A parafa többféle fa többéves ágain vagy törzsein keletkező vastag kéreg (más néven „para”), amely lefejthető.

Paratölgy félig lehántott kéreggel
Borosüveg dugók

ElőfordulásaSzerkesztés

Törzsnövényének az indiai és középamerikai Hibiscus tiliaceus Cav. mályvaféle növényt, a ceyloni Bombax Conyzae-t Burm., a nyugatindiai Ochroma lagopust Sw., meg a délamerikai Pterocarpus Montouchi Poir. vitorlavirágút tartják. Parát termel továbbá az Erythroxylon suberosum St. Hil. Brazíliában, Európában a Quercus suber L., Qu. occidentalis Gay és Qu. pseudosuber Santi, kivált az olasz és spanyol félszigeten. A meleg égövi országokban, nevezetesen a Kanári-szigeteken az Euphorbia balsamifera Ait. taplós fájából, Brazíliában a Pourretia tuberculata Mart. beléből, és különösen a nyugat-indiai Anona palustris L. gyökeréből csinálnak parafadugót. Ezenkívül sok könnyű fát is parafának neveznek, és a parafát pótolják vele. Hazánkban a szilfa, kecskerágó, fodorjuhar stb. éle szokott "elparásodni", de ezekből nem készül parafa.

Kereskedelmi használataSzerkesztés

Kereskedelmi használatra elsősorban a paratölgy (Quercus suber) fáját termelik ki. A világ legnagyobb parafatermelője Portugália.

A parafa különösen dugónak alkalmas, mert rugalmas, ugyanakkor a nedvességet nem engedi át. A világban termelt parafa mintegy 60%-ából dugókat készítenek. Mivel nagyon könnyű, halászúszókhoz és bójákhoz is jó, de használják padlónak, sőt, tűzállósága miatt legújabban a rakétatechnológiában is. Házak külső téglájának is használták már. Egyéb kedvező tulajdonságai (rugalmasság, hőszigetelés, hangszigetelés, rezgéscsillapítás) a légbuborékszerű sejtecskék rugalmas összekapcsolódásának köszönhetők. A parafa 1 cm³-ében körülbelül 40 millió ilyen sejt van. A burkolóanyagnak használt, hántolt kérget megőrlik. A megőrölt szemcséket a parafában lévő gyanta mindenféle adalékanyag hozzáadása nélkül is rögzíti egymáshoz, de ragasztókkal ez a kötés még jelentősen szilárdítható. Ezenkívül olajban úszó kuplungok lamellájaként használták motorkerékpárokban a hetvenes évekig.

A parafa iránti igény a palackos borokkal nőtt, de a parafaellátás hullámzó, mert bár a paratölgyek több évszázadig élnek, egy-egy fa kérge egy évtizedben csak egyszer takarítható be. A minőségi dugók drágák, ezért az olcsóbb borokhoz rosszabb vagy műanyag dugót használnak. A műanyagdugók nem száradnak ki és nem zsugorodnak össze, ezért az ilyen üvegeket nem kell oldalt fektetve tárolni, mint a parafadugós palackokat. A szintetikus dugók eltérő sajátosságai miatt az ilyen üvegbe töltött borokat készíteni is máshogy kell, mert például a kén-dioxid szintjük eltér a parafadugós borokétól.

A dugókSzerkesztés

Az eredeti parafadugót egy darabban vágják ki a paratölgy kérgéből ezért a legdrágább dugófajta. Szorosan feszül a palackba, semleges ízű és természetes anyag. A dugók mintegy felét Portugáliában gyártják. A parafa dugót az ital tálalása után kis ezüsttányéron illik az asztalra helyezni.

A préselt dugókhoz a kéreg maradványait használják fel: ezeket megőrlik, majd összeragasztják. Bár a préselt dugók gyakran doh- vagy dugóízűek, termelésük az utóbbi tíz évben csaknem megkétszereződött.

A korongdugó úgy készült, hogy a préselt dugó aljára parafa korongot ragasztanak.

TörténeteSzerkesztés

A francia borkészítők egészen a 17. század közepéig nem használtak parafadugót, inkább olajos rongyot tömtek az üveg nyakába. Állítólag a XVIII. század végén Dom Perignon, egy francia bencés apátság pincemestere zárta le először parafadugóval habzóboros palackjait. Az ilyen dugók tömegtermelése az ezernyolcszázas években kezdődött.

A XIX. század hatvanas éveiben lenolajjal vegyített porával vitorlákat próbáltak impregnálni – az eredmény a linóleum feltalálása lett. Ekkor fejlesztették ki az első parafa szigetelő és padlóburkoló lapokat is. Hő- és hangszigetelőként nagyon népszerű lett: a Titanic elsüllyedése után hetekig úsztak az óceán hullámain a szerencsétlenül járt hajó hűtőházának parafa táblái.

A két világháború között a PVC miatt a parafa sokoldalú felhasználása szinte feledésbe merült, és csak a hatvanas években, a természetes anyagok divatjával kezdődött újra.

Minősége, kategóriáiSzerkesztés

A paratölgy törzsét és vastagabb ágait vastag, rugalmas, puha, szivacsos, könnyű, a vizet át nem eresztő parafa réteg fejlődik. A mintegy 3 cm vastag lemezek-táblák a fáról magától leválnak, majd a para újra képződik. A termesztett parafa kérgének ennél vastagabb lemezeit a fa 15–25 éves korától mintegy 100–150 éven át 8–10 évenként lefejtik. Az először hántolt, úgynevezett szűzkéreg feldolgozásra még nem alkalmas.

A para külső rétege az úgynevezett hím para csak tüzelőnek vagy zsindelynek jó.

A tényleges parafa az ez alatti réteg, a nőstény para. Ezt mintegy 5 cm vastag, 1,3 méter hosszú csíkokra vagdalják, forró vízben áztatják, majd simára lapítják: ennek eredménye a fehér parafa, ami könnyebb és rugalmasabb alapanyagánál, a nőstény paránál. E tulajdonságait megszáradva sem veszti el.

Spanyolországban a paradeszkát időnként meg is pörkölik, így kapják a fekete parafát. A paraszén (nigrum Hispanicum) fekete festéknek és fogpornak jó; a fiatal kéregből cserzőanyagot főznek.

KörnyezetSzerkesztés

 
Lefejtett parafakéreg rakás

A parafatermelést általában környezetbarát iparágnak nevezik, és nem csak azért, mert a termék könnyen újrafeldolgozható. Spanyolország és Portugália paratölgy erdei (dehesa, illetve montado), amelyek a világ parafadugó szükségletének 80%-át biztosítják, 42 madárfaj és sok pillangófaj létfontosságú élettere. A Guinness Könyvben szereplő Whistler Tree („Fütyülő fa”), amely nevét a koronájában éneklő madarak tömegéről kapta, 212 éves, és 2000-ig számítások szerint ez az egyetlen fa mintegy egymillió dugót produkált. Olaszországban parafadugó újrahasznosító kampány indult, a begyűjtött dugókból bioépítkezésben, bútorgyártásban hasznosítható újra.[1]

Külső hivatkozásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés