Neoklasszicizmus

A neoklasszicizmus egy nyugati kulturális mozgalom volt a dekoratív és a vizuális művészetek, az irodalom, a színház, a zene és az építészet területén, amely a klasszikus ókor művészetéből és kultúrájából merített ihletet. Az 1760-as években kezdődött, az 1780-90-es években érte el csúcspontját és egészen az 1840-50-es évekig tartott.[1]

Az 1760-as években az akkor uralkodó rokokó stílussal szemben jelentkezett. A rokokó építészet a kecsességet, a díszítést és az aszimmetriát hangsúlyozta, a neoklasszikus építészet viszont az egyszerűség és a szimmetria elvein alapult, amelyeket az ókori Róma és az ókori Görögország művészetének erényeiként tekintettek.

Neoklasszicista néven ismeri viszont a művészettörténeti irodalom: a két világháború közti, avantgárddal szembeforduló, a klasszicizmus elveit valló irányzatot és a 19. századi historizmus egyik ágát is. Mindkettő lényege a klasszikusra való törekvés, a klasszicizmus elveinek feltámasztása. Ha elvi, és nem formai feltámasztás valósul meg, neoklasszicistának lehet nevezni a modern építészet számos ágát.

TörténeteSzerkesztés

Johann Joachim Winckelmann írásai mind az építészetben, mind a képzőművészetben fontosak voltak a neoklasszicista mozgalomnak a kialakításában. A "neoklasszikus" kifejezést csak a 19. század közepétől alkalmazták, és akkoriban a stílust olyan kifejezésekkel jellemezték, mint "az igazi stílus", "reform" és "újjászületés".

A neoklasszicizmus az építészetben, a szobrászatban és a dekoratív művészetben volt a legerősebb.

19. századSzerkesztés

A 19. század második felében a klasszicizmusnál később jelentkező historizáló törekvéseket más művészeti ágakban, például a festészetben is gyakran neoklasszicistának nevezik. (például Jean Auguste Dominique Ingres, Henri Lehmann.

A historizmus neoklasszicizmusaSzerkesztés

A historizáló építészeti stíluson belül a klasszikus ókori, főleg a görög és a római művészet elemeit idézik fel. Mind Európában, mind Amerikában jelentős a neoklasszicizmus jelenléte (Magyarországon: szegedi Móra Ferenc Múzeum (1896))

20. századSzerkesztés

A modern festészetben és szobrászaton belül is gyakori a klasszikusra való törekvés. A neoklasszicizmus jellegzetes képviselője Novecento egyesület és annak magyar követése, a római iskola. Pablo Picasso, Georg Kolbe, Pátzay Pál egy-egy korszakában szintén neoklasszicista. A neoklasszicizmus törekvéseit vallásos témák fejezik ki leginkább (szegedi Hősök kapuja, Aba-Novák Vilmos műve).

A neoklasszicizmus a XIX. század végén és a XX. században más művészeti ágakban is jelentkezik. A zenében például Erik Satie vagy Igor Stravinsky képvisel ilyen irányzatot egyes korszakaiban, például a Gymnopédiák vagy a Zsoltárszimfónia című műveikben.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Neoclassical art | arts | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com. (Hozzáférés: 2021. december 26.)

ForrásokSzerkesztés

  • Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna és Genthon István. 3. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1967. Neoklasszicizmus l. pp. 507.
  • Szentkirályi Zoltán (1927-1999): Az építészet világtörténete. Budapest : TERC, 2004. pp. 644 ISBN 9639535028

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés