McLaren MP4/2

Formula–1-es versenyautó
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 2.

A McLaren MP4/2 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett az 1984-es idényre. A konstrukció sikeresnek volt mondható, a következő két évben B és C-variánsokkal frissítették fel, így egészen 1986 végéig versenyben volt.

McLaren MP4/2
Gyártási adatok
VersenysorozatFormula–1
GyártóMcLaren
ElőzőMcLaren MP4/1
KövetkezőMcLaren MP4/3
Műszaki adatok
VázszerkezetSzénszálas monocoque
Első felfüggesztésElöl-hátul, nyomórudas
Hátsó felfüggesztésMint az előző
MotorTAG-Porsche TTE PO1 1,5 l V6 turbómotor
VáltóMcLaren/Hewland 5 sebességes manuális
Tömeg540 kg
ÜzemanyagShell
GumikMichelin, Goodyear
Versenyeredmények
Csapat(ok)Marlboro McLaren International
PilótákFRA Alain Prost
AUT Niki Lauda
FIN Keke Rosberg
GBR John Watson
Első versenyBrazília 1984-es Formula–1 brazil nagydíj
Utolsó versenyAusztrália 1986-os Formula–1 ausztrál nagydíj
Futott versenyek48
Győzelmek22
Edzéselsőségek7
Leggyorsabb körök16

Története

szerkesztés

Akárcsak a főbb vetélytársaknál (a Williams FW 09 kivételével), a kocsinak szénszálas karosszériája volt - akárcsak a McLaren MP4/1-nek, amelynél ezt a megoldást John Barnard tervező bevezette.

Motorja a TAG-Porsche V6-os turbómotorja volt, mely maximális turbónyomással akár 800 lóerőre is képes volt időmérő edzésen. Ez egy vadonatúj motorpartner volt, a Ford Cosworth DFY V8-as motorja ugyanis már nem volt elegendő ahhoz, hogy a csapat a világbajnoki címért harcoljon vele. A motort az 1983-as Holland Nagydíjon próbálták ki először, de éles versenyben csak az 1983-as Dél-afrikai Nagydíjon üzemelt Niki Lauda MP4/1E fantázianevű autójában.

Lauda csapattársa 1984-ben Alain Prost lett, aki az előző évben mindössze két ponttal vesztette el a világbajnoki címet Nelson Piquet ellen. Miután számos kritikával illette a Renault csapatát, így távozni kényszerült, vissza pályafutása kezdőcsapatához, a McLarenhez. Mindketten remek pilóták voltak, és ami még fontosabb, megvolt bennük a technikai érzék, hogy az üzemi tapasztalatokat további fejlesztésekre hasznosíthassák.

Az MP4/2-es egyik újítása volt a szénbetétes fék, mely az acélbetétesekkel szemben előnyt jelentett, kivéve a nagy forróságban. Ez, és a motor remek üzemanyag-felhasználása az 1984-es év sikercsapatává tette a McLarent. Pilótái 12 versenyt nyertek a szezonban, mely akkor rekordnak számított. Abban az évben a Monacói Nagydíjért csak fele annyi pontot adtak az idő előtti leintésért, így minden idők legszorosabb világbajnoki küzdelmében Niki Lauda mindössze fél pont előnnyel lett világbajnok. Az autó annyira jó volt, hogy bizonyos versenyeken a teljes mezőnyt lekörözték. Bár nem az övék volt a leggyorsabb autó - ezt a címet a Brabham-BMW érdemelte ki -, de megbízhatóság tekintetében verhetetlen volt, és ez sokat számított.[1]

A sikeres konstrukción nem is nagyon változtattak a következő évben. A 2B variáns aerodinamikailag változott (néhány szárnyelemet át kellett tervezniük a szabályváltozások folytán), a motor még erősebb lett (850 lóerő versenyen, közel 1000 lóerő időmérő edzésen), és csökkent az üzemanyagfogyasztás is. A felfüggesztéseken minimális átalakítást kellett végezni, ugyanis az addigi gumipartner, a Michelin visszavonult a Formula–1-ből, és helyette Goodyear-abroncsokat kellett használni.

Ebben az évben kiélezett harcot vívtak a Ferrari és Michele Alboreto ellen, de Prost megszerezte első világbajnoki címét, és a konstruktőri bajnoki címet is. Lauda az év végén visszavonult, miután az addigi eredményeihez képest pocsék évet zárt.

Ebben az évben is csak minimális változtatásokat eszközöltek, főként aerodinamikai szempontból, ez lett a 2C variáns. Prost csapattársa az 1982-es világbajnok Keke Rosberg lett. Rosberg érkezéséhez nagy reményeket fűztek, de ő sajnos csalódást okozott, miután saját bevallása szerint sem érezte az autót, és többször fel kellett adnia a küzdelmet. Ebben az évben a Williams FW11-es kódjelű autója személyében komoly ellenfelet kapott a McLaren, és a több mint kétéves konstrukciójú versenyautójuk nem tudta felvenni a versenyt a riválisukkal. Ennek főként az üzemanyagfogyasztás volt az oka: egyszerűen nem lehetett már úgy csökkenteni azt, az új szabályok fényében, hogy teljes gázzal kibírjon egy egész futamot. Mindennek ellenére Prost ügyesen taktikázott, kihasználta Nelson Piquet és Nigel Mansell, a két Williamses csapattárs házi háborúját, és nevető harmadikként megszerezte második világbajnoki címét. Tette ezt annak ellenére, hogy a motor még mindig csak 850 lóerőre volt képes, miközben a riválisok már 1000 fölött jártak - de megbízhatóságuk rossz volt.

Eredmények

szerkesztés

(félkövérrel jelölve a pole pozíció; dőlt betűvel a leggyorsabb kör)

Év Csapat Kasztni Motor Gumik Pilóták 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Pontok Helyezés
1984 Marlboro McLaren International MP4/2 TAG Porsche TTE PO1 M BRA RSA BEL SMR FRA MON CAN DET DAL GBR GER AUT NED ITA EUR POR 143.5 1.
Alain Prost 1 2 KI 1 7 1 3 4 KI KI 1 KI 1 KI 1 1
Niki Lauda KI 1 KI KI 1 KI 2 KI KI 1 2 1 2 1 4 2
1985 Marlboro McLaren International MP4/2B TAG Porsche TTE PO1 G BRA POR SMR MON CAN DET FRA GBR GER AUT NED ITA BEL EUR RSA AUS 90 1.
Niki Lauda KI KI 4 KI KI KI KI KI 5 KI 1 KI PO KI KI
Alain Prost 1 KI DSQ 1 3 KI 3 1 2 1 2 1 3 4 3 KI
John Watson 7
1986 Marlboro McLaren International MP4/2C TAG Porsche TTE PO1 G BRA ESP SMR MON BEL CAN DET FRA GBR GER HUN AUT ITA POR MEX AUS 96 2.
Alain Prost KI 3 1 1 6 2 3 2 3 6 KI 1 DSQ 2 2 1
Keke Rosberg KI 4 5 2 KI 4 KI 4 KI 5 KI 9 4 KI KI KI

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz McLaren MP4/2 témájú médiaállományokat.