Főmenü megnyitása

Németh Nyiba Sándor, született Németh Sándor (Kenyeri, 1957. január 31.) magyar birkózó olimpikon, sportedző és -riporter, valamint amatőr író, költő, zenész és zeneszerző.

Németh Nyiba Sándor
Született Németh Sándor
1957. január 31. (62 éves)
Kenyeri
Nemzetisége magyar
Foglalkozása birkózó olimpikon, sportedző és -riporter, amatőr író, költő, zenész és zeneszerző

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Első verseit már általános iskolás korában kezdte írni, de versírással komolyabban csak hosszú kihagyás után, 1985-ben kezdett el foglalkozni, amikor először szerződött versenyzőnek és edzőnek a birkózó Bundesligába.

Először 1988-ban jelentek meg versei, azóta számos lap közölt költeményeiből, pl. az Üzen a homok, a Világ Magyarsága, a Magyar Budo Magazin, a Kláris, a Montázsmagazin. Számos antológiában, évkönyvben is szerepelt, pl. Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyveiben, Lelkünk ünnepnapjai és más antológiákban.

Két verseskötete jelent meg, a Fűzfakereszt és a Ne szégyelld, hogy van lelked címmel. Több mint háromezer-ötszáz verset írt.

Hatvan sporthimnuszt írt zenekarával, a DE-PRESSION együttessel. Többek között: birkózás, cselgáncs, kick-box, thai boksz, kutedó kempó, kínai harcművészet, szumó, aikidó, karate, és rali. A Csepel SC fennállásának 100. évfordulójára is himnuszt írt. Alkotásai közé tartozik Növényi Norbert, valamint Sárközi Róbert és Felföldi Szabolcs világ-, Európa-bajnokok bevonuló zenéje is.

Többszörös magyar bajnok és csapatbajnok, olimpiai, világ-, Európa-bajnoki helyezett, a grappling világbajnokságon bronzérmes lett. A korosztályos világbajnokságon birkózásban kétszer volt ezüstérmes. A Judo Európa bajnokságon bronzérmet szerzett. Nyolc évig a szabadfogású birkózó válogatott kapitánya, vezető edzője volt.

Növényi Norbert birkózót ketrecharc világbajnoki címmérkőzésére ő készítette fel, Kiss Alex mesterrel együtt.

2000 óta levelező tagozaton tanítja a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetében a birkózás elméletét és gyakorlatát. Ketrecharcosokat és grappling sportolókat vizsgáztat.

Műsort vezetett a Budapest Televízióban Rólad is szól dal címmel, a Fiksz és az Oldies rádióban, a Civil Rádióban 2005 óta műsorvezető. Élő Legenda – Őskövület címmel készít interjúkat, a Sport 1 számára is folyamatosan.

Versei nagy részét maga szavalja és zenésíti meg, 1996-ban alapított zenekarával, a DE-PRESSION-nel is gyakran lép fel.

DíjaiSzerkesztés

  • Magyar Kultúra Lovagja
  • Csepel Örökség díj
  • Oktatófilmjeiért a FILA bronz fokozatát kapta
  • A „Birkózásért” érdemérem
  • Az Olimpiai Akadémiától verseiért, dalaiért, az olimpiai eszme népszerűsítéséért annak Ezüstjelvényét vehette át.

Versenyeken elért eredményeiSzerkesztés

  • Junior, Felnőtt Magyar Bajnok; hétszer II.
  • Csapatbajnokság hétszer I. és II., III.
  • Világbajnoki VI. helyezett
  • Európa-bajnokság IV., V., VI.
  • Olimpiai V., VIII.
  • Európa-bajnoki ranglista IV.
  • Világbajnoki ranglista V.
  • Nemzetközi szintű sportoló; Senior Birkózó Világjátékok I.
  • Senior világbajnokság kétszer II., IV., V., VI.
  • Judo Európa-bajnokság III.
  • Łodzi Nagydíj I.
  • ZeeLen Bider III.
  • Cseh Nagydíj I.
  • Macedón Nagydíj I.
  • INTRANSZMAS Kupa II.
  • JasarDogu II.
  • Roger Caulon II.
  • Kubai Nagydíj IV.
  • Felszabadulási Emlékverseny III.
  • Német Nagydíj IV.
  • Medvegy II.
  • Sporteredményei elismeréseként, birkózásért érdemrend, és megkapta a FILA bronz fokozatát

További információkSzerkesztés