Nagyházi Csaba

magyar villamosmérnök, műkereskedő
(Nagyházi Galéria szócikkből átirányítva)

Nagyházi Csaba (Debrecen, 1944. május 20. – Budapest, 2012. január 21.)[2] mérnök, műkereskedő, műgyűjtő, az 1984-ben alakult Nagyházi Galéria (később Aukciósház) tulajdonosa és vezetője, 1997-től haláláig a Magyar Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetségének elnöke.

Nagyházi Csaba
Született1944. május 20.
Debrecen
Elhunyt2012. január 21. (67 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaSoóky Marietta
Foglalkozásaműkereskedő, műgyűjtő

SablonWikidataSegítség

Tanulmányai, munkássága szerkesztés

 
Nagyházi Csaba, képei között

1944-ben született Debrecenben. Édesapja műgyűjtő volt, főleg numizmatikára specializálódott, de néprajzi tárgyak és ritkaságok is érdekeltek. Ennek ellenére fiát kezdetben nem érdekelte a régiségkereskedelem, műszaki pályára készült.[3] 1962-ben érettségizett a Mechwart András Technikumban. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán végzett, közben a tokaji tévéállomáson technikusként dolgozott. Keresetének kiegészítéseként, de hobbiból is a korabeli hight-tech „tranzisztoros” rádiók és tévékészülékek javításával foglalkozott.

Az 1960-as évektől a magyar néprajz tárgyi emlékeinek rendszeresen felkutatásával és gyűjtésével foglalkozott, elsősorban Debrecen és Tokaj környékén. A budapesti műkereskedelemmel úgy került kapcsolatba, hogy édesapja kisebb megbízatásokkal a fővárosba küldte, ahol megismerkedett a BÁV által irányított állami műkereskedelem rendszerével, és néhány magánkereskedővel is. Érdeklődése fokozatosan fordult a régiségkereskedelem felé.

1978–1981 között szakmérnöki továbbképzésben vett részt, és a Magyar Posta Rádió- és Televízió Műszaki Igazgatóságán dolgozott villamosmérnökként.

1984-ben feladta mérnöki állását, és hivatásszerűen a műtárgy- és régiségkereskedelem felé fordult. Feleségével, Soóky Mariettával közösen ekkor alapította a Nagyházi Galériát a budapesti XII. kerületi Járőr utcában, nehezen kijárt külön engedéllyel. Az 1990-es években a gazdasági környezet megváltozott, a BÁV monopóliuma megszűnt, a kis bemutatóterem 1994-ben új helyre költözött, az V. kerületi Balaton utcába, ahol többszintes, 1500 m²-es galériát nyitottak meg, a vállalkozás tevékenységét az alapítók aukciós házzá bővítették.[4] Az első műtárgy-árverést a londoni Sotheby’s aukciósház közreműködésével rendezték meg.

 
Tiziano: Mária gyermekével és Szent Pállal

A szakma már 1995-ben „Az év műkereskedőjévé” választotta. 1997-től haláláig a Magyar Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetségének elnöké tisztségét viselte. Az aukciósház jelentős kiállításokat is szervezett, 2003-ban komoly néprajzi gyűjteményt, majd Perlrott-Csaba Vilmos gyűjteményes kiállítását mutatták be.[5]

Közreműködése révén már több külföldi és magyar mester festménye került budapesti múzeumokba, ahol állandó, vagy időszakos kiállításokon megtekinthetők. 2005-ben a Nagyházi Galéria aukcióján egy új Tiziano-festmény bukkant fel (Mária gyermekével és Szent Pállal). A nemzetközi feltűnést keltő esemény nyomán az tulajdonos a művet a budapesti Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe. 2007–2008-ban Tiziano szülővárosában, a venetói Pieve di Cadore városában és Belluno megyeszékhelyen is kiállították, ahol nemzetközi Tiziano-konferenciát is rendeztek. Ugyanebben az évben a Nagyházi Galéria Mátyás király 1458-as trónra lépésének fel 550. évfordulójára kiállítást rendezett, ahol az új Tiziano-művet is bemutatták a magyar közönségnek.[6] Megvásárolta és felújította az alsóbogáti Festetics–Inkey-kastélyt.[7]

2012-ben hunyt el hosszú betegség után, 68 éves korában. A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.[2]

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 28.)
  2. a b Archivált másolat. [2019. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 16.)
  3. Beszámoló Nagyházi Csaba előadásáról, életrajzi vonatkozásokkal, 2009. március 31. Axioart.hu
  4. Nagyházi Galéria és Aukciósház, Luxorium.hu. [2013. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 5.)
  5. Lesz-e becsülete a műtárgynak?, beszélgetés Nagyházi Csabával, Világgazdaság, VG.hu, 2003. február 17.. [2015. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 5.)
  6. Ismét itthon a 2005-ben felbukkant Tiziano-kép, Kul-Túra Online, Artalom.hu, 2008. január 29.
  7. Vas András: Igazi kincsek kerültek elő a kastély restaurálásakor, fotók. Sonline (2013. május 30.) (Hozzáférés: 2019. március 19.)[halott link]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés