A Patricia hurrikán (ejtsd: Pátrí'sá) a második legintenzívebb valaha volt trópusi ciklon (a Tip tájfun után), és a legerősebb a Nyugati-medencében, 872 mbar-os (hPa; 25,75 inHg) nyomással, ami szintén a Tip tájfun után a második legalacsonyabb nyomást produkáló ciklon. A Patricia hurrikán Mexikótól délre, a Tehuantepec-öbölnél kialakuló terjeszkedő, illetve alacsony légnyomású zivatarrendszerből kezdett létrejönni 2015 októberének közepe után. A Patricia október 20-án lett trópusi depresszió, majd másnap trópusi vihar. Október 22-én hirtelen kezdett el erősödni, de olyannyira, hogy október 23-ára, kicsit kevesebb, mint 24 óra alatt 5-ös kategóriájú hurrikánná fejlődött, ami szintén rekord, hiszen ilyen rövid idő alatt ez volt a legdrasztikusabb fejlődés egy trópusi ciklonban. Patricia a huszonnyolcadik kialakult rendszer, a huszonnegyedik elnevezett vihar, a tizenötödik hurrikán, a tizedik jelentősebb („major”) hurrikán, és az első ötös erősségű hurrikán a hiperaktív 2015-ös csendes-óceáni hurrikánszezonban. Patricia október 23-án ért partot Mexikó nyugati részén, Jalisco partjainál. Ezzel a Patricia volt a legerősebb ciklon a Nyugati-medencében, mely partot ért, illetve több mint 345 km/h-s átlaglökéseivel ez volt a legnagyobb egyperces átlagszelet vető hurrikán a világon.

Patricia hurrikán
5-ös kategóriájú hurrikán (SSHS)
Patricia nem sokkal csúcsintenzitásának elérése után, amint vészesen közeleg Mexikó felé 2015. október 23-án
Patricia nem sokkal csúcsintenzitásának elérése után, amint vészesen közeleg Mexikó felé 2015. október 23-án

Keletkezett2015. október 20.
Szétoszlott2015. október 24.
Legerősebb szélsebesség(egyperces állandó átlag) 347 km/h,
(valaha mért legerősebb perces átlagszéllökés egy trópusi ciklonban) 215 mph
Legalacsonyabb nyomás872 mbar,
(rekord legalacsonyabb nyomás a Nyugati-medencében; második legalacsonyabb világszerte) 25,75 Hgmm
Áldozatok12 fő
Károk462,8 millió USD
Érintett területekKözép-Amerika, El Salvador, Belize, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Mexikó (Jalisco, Michoacán, Colima, Nayarit, Acapulco), Nyugati-Sierra Madre, Délkelet-Mexikó, Amerikai Egyesült Államok déli része, Texas
A 2015-ös pacifikus hurrikánszezon része
A Wikimédia Commons tartalmaz Patricia hurrikán témájú médiaállományokat.

Meteorológiai háttér szerkesztés

 
A Patricia útja
 
A Patricia eléri Mexikót
 
A Patricia Mexikónál (infra)

2015. október 11-én nagy kiterjedésű zavaros időjárás haladt át a Karib-tenger északnyugati részén, majd Közép-Amerikán, aztán belépett a Csendes-óceán térségébe, és nyugat felé haladt. A területén a zivatarok mellett a magas légnyomás egyre alacsonyabb lett, a korábban meglevő magas páratartalom pedig tartotta magát, és egyre inkább nőtt. Október 15-én a rendszer nyugat felé mozgott tovább egy trópusi hullám kíséretében, mely a Karib-tenger felől érkezett, és utolérte. Az alacsony légnyomású terület szétterült, a felhőzet egyre nagyobb kiterjedést és sűrűséget mutatott mind vízszintes, mint függőleges irányban október 17-ére. A felhőzet rotálni kezdett, és már ilyen korai stádiumban elkezdett látszani a kialakuló szem, de a szélsebesség átlaga ebben a pillanatban 45 km/h volt. Október 20-án 00:00 UTC-kor az NHC a 28-as számú trópusi depresszióként regisztrálta a vihart. A ciklon e pillanatban 350 km-re dél-délkeletre tartózkodott a mexikói Salina Cruztól, és nyugat felé haladt, viszont nem sokkal később északnyugatra, majd utána rögtön észak felé is haladt, egy kicsit hűvösebb vizű és szárazabb terület felé, ami lassította a fejlődését. A nap második felében mégis elérte a 65 km/s egyperces átlagszélsebességet, trópusi viharrá fejlődve. Az így keletkezett trópusi vihar a Patricia nevet kapta. A kedvezőtlen régió után Patricia újra egy kissé sekélyebb és melegebb részre ért, valamint érkezésével jelentősen felmelegítette az ott lévő tengervizet, a páradús környezetben pedig tovább csökkent a légnyomás. Így kedvező feltétel alakult ki az erősödéshez. Drámai erősödés október 21-én vette kezdetét, október 22-én 00:00 UTC-re Patricia elérte a hurrikán erősségű átlagszelet, pár órával később pedig már 180 km/h-val fújt benne a szél átlagosan, ami a 2-es kategória teteje. 18:00 UTC-kor, még aznap az NHC bejelentette, hogy a hurrikán elérte a 4-es erősség státuszát, a benne fújó átlagszélsebesség elérte a 209 km/h-t. Október 23-án a kora hajnali órákban a hurrikán szemfalában, 1 km magasságban -90 °C-os felhőtömbök keletkeztek, ami szintén az erősödést jelezte, a vihar pedig kezdett északkeletnek fordulni. Patricia ezennel 5-ös erősségűvé is fejlődött nem sokkal később, átlagszélsebessége 270 km/h-t, abszolút lökése pedig 350 km/h-t ért el. Patricia szélsebessége 24 órás időtartományban majdnem 200 km/h-t nőtt, ami alapján a leggyorsabban fejlődő hurrikánná vált, amit az NHC valaha megfigyelt. Patriciának nagyon jól kifejlett szeme és szemfala volt, a felhőzete sűrű volt, de szele kicsapongó volt, és a felhőzete egybefolyt/nehezen volt elhatárolható a mellette a tengerben lévőktől, amik akár bele is olvadtak a ciklonba. A Patricia szemének átmérője 19 km volt. Október 23-ára Patricia átlagszélsebessége meghaladta a 300 km/h-t, a lökései pedig a 370-et, valamint továbbra is Mexikó felé tartott, de a rendszer még tovább fejlődött. Az NHC tájékoztatása szerint a hurrikán október 23-án délben elérte rekordot döntő csúcsintenzitását: e pillanatban a ciklonban a legerősebb átlagszélsebesség meghaladta a 347 km/h-t, az abszolút széllökései pedig elérték a 420 km/h-t. A belsejében lévő légnyomás 900 mbar-ról lezuhant 872 mbar-ra (hPa), ezzel Patricia belsejében mérték a valaha volt második legalacsonyabb nyomást egy trópusi ciklon után (Tip tájfun). A csúcsintenzitása elérése után pedig viszonylag gyorsan el is kezdett gyengülni, Patriciában is életbe lépett a szemfal cserélődése, ami elvett az energiájából. Patricia példátlan módon gyengült a víz felett, és kicsit lassabb tempóra váltott. Még aznap 23:00 UTC-kor mégis partot ért a vihar Cuixmala, Manzanillo (Jalisco) közelében, átlagszélsebessége 260–265 km/h között voltak, a maximális széllökései pedig meghaladták a 335 km/h-t.[1] Bár jóval gyengébb, mint a csúcsintenzitásán, ez még mindig elég volt ahhoz, hogy 5-ös kategóriájú hurrikánként érjen szárazföldet, nyomása 931 mbar volt, ezzel ez lett a legintenzívebb partot ért csendes-óceáni hurrikán. Patricia a partot érése után nem sokkal már csak egy középkategóriás, 3-as erősségű hurrikán volt (190 km/h átlaglökés), és a szárazföld belseje felé haladva még erősebben gyengült, mint korábban. Október 24. estéjére trópusi viharrá szelídült, és haladt a Sierra-Madre hegység felé, ahol a felületi súrlódás még nagyobb volt, ezzel trópusi depresszióvá gyengítve Patriciát. Patricia a késő esti órákban (23:30 UTC) után a Sierra-Madre fölött, a partot érésének napján fel is oszlott, a maradványai megáztatták a száraz hegységet, szétzilált felhőzete pedig Texas felé kezdett menni, mérsékelt csapadékot okozva az államban.

 
Patricia kezdetleges állapotban Közép-Amerika felett október 7-én
 
A hurrikán pár órával a partot érése előtt

Károk, áldozatok szerkesztés

Mexikó szerkesztés

A Patricia hurrikán október 23-án este ért partot Jaliscónál 5-ös kategóriájú hurrikánként. A Patricia 24 km széles magja nagyjából elkerülte a sűrűn lakott csomópontokat, és azokon a területeken landolt, amelyek népsűrűsége kevesebb, mint 30 fő négyzetkilométerenként. A hatékony evakuálásnak köszönhetően – a hurrikán intenzitása ellenére is – viszonylag alacsony áldozatszedésnek számít, mint amit akkor produkált volna, ha távolabb keletre vagy nyugatra, Manzanillo vagy Puerto Vallarta környékén a sűrűn lakott területeket közvetlen sújtotta volna. A part mentén számos kicsi község azonban óriási károkat szenvedett.

Az érintett térségben a vihar erős szelei 261 989 embert hagytak áram nélkül. Az ország harmincegy államának huszonegy részét és a szövetségi körzetet érintette a hurrikán esője. Jaliscóban a csapadékfelhalmozódás tetőpontja 15:09-kor volt (383,2 mm) Nevado de Colimán. Colima, Jalisco, Michoacán és Nayarit területein kb. 42 000 km² (100 000 hektár) terményt érintett, 15 000 km²-nyi (37 000 hektár) termény teljesen odaveszett, és 27 000 km² (67 000 hektár) részlegesen károsodott. A károk becslése szerint a teljes veszteség körülbelül 5,4 milliárd MX (325 millió amerikai dollár), elsősorban a mezőgazdaság és az infrastruktúra károsodott nagymértékben.

Jaliscót 5-ös kategóriájú hurrikánnak tekintve érte el a vihar nagy károkat okozva, bár a legszélsőségesebb károk viszonylag lokalizáltak. Az Emiliano Zapata nevű kis közösségben a hurrikán heves szele új cserepeket tett tönkre és házak tetejét szaggatta le. Számtalan fát letarolt, megfosztotta az ágaktól, leveleitől vagy legrosszabb esetben gyökerestül tépte ki őket. A közvetlen partvidék mentén fekvő domboldalakat nagymértékben megfosztotta a növényzettől. Josh Morgerman, a vihar egyik üldözője a következményeket írta le: „... a trópusi tájat valamilyen kopár és télies tájjá alakította át”. Ezenkívül a viharos szél betonoszlopokat zúzott szét, erőátviteli tornyokat döntött romba. Összesen hat, Patriciával kapcsolatos halálesetet jelentették az államban. E halálesetek közül kettő akkor történt, amikor egy fát a vihar teljes erejéből egy házra ejtett. Egy nőt szintén kórházba szállítottak, miután ugyanazon esemény során sérüléseket szenvedett ugyanabban a házban. További négy ember halt meg egy autóbalesetben Jalisco déli részén. Az áldozatok közül kettő a roncsokban halt meg, a másik kettő a kórházba szállításuk után.

Jalisco szerkesztés

Jaliscóban nagyjából 9000 ház sérült meg vagy semmisült meg. A Chamela part menti falu, amelyben 40 család élt, teljesen elpusztult a viharban, puszta lett az egész falu. Több mint 24 000 km² (59 000 hektár) növény volt érintett a vihar által az állam egész területén: 10 684 km² (26 400 hektár) teljes veszteséget szenvedett, míg 13 943 km² (34 450 hektár) részben. A mezőgazdaságban keletkezett kár nagyjából 168 millió MX (10,1 millió amerikai dollár). A teljes kár 1,139 milliárd MX (68,6 millió USD) ért el. Egy teherhajót (a 224 m hosszú Los Llanitos ömlesztettáru-szállító hajót) a hurrikán sodorta le az útvonaláról, és a jaliscói Barra de Navidad közelében süllyedt el. A hajó 27 fős legénysége sértetlen maradt, de katonai helikopterrel mentésre szorultak, s mivel időben érkezett a segítség, a süllyedés előtt kimentették őket.

Michoachán, Colima szerkesztés

 
Kár Colimában

A közeli Colimában a vihar utáni felmérések lokális, de súlyos károkat jeleztek. Összesen 200 iskolát, 107 egészségügyi intézményt, 34 sportlétesítményt és 11 645 km² (28 780 hektár) mezőgazdasági területet érintett a vihar. Súlyos károkat szenvedett a mexikói banántermesztés is (500 MX (30,1 millió USD)). Az állam összesített kára 1,7 milliárd MX-t (102,5 millió USD) tett ki.

Noha Patricia kissé odébb ért partot (nyugatabbra), de a Michoacán körüli károk súlyosak voltak. Számos közösséget átmenetileg elszigetelt a vihar a külvilágtól, mivel az utak vagy alkalmatlanná váltak a közlekedésre, vagy az árvizek által teljesen el lettek árasztva. Összesen 1512 ház sérült meg, és további 127 megsemmisült az állam területén, beleértve 600-at Coahuayanában. A vihar az Arteaga önkormányzat 150 házát súlyosan megrongálta. Akvilában a 200-as számú autópálya egy részét lezárták. A mezőgazdaság komoly károkat szenvedett: 10 000 km² (25 000 hektár) növényes terület pusztult el; az ágazat vesztesége 2,5 milliárd MX (150,7 millió USD). Csak Coahuayanában 5600 km² (14 000 hektár) banánt tönkretett a hurrikán, ami a növényi kultúra legnagyobb vesztesége az önkormányzat történelemében; emberek ezrei veszítették el munkahelyüket a károk következtében. Az állam egészségügyi intézményeinek vesztesége elérte a 13,5 millió MX-t (814 000 USD).

Egyéb államok szerkesztés

A hurrikán október 22-én hatalmas duzzanatot okozott Guerrero partjai mentén a gátakban és folyókban, az erős szél a tengervizet befelé sodorva a partvidéki struktúrákat erősen károsította. Patricia maradványai október 24-én heves esőzést hoztak Mexikó északi részének nagy részére. Tamaulipasban akár 193 mm eső is leeshetett, ami árvizet okozott a térségben. Több tucat ház szenvedett károkat, beáztak, és százak maradtak ideiglenesen fedél nélkül, különösképpen Reynosaand és Río Bravo területein.

USA szerkesztés

Patricia maradványai az USA déli részére korlátozódtak, Texasra. Houstonban 248 mm csapadék zúdult le 24 órán belül, illetve kisebb tornádókat észleltek az államon belül. Haláleset nem történt.

Más helyek szerkesztés

A zivataros légköri képződmény, amiből a Patricia később kifejlődött, Közép-Amerikán áthaladva esőzést, kisebb belvizet okozott néhány folyót megárasztva. Minimálisak voltak a károk.

Hatásai szerkesztés

Patricia nagy hatást fejtett ki Mexikó nyugati részére, az USA déli részére és ezen országok mezőgazdasági infrastruktúrájára. Bár kevesebb kár keletkezett, mint amire a vihar erőssége alapján számítottak, azok még így is jelentősek voltak. Egyesek szerint Patricia brutál erős átlagszele is bizonyíték a klímaváltozásra.

Rekordok szerkesztés

Patricia belsejében az állandó átlagszélsebesség csúcsintenzitásán meghaladta a 345 km/h-t (215 mph), ezzel ez lett a legerősebb átlagszelet produkáló trópusi ciklon a földön. 872 mbar-os centrális nyomásával a Nyugati-féltekén a legintenzívebb, a világon a második legintenzívebb ciklon.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

Patricia dissipating. [2019. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 30.)

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hurricane Patricia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés