Meleg-Szamos

folyóág Romániában

A Meleg-Szamos (románul Someșul Cald) a Szamos egyik fölső ága. A folyó Bihar és Kolozs megyén halad át.

Meleg-Szamos
Közigazgatás
Országok Románia
Földrajzi adatok
Hossz66 km
ForrásBihar-hegység, Erdélyi-szigethegység
TorkolatKis-Szamos a Gyalui víztározónál
Térkép
SablonWikidataSegítség

Földrajza szerkesztés

A Pádis-fennsík a Bihar-hegység alacsonyabb és fiatalabb időszakából való északi része, mely nagyrészt mészkőből, homokkőből és palából épült fel. Felszíni vízfolyása kevés van, s az is többnyire időszakos és csekély vízhozamú. A legtöbb víznyelőkben tűnik el, s búvópatakként folytatja útját a föld alatt, majd karsztforrásként tör elő néhány kilométerrel arrébb.

Itt, a Pádis-fennsíkon, Bihar-hegység keleti lejtőjén, a Vlegyásza déli oldalán, az Aragyásza és a Feredő patak összefolyásából jön létre a Meleg-Szamos, és itt kezdődik a Meleg-Szamos szorosa is, mely rész egyúttal a folyó legfestőibb szakasza, ahol 100 méteres sziklafalak közt folyik egy szűk völgyben. A folyó forrásvidékét Czárán Gyula tárta fel, és ő adta a tájnak a Szamos-bazár (Cheile Someșului Cald) nevet is. A Szamos-bazár a Pádis-karsztvidék egy kicsiny része, a Meleg-Szamos forrásánál található sziklafalak, sziklatornyok, vízesések, barlangok látványos együttese. Az itt található; egymást követő sok szép karsztjelenségről kapta a „bazár” elnevezést.

A folyó végén a Gyalui-havasokban eredő Hideg-Szamossal egyesül, és innentől Kis-Szamos néven fut tovább, és Désnél ömlik a Nagy-Szamosba, innen aztán Szamos néven folytatja útját a Tisza felé.

Víztározók szerkesztés

A folyón több víztározó és erőmű létesült.

Települések a folyó mentén szerkesztés

Lásd még szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés