A mohaállatok (Bryozoa) az állatvilág, azon belül az ősszájúak egyik törzse. Régebbi rendszerekben összevonva szerepeltek a csöves tapogatósokkal (Phoronoidea) és a pörgekarúakkal (Brachiopoda) tapogatókoszorúsok törzse (Tentaculata) név alatt. Az újabb kladisztikus, genetikai alapú rendszerek ezt a három osztályt külön törzseknek tekintik. Mintegy 8000 recens faj tartozik ide, de kövületekből ennek sokszorosát ismerjük. Általában tengervízben élnek, csak kb. 50 faj édesvízi – ezen belül Magyarországon tíz fajuk él. A megjelenésük az egészséges ökoszisztéma és a jó vízminőség mutatója.[1][2]

Mohaállatok
Evolúciós időszak: ordovíciumholocén
Mohaállatka
Mohaállatka
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Csoport: Kétoldali szimmetriájú állatok
(Bilateria)
Törzs: Mohaállatok (Bryozoa)
Ehrenberg, 1831
Szinonimák

Polyzoa
Ectoprocta

Osztályok, rendek
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Mohaállatok témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mohaállatok témájú kategóriát.

Evolúciójuk szerkesztés

A mohaállatok az ordovíciumban jelentek meg. Legkorábbi alakjaik még nem ismerhetők fel, mivel előfutáraik nem maguk választották ki házuk anyagát, hanem a környező szervetlen anyagokat építették be – ezért csőszerű tokjaikat nehéz megkülönböztetni a csőférgek házaitól. A kambriumból még csak „gyanús” leletek vannak, de az ordovíciumban már fontos zátonyalkotókká váltak. A devonban szerepük alárendelt volt, a karbon időszakban azonban újra felfutottak, és a permre ismét zátonyképzővé váltak. A perm–triász határon másodszor is megritkultak; szerepük a triászban és jurában alárendelt maradt. A krétában aztán néhány nemük annyira elterjedt, hogy a Membranipora és Lunulites maradványai fontos szint- és fáciesjelzők. A harmadidőszakban gyakoriak maradtak.

Élőhelyük szerkesztés

Legtöbbjük sósvízi. A hőmérsékletre nem érzékenyek, de hidegebb vizekben nem szaporodnak olyan jól, mint a trópusokon. Ez a mélységi elterjedésüket is befolyásolja: bár 6000 méter mélységben is megélnek, de jellemzően sekélytengeriek, sőt, több földtörténeti korban zátonylakók és zátonyalkotók voltak. 300 méter körül már ritkulnak, 500 méter alatt ritkák. Elsősorban a mésziszapos tengerfeneket kedvelik, így leleteik is általában meszes kőzetekből, mészkőből, mészmárgából kerülnek elő, ritkán slírből.

Egyedek és telepeik szerkesztés

Többnyire telepesek; egy-egy telepben rengeteg egyed él együtt. Az aktív helyváltoztató mozgásra többnyire képtelenek, szilárdan lenőnek az aljzatra. Egyes primitív alakjaiknak nincs háza; ezek az aljzatba ássák magukat vagy összetapasztott homokból építenek „házat”. A telep egyedeit zooidoknak, illetve polipoknak nevezzük, a vázat zoeciumnak, a teljes telep a zoarium. A néhány milliméteres egyedek telepei jelenleg 30 cm körüli méretre nőhetnek, fosszilis telepből 60 cm-es is ismert.

 
Pectinatella magnifica, Magyarországon a Tisza-tóban felfedezett és nagy számmal előforduló óriás mohaállat[3]
 
Nagy, nyálkás és kocsonyás kolóniát alkotó édesvizi mohaállatok (Pectinatella magnifica) telepe egy nádszálon[4]

Minden egyednek van tokja, amiben a polip lakik. A polip a tok nyílásán dughatja ki tapogatókoszorúját. Egyes fajoknál a toknak fedője is van. A tok fala két rétegű:

  • a belső egyesíti az ektodermát, a mezodermát és a hozzájuk járuló izomréteget,
  • a külső lehet hártyaszerű és hajlékony, kitinszerű vagy kocsonyás. Egyesekbe mész is rakódhat; az ilyen tok merev és kemény.

A polip morfológiailag két részből áll: a test elülső része mozgatható, hátsó fele mindig a házban marad. Az elülső rész a tapogatókoszorú, a hátsó a bélcsatorna, közöttük az izmolt tapogatóhüvely. A tapogatókoszorún van a szájnyílás és a végbélnyílás is, emiatt az emésztőrendszer U alakú. Minden egyed hímnős.

Egyes tengeri fajoknál a telepben munkamegosztás alakult ki: egyesek (avicularia egyedek) a védekezésre módosultak, mások a táplálkozásra, megint mások (ovicella egyedek) ivadékgondozásra, migint mások (vibracularia egyedek) a víz áramoltatására. Az aviculariáknak se ivarszerveik nincsenek, se emésztőrendszerük, az egész egyed gyakorlatilag egy csőr és az azt mozgató izmok; fő feladatuk az élősködők megtelepedésének megakadályozása. A munkamegosztás nélküli telepek homomorfak, a munkamegosztásosak polimorfak.

Kültakarójuk szerkesztés

Egyrétegű hengerhám, a tapogatókon csillós. Ezen át lélegeznek; elkülönült légzőrendszerük nincs.

Izomzatuk szerkesztés

A izomréteg belül, az ektoderma alatt van. Egyes izmokkal bújnak ki a tokból, illetve húzódnak oda vissza, mások a tapogatókat mozgatják.

Táplálkozásuk, anyagcseréjük szerkesztés

A szájnyílás a tapogatóhüvely alján foglal helyet, a végbélnyílás pedig a tapogatókoszorún kívül. A szájnyílásnak gyakran fedője is van. A bélcsatornát kötőszöveti szalagok rögzítik a belső réteghez.

A bél és a testfal közötti másodlagos testüreg egészen a tapogatók belsejéig hatol. Az ezt kitöltő folyadék látja el a vér feladatát: ebben jutnak az egyes sejtekhez a megemésztett tápanyagok.

Kiválasztórendszerük nincs. A sejtekben kiválasztott salakanyagok a külvilágba távoznak, tehát kiválasztásuk diffúz.

Idegrendszerük szerkesztés

Idegrendszerük központja egyetlen, a bélcsatorna kanyarulatában, a nyelőcső mellett elhelyezkedő idegdúc. Belőle egy, a nyelőcsövet körbefogó ideggyűrű indul a bélhez, a tapogatókhoz és a testfalhoz kapcsolódó idegekkel.

Egyedfejlődésük, szaporodásuk szerkesztés

Mind hímnősek. A tengeriek fejlődése átalakulásos, az édesvízi fajoké közvetlen. A tengeriek lárvája a trochophora, aminek több fajtája van. Ivartalanul bimbózással szaporodnak.

Rendszerezésük szerkesztés

Két osztályuknak mintegy 5000 recens faja ismert.

Szájfedősök osztálya (Phylactolaemata) szerkesztés

Mind édesvíziek. Mint nevük is mutatja, szájnyílásuk fedővel zárható (nem tévesztendő össze a tokfedővel). Telepük egyedeinek testüregei közlekednek egymással. Tokfalukban nem rakódik le mész. Négy családjuk van. Hazánkban gyakori az ágbogas mohaállat (Fredericella sultana), de él még a kérgező mohaállat (Plumatella repens) és a kocsonyás mohaállat (Lophopus crystallinus) is.

Szájfedő nélküliek osztálya (Gymnolaemata) szerkesztés

Igen kevés kivétellel tengeriek. Szájfedőjük nincs. Gyakori a munkamegosztás. Tokjuk lehet meszes, testüregeik elkülönültek vagy közlekednek. 6 családjuk van. Nálunk is él a télibimbós mohaállat. A Földközi-tengerben is él a magányos, telepet nem alkotó sétáló mohaállat (Monobryozoon ambulans).

Fosszilis rendszerük szerkesztés

A fosszíliák csak bizonyos szilárd vázelemek alapján különíthetők el, ezért rendszerezésük eltér a recens fajokétól. A szájfedő alakjára utalva általában a Ctenostomata („fésűsszájú mohaállatok”) és Cyclostomata („körszájú mohaállatok”) csoportjait különítik el. Már a devonban megjelentek a Trepostomata („ferdeszájú mohaállatok”) és a Cryptostomata („rejtett szájú mohaállatok”) rendjei is. A ferdeszájúak egyedeinek házai összenőttek, a rejtettszájúak tokjának nyílása pedig egy előkamrába vezet, így igazi szájnyílásuk kívülről nem látható.

Jegyzetek szerkesztés

  1. What is This in My Pond? Bryozoan - Phylactolaemata?. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  2. The Blob: Colonial Bryozoans. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  3. Ennek nem lesz jó vége: bizarr állatok szaporodtak el a Tisza-tóban”, Hello Vidék, 2021. augusztus 15. 
  4. ÓRIÁS MOHAÁLLAT (Pectinatella magnifica). tiszatoelovilaga.hu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 23.)

Források szerkesztés

  • Dudich-Loksa: Állatrendszertan
  • Urania Állatvilág I. - Alsóbbrendű állatok
  • Fazekas-Szerényi: Biológia I. (Molekulák, élőlények, életműködések)
  • Bogsch László – Kiszely György – Kretzoi Miklós: Az élővilág fejlődéstörténete. Szerk. Tasnádi Kubacska András. Budapest: Gondolat. 1964. = A természet világa, ISBN 0719000338661