Főmenü megnyitása

Ogg második bolygója

Lengyel Péter regénye

Az Ogg második bolygója Lengyel Péter regénye, a magyar sci-fi egyik klasszikusa.

Ogg második bolygója
Szerző Lengyel Péter
Ország  Magyarország
Nyelv magyar
Téma sci-fi
Műfaj regény
Kiadás
Kiadás dátuma 1969
Magyar kiadó Magvető Könyvkiadó
Média típusa könyv
ISBN963-211-601-1

TörténeteSzerkesztés

Az író 1969-ben írta. Első kiadása Budapesten jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában 1969-ben. Második kiadása szintén Budapesten, a Móra Ferenc Könyvkiadó Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában, 1984-ben.

A könyvnek nagy sikere volt Magyarországon és külföldön is. Megjelent német nyelven (Düsseldorf, Econ, 1972., tr. G. Feidel.), lengyel (1982), japán (1978) és cseh (1981) nyelveken is.[1][2]

A könyv példányai jelenleg ritkaságnak számítanak.

TörténetSzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

Több ezer évvel ezelőtt az Eela bolygó civilizációja elérkezett a csillagközi utazás megvalósításához. Űrhajókat küldtek szerte a galaxisban több száz éves utazásokra. Találkoznak egy pusztító idegen létforma szinte legyőzhetetlen felderítőgépezetével, amit sikerül ártalmatlanná tenniük, és információt szerezni belőle az azt kiküldő létformáról, de ezt eltitkolják a lakosság elől. Az utolsónak visszatérő felderítő űrhajó legénysége azonban megfejti a titkot, és cselekvésre késztetik a vezetőséget. Az idegen fenyegetés miatt kénytelenek új otthont, egy másik lakható naprendszert keresni, majd az anyabolygót elpusztítják. A költözés után az emberi faj felfedezi az elhagyott otthont. Felveszik a kapcsolatot a lakossággal, majd velük összefogva végül elérkeznek az idegen ellenséghez, azaz csak utolsó képviselőjükhöz, mivel azok időközben sikeresen kipusztították saját fajukat.

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

JegyzetekSzerkesztés

  1. Lengyel Péter bibliográfia (angolul)
  2. A szerzőről a Kortárs Irodalmi Adattárban. [2008. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 22.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés