Főmenü megnyitása

Bethlenfalvi Paál Árpád (Brassó, 1880. október 16.Nagyvárad, 1944. szeptember 14.) publicista, politikus, a két világháború közötti időszak erdélyi magyar újságírásának jelentős alakja.

Paál Árpád
Paál Árpád.png
Született 1880. október 16.
Brassó
Elhunyt 1944. szeptember 14. (63 évesen)
Nagyvárad
Foglalkozása
  • újságíró
  • politikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Paál Árpád témájú médiaállományokat.

Írói álnevei Bethlenfalvi János, Bethlenfalvi Pál és Öreg Ferenc voltak.

ÉletútjaSzerkesztés

Paál Géza tanár és Beigert Bronislawa bukovinai származású énekesnő házasságából született. Gyermekkorát Székelyudvarhelyen töltötte, ahol ma is áll a Paál-kúria. Érettségi vizsgáit 1898-ban a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban tette le, majd öt éven át, 1903-ig a kecskeméti református jogakadémia tanulója volt. Ezzel párhuzamosan 1902-től a Kecskeméti Lapok helyettes szerkesztői feladatait látta el. A kolozsvári egyetemen doktorált 1903-ban államtudományból, 1905-ben pedig jogtudományból. Még abban az évben városi fogalmazó lett Kecskeméten és a Kecskeméti Lapok szerkesztője. Eztán árvaszéki ülnök lett Udvarhely vármegyében, majd 1908-tól 1918-ig megyei főjegyző, 1918. november 2-ától pedig helyettes alispán és az Udvarhely megyei Székely Nemzeti Tanács vezetője. A vármegyei hivatalnoki karral együtt esküt tett a Károlyi Mihály vezette kormányra, amiért december 6-án az Erdélybe bevonuló román csapatok hadbíróság elé állították. Tizenhat hónapon keresztül hadbírósági eljárás alatt állt, s noha a vádemelésben halálos ítéletet kértek rá, végül Kolozsvárra internálták, majd felmentették. Kolozsváron megszervezte a Szellemi Frontot, amelynek célja az erdélyi magyarság összefogása volt egy önálló Székely Köztársaság érdekében. 1919 januárjában a román hatóságok ismét letartóztatták, majd hadbíróság elé állították, és halálra ítélték. Csak a párizsi béke aláírása mentette meg az életét.[forrás?]

Az ezt követő szűk évtizedben elsősorban újságírói tevékenysége volt meghatározó. 1919 decemberétől a kolozsvári Keleti Újság munkatársa volt. 1920-tól 1924-ig a Napkelet, 1924-től 1927-ig az Újság főszerkesztője volt. 1927-től ismét a Keleti Újság munkatársaként folytatta pályafutását. Ezzel párhuzamosan közéleti tevékenységével sem hagyott fel. 1923-ban közreműködött az Országos Magyar Párt (OMP) megalapításában , s 1927-től 1931-ig a párt színeiben Szatmár megye képviselője volt a román országgyűlésben.

1931-ben Nagyváradra költözött. 1932 januárjától egészen haláláig a Szent László Lapkiadó Rt. által kiadott Erdélyi Lapok főszerkesztője volt. A folyóirat 1936-ban néhány hétig a betiltások miatt Új Lapok, majd 1940 után Magyar Lapok címmel jelent meg. Emellett Paál munkatársként bedolgozott a Lugoson megjelent Magyar Kisebbségnek is. A második bécsi döntést követően, 1940 októbere és 1942 márciusa közt az Erdélyi Párt színeiben ún. behívott képviselő volt a magyar országgyűlésben.

Nagyvárad 1944. évi bombázáskor lelte halálát otthonában.

MunkásságaSzerkesztés

1919-től az erdélyi magyar újságírás legjelesebb személyiségei közé tartozott. Közéleti gondolkodását és publicisztikáit a tényleges lehetőségekkel való, önámítástól mentes szembenézés határozta meg. Pályája első évtizedeiben politikai és társadalmi nézeteit polgári-radikális szabadelvűség mentén alakította. Erdély Romániához csatolása után előbb a Magyar Szövetség, majd az egymást követő, egyéb politikai szerveződések keretében, valamint közírói munkásságával azonnal bekapcsolódott a kisebbségi jogvédelmi harcokba. Legnagyobb hatású közéleti írása az 1921-ben Kós Károllyal és Zágoni Istvánnal közösen írt Kiáltó szó című röpirat, amely a romániai magyarság önszerveződésének, autonómiájának, identitása megőrzésének programbeszédeként ismert. A nagyváradi püspökségi tulajdont képező Erdélyi Lapok főszerkesztőjeként (1932–1944) feletteseivel Paál Árpád a lap keresztényszocialista irányítási elveiben egyezett meg és igyekezett betartani.

1924-től az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja volt, emellett részt vett a Kemény Zsigmond Társaság (1926, rendes tag) és az Erdélyi Katolikus Akadémia (1929, társalelnök) tevékenységében. Elnöke volt az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságíró Szervezetnek. 1913-tól a Pannonia szabadkőműves-páholy tagja volt.

Publikációit és kiadatlanul maradt kéziratait, illetve levelezéseit fia és felesége rendezgette, majd részben ki is adta később. Kéziratos hagyatékát a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum őrzi.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Szellemi művelődésünk jövője. Székelyudvarhely: (kiadó nélkül). 1907.  
  • És fölkél a nap. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1920.  
  • Kiáltó szó: A magyarság útja, a politikai aktivitás rendszere. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1921.   Kós Károllyal és Zágoni Istvánnal
  • Hitről, hazáról. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1921.  
  • A magyarság pártalakulásai. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1922.  
  • Emlékezések Kölcsey Ferencről. Brassó: (kiadó nélkül). 1939.  
  • Józseffalva: Helyszíni jelentés a bukovinai magyar község helyzetéről a tűzvész után. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1939.  
  • A kisebbségi lét tanulóévei Erdélyben I–II. Csíkszereda: (kiadó nélkül). 2008.  

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés