Az Olasz Redenta Légió (olaszul: Legione Redenta di Siberia) az Olasz Királyság katonai különítménye, mely részt vett a szibériai intervencióban a Távol-keleti Olasz Expedíciós Hadtest katonai alakulataként. A 2500 főt számláló egység tagjai korábban az Osztrák–Magyar Monarchia katonáiként az első világháborús keleti fronton estek orosz hadifogságba, majd önként jelentkeztek azért, hogy olasz zászló alatt harcolhassanak a fehérek oldalán.

A Mandzsúria és Kelet-Szibéria térképén pirossal jelzett rész a Redenta Légió működési területét jelzi
Szövetséges csapatok 1918. évi felvonulása Vlagyivosztokban

A légió a nemzetközi erők kötelékében harcot vívott a bolsevizmus ellen Szibériában és Mandzsúriában. Fő feladata a transzszibériai vasútvonal védelmének biztosítása volt, és ebből kifolyólag hathatós támogatást nyújtott a fehérek hadműveleteihez.[1]

Történetük szerkesztés

Az orosz csapatok 1918-as visszavonulása után a breszt-litovszki békekötés eredményeként a német és az osztrák-magyar hadifoglyok engedélyt kaptak a hazatérésre. A birodalom nemzetiségi sokszínűségének köszönhetően, az osztrák-magyar katonák több nemzetiség soraiból kerültek ki. Voltak közöttük szép számban Trentinóból az Isztriai-félszigetről és Dalmáciából sorozott olaszok is. Ezeknek a katonáknak jelentős része rokonszenvezett az olasz irredenta mozgalommal. Az olasz kormányzat látva ezt, felhatalmazást adott a hadifoglyok soraiból fegyveres olasz haderő felállítására. Többen e lehetőségen felbuzdulva felesküdtek az Olasz Királyságra és belőlük 1918 nyarán megalakították a Redenta Légiót.[2] Az alakulatot alárendelték az akkor szerveződő Távol-keleti Olasz Expedíciós Hadtestnek ("Corpo di Spedizione Italiano in Estremo Oriente"). A szervezést Kínában Tiencsin városában az olasz koncesszióban végezték. A kiképzésüket Cosma Manera csendőr őrnagy végezte, aki a "Redenta" névadója is volt. A névválasztást azzal indokolta, hogy ezek a katonák többé, már nem irredenták, hiszen megvalósult az Olaszországhoz csatlakozásuk, ezért redentának vagyis "visszaszerzettnek" nevezte őket. Az olasz légiósok fontos szerepet játszottak a szibériai intervenció során, hiszen a Csehszlovák Légió mellett ők is jelentős harcértéket képviseltek.[3]

Működési körzetükbe tartozott Irkutszk, Harbin és Vlagyivosztok környéke.[4] A Redenta Légió 1919 novemberéig vett részt a harcokban, a koalíciós erők általános visszavonulásáig, majd ezt követően hazatértek az Olasz Királyságba, ahol nagy ünnepség keretében katonai tiszteletadás mellett fogadták (be) vissza őket.[5]

Savoya dandár szerkesztés

Az olasz redenta légiósok között az úgynevezett Savoya dandár (olaszul: Brigata Savoia) elkülönült a többiektől, mivel azok piros parolit hordtak, míg a többiek feketét. Ezt az alegységet eredetileg Andrea Compatangelo szervezte meg és két hónappal Tiencsinbe érkezése előtt már hírnevet szerzett magának, hiszen részt vett a Krasznojarszknál vívott ádáz küzdelmekben. Itt a transzszibériai vasútvonal 4098. kilométerénél található fontos csomópont megszerzésért folytatott harcot a Csehszlovák Légióval karöltve. A harcok befejezését követően a Savoya dandár az olasz koncesszió területére látványosan, páncélvonaton vonult be.[6]

Források szerkesztés

  1. La Prima Guerra Mondiale dai bollettini ufficiali. 1918 (olasz nyelven). Italiani in Albania, Macedonia, Francia e in Mancuria, La rivoluzione russa e la strage dei Romanov. storiologia.it, 2010. november 12. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  2. Armando Vadagnini: Prigionieri trentini in Russia (olasz nyelven). Cosa abiamo fatto Trentino cultura storia. trentinocultura.net. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  3. First World War - Willmott, H.P.; Dorling Kindersley, (angol nyelvű) 2003, 251. oldal
  4. A History of Russia, 7th Edition, Nicholas V. Riasanovsky & Mark D. Steinberg, Oxford University Press, 2005
  5. LEGIONE REDENTA (del maggiore Cosma Manera (olasz nyelven). carabinieri.it. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  6. Trientini in China (olasz nyelven). trentoincina.it. (Hozzáférés: 2011. április 19.)

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Italian Legione Redenta című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

Irodalom szerkesztés

  • Mautone, Antonio. Trentini ed Italiani contro l'Armata Rossa. La storia del Corpo di Spedizione in Estremo Oriente e dei Battaglioni Neri. Temi editrice. Trento, 2003 (olasz nyelvű)
  • Rallo, Michele. L'intervento italiano nella prima guerra Mondiale e la Vittoria Mutilata. Settimo Sigillo. Torino, 2007. (olasz nyelvű)
  • Stevenson, David. World War First - A Global History. Rizzoli. Milano, 2004 ISBN 88-17-00437-5 (angol nyelvű)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés