Nagy Aladár

(1856–1890) magyar orvosdoktor, katonai főorvos

Felsőgyőri Nagy Aladár (Horpács (Nógrád megye), 1856. augusztus 3.1890. január 24.) orvosdoktor, katonai főorvos.

Élete szerkesztés

Felsőgyőri Nagy Iván történetíró és csatószegi Csató Mária fia. A gimnáziumot a pesti piaristáknál, az orvosi tanfolyamot az egyetemen 1879 júliusában elvégezte. Még mint szigorló azon év november 1-jétől a kolozsvári egyetemhez bonctani tanársegédnek nevezték ki és ugyanott tette le az orvosi szigorlatokat és 1882. május 20-án egyetemes orvosdoktorrá avatták. Ekkor Tétre (Győr megye) ment körorvosnak, mely állásra még távollétében (1882. július 1-től) megválasztották. Két évet töltvén Téten, a katonai orvosi pályára szánta magát, és pár hónapra kórházi gyakorlatra Bécsbe ment. 1884. január 25-én a közös hadügyminiszter a bécsi 1. sz. Garnison-kórházhoz főorvosnak nevezte ki. Bécsből 1885. május 1-jén áthelyezték Horvátországba Kosztajnicába a 96. sz. Ramberg-féle gyalogezredhez. Ez időtől fogva Kosztajnica, Petrinya, Károlyváros és Zágráb voltak tartózkodási helyei; azonban megbetegedett és felgyógyulása nem következvén be, 1887. január 29-én két évre nyugdíjazták. Ekkor hazatért, de nyugtalan lelke sokáig foglalkozás nélkül nem maradhatott; 1889. március 1-jén Dunabogdányban (Pest megye) körorvosi állomást vállalt el, különösen annak erdős, regényes fekvése miatt, élvezetes tért remélve kedvenc tudományának, a botanikának művelésére is, miután mintegy 2000 darabból álló általa Magyarországon és Erdélyben gyűjtött növénygyűjteménynyel is bírt; ezenkívül gyűjtött érem- és régészeti tárgyakat. A nyelvek tanulására igen fogékony volt; így elsajátította a latinon kívül a német, francia és horvát nyelvet; olaszul, angolul és hollandul pedig olvasott és értett. 1889. május 18-án a királyi hadügyminisztérium szolgálaton kívül főorvosi rangjában is megerősítette. Azonban egy betege látogatása alkalmával megbetegedett és agyhártyagyulladásban (meningitis) 1890. január 28-án meghalt.[1] Horpácson helyezték örök nyugalomra 1890. január 29-én.

Cikkei a Fővárosi Lapokban (1876. Az állatok társas életéről); a Századokban (1876. A pristaldusok).

Munkája szerkesztés

  • A drágaköveknek mint ékszereknek valódiságuk ismertetése, becse és árszabása a közéletben és kereskedelmi szempontból való használatára. Budapest, 1875.

Fordított sokat németből, franciából, többek közt Schiller és Verne után, lefordította Haeckel Ernő: Natürliche Schöpfungsgeschichte c. művét, azonban kiadót nem kapván, elégette.

Jegyzetek szerkesztés

  1. FamilySearch.org - halotti anyakönyv (12. bejegyzés). (Hozzáférés: 2020. február 10.)

Források szerkesztés