a megszállt Franciaországtól és a Vichy-kormánytól feltétel nélküli együttműködést követelt, elérte, hogy Weygand-t leváltsák 1941 novemberében. Egy évvel később, 1942 novemberében a szövetségesek partra szállása után letartóztatták és Németországba szállították, majd Tirolban, az Itter kastélyban tartották fogva egészen 1945 májusáig.

JegyzetekSzerkesztés

  1. “Maxime ou le secret Weygand”, Domnique Paoli, Racine, Collection “Les racines de l’Histoire”, 2003
  2. Barnett Singer, Maxime Weygand: a biography of the French general in two world wars, 2008, McFarland & Co.
  3. Maxime Weygand. Generals.dk. (Hozzáférés: 2007. július 30.)
  4. Current Biography 1940, p
  5. Simon Kitson, The Hunt for Nazi Spies, Chicago, University of Chicago Press, 2008.

ForrásokSzerkesztés

Lengyelországi tartózkodásaSzerkesztés

Második világháborúSzerkesztés

  • Simon Kitson, Vichy et la Chasse aux Espions Nazis, Autrement, Paris, 2005.
  • Simon Kitson, The Hunt for Nazi Spies: Fighting Espionage in Vichy France, Chicago, University of Chicago Press, 2008.
  • Henri Michel, Vichy, année 40, Robert Laffont, Paris, 1967.
  • William Langer, Our Vichy gamble, Alfred Knopf, New York 1947.
  • Maxime Weygand, Recalled to Service, Heinemann, London, 1952.
  • Yves Maxime Danan, La vie politique à Alger de 1940 à 1944, Librairie générale de Droit et de Jurisprudence, Paris, 1963.
  • Noel Barber, The Week France Fell, MacMillan London Limited, London, 1976.
  • Albert Merglen, Novembre 1942: La grande honte, L'Harmattan, Paris 1993.

További információkSzerkesztés