Oláh Zoltán (színművész)

(1890–1958) magyar színész

Oláh Zoltán (Téglás, 1890. december 11.[3]Budapest, 1958. október 3.)[4] színész.

Oláh Zoltán
Született1890. december 11.[1]
Téglás[1]
Elhunyt1958. október 3. (67 évesen)[2]
Budapest[2]
Foglalkozásaszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Oláh Zoltán témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Családja szerkesztés

Édesapja Oláh Gyula községi főjegyző volt, édesanyja Sáfrány Ilona. Nagyapja Oláh Károly ügyvéd, 1849-ben nemzetőr főhadnagy, később a Debrecen című lap megalapítója és a budapesti Egyetértés című lap főszerkesztője és tulajdonosa, nagybátyja Oláh Károly városi tanácsos.

Életútja szerkesztés

Családja eredetileg papnak szánta, de korán árván maradt, ezért nem tudta középiskoláit befejezni. Elhatározta hogy színész lesz. 1909-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját, majd Zilahy Gyula, akkor a debreceni színház igazgatója, sikeres vendégszereplése után leszerződtette lírai szerelmesnek. Kezdő színészként legnagyobb sikerei William Shakespeare Rómeó és Júliájában, Friedrich Schiller Haramiákjában, Shakespeare A velencei kalmárjában, Henry Bataille Szerelem gyermeke című darabjában és Tóth Kálmán A király házasodik című színművében voltak. Vidéken csak négy évet töltött, 1911–12-ben Szabados László stagione-társulatában lépett fel, 1912–13-ban pedig Szabó Ferenc társulatában szerepelt Nyitrán és Besztercebányán. 1913-ban Tóth Imre, az akkori Nemzeti Színház igazgatója és Ivánfi Jenő főrendező megnézték legjobb szerepében, a Rómeóban és azonnal le is szer­ződtették szeptember 15-től.[5] 1923-ig volt az intézmény tagja, majd 1927-ben nyugdíjba ment. Halálát szívkoszorúér-rögösödés okozta 1958-ban.

Felesége Németh Anna Róza volt, akivel Aranyosmaróton kötött házasságot 1911-ben.

Fontosabb szerepei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés