Főmenü megnyitása

Paul Simon (zenész)

amerikai zenész

Paul Frederic Simon (Newark, 1941. október 13. –) tizenkétszeres Grammy-díjas amerikai énekes és dalszövegíró, az egykori Simon and Garfunkel duó egyik tagja.

Paul Simon
9:30 Club, Washington, 2011. május
9:30 Club, Washington, 2011. május
Életrajzi adatok
Születési név Paul Frederic Simon
Született 1941október 13. (78 éves)
Newark
Házastársa Peggy Harper
Carrie Fisher
Edie Brickell
Élettárs Kathleen Mary Chitty
Gyermekei
  • Harper Simon
  • Harper Simon
  • Adrian Edward Simon
  • Lulu Simon
  • Gabriel Elijiah Simon
Szülei Belle (?)
Louis Simon
Iskolái
  • Queens College (1959–1963, angol irodalom)
  • Brooklyn Law School (1963–1964, not completed)
  • Forest Hills High School (–1958, high school diploma)
Pályafutás
Műfajok Rock
Folk
Aktív évek 1957
Hangszer
Hang tenor
Díjak
Tevékenység
Kiadók Big Records, Columbia
IPI-névazonosító 00028781364

Paul Simon weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Simon témájú médiaállományokat.

Jelenleg is sikeres szólókarriert folytat.

ÉleteSzerkesztés

Magyar zsidó család fiaként született az Amerikai Egyesült Államokban. Apja Lajos, főiskolai tanár, nagybőgős-basszusgitáros, Lee Sims zongoristától kölcsönzött néven[1] tánczenekar-vezető, állítólag elsőként hegedült a Magyar Rádióban.[2] Később nyelvészdiplomát és doktorárust szerzett, egyetemen tanított, 1995-ben hunyt el.[3]

Anyja a 97 évet élt Bella, 2007-ben hunyt el,[3] tanítónő volt Amerikában.[4]

Paul zenei karrierje gimnazista korában kezdődött a Forest Hills High School tanintézetben, ahol megismerkedett Art Garfunkellel, akivel duót alapítottak és eleinte Tom és Jerry néven léptek fel. 1957-ben jelent meg a duó első munkája, a Hey, Schoolgirl a Big Records gondozásában, mellyel a slágerlistán a 49. helyet érték el.[5]

1957 és 1964 között több mint 30 dalt írt,[1] és alkalmanként együtt dolgozott Garfunkellel továbbra is Tom és Jerry néven. Ebből az időből származnak az Our Song, a That's My Story, és a Surrender, Please Surrender számok többek között.

 
Simon and Garfunkel páros
(Balra Art Garfunkel, jobbra Paul Simon)

1964-ben kötött szerződést a duó a Columbia Records kiadóval. A Columbia Records úgy döntött, hogy egyszerűen Simon and Garfunkel néven fogja szerepeltetni őket. Ugyanebben az évben ki is adták a Wednesday Morning, 3 AM című albumot, ami viszonylag sikertelen volt, csak a The Sounds of Silence című szám örvendett népszerűségnek.[5]

A kudarc után Paul Simon az Egyesült Királyságba utazott, és szóló karriert folytatott. Vidéki klubokban lépett fel, folyamatosan fejlesztve zenei tudását, ennek eredményeként született 1965-ben a The Paul Simon Song Book, amit az Egyesült Királyságban adtak ki. A lemezre olyan nagy slágerek kerültek, mint az I Am a Rock, a Leaves That Are Green, az April Come She Will, a Most Peculiar Man és a még korábban Garfunkellel előadott The Sound of Silence.[5]

Eközben Amerikában Tom Wilson producer, aki korábban Garfunkellel közös lemezüket készítette, anélkül, hogy bármelyiküknek is szólt volna, a The Sound of Silence dalukat újra keverte, dobot, elektromos-, és basszusgitárt is tett a dalba, majd ezt a változatot adta le különböző rádióknál. Az újrakevert változat akkora siker lett, hogy hirtelen a slágerlisták élére került.[1]

Ennek hatására Paul visszatért az Egyesült Államokba és újra Garfunkellel kezdett zenélni. Simon és Garfunkel 1966-ban adták ki közösen a Parsley, Sage, Rosemary and Thyme és a Sounds of Silence című albumokat, 1968-ban pedig a Bookends címűt. Ezeket követte 1970-ben a Bridge over Troubled Water című.[5]

1968-ban a Graduate című film (Magyarországon "Diploma előtt" címmel mutatták be) zenéjéért és annak Mrs. Robinson című dalért Grammy-díjat kaptak.[6]

Az 1970-es évek elejétől kezdve Paul Simon újra Garfunkel nélkül kezdett zenélni és kiadta 1972-ben a Paul Simon című albumot. 1973-ban a There Goes Rhymin album következett, rajta a nagysikerű Kodachrome dallal, majd 1975-ben a Still Crazy After All These Years szólólemez, mely Amerikában a lista első helyezettje lett. A lemez nagy slágerére 50 Ways To Leave Your Lover.[7]

Öt évig nem ad ki Simon lemezt, viszont megkapta első filmszerepét Woody Allen filmjében, az Annie Hallban, igaz csak két-három jelenetben volt látható. Az Annie Hall után a One Trick Pony című filmben Simon szinte önmagát alakította, de a produkció megbukott, mint a hasonló című újabb szólólemez is.[7]

Hatalmas siker volt viszont 1981-ben, félmilliós tömeg előtt New York-ban a Central Parkban adott koncert Garfunkellel, melyről film és lemez is készült.[1]

1985-ben részt vett a We Are the World projektben, majd 1986-ban előrukkolt a dél-afrikai zenei motívumokra épülő Graceland albummal, ami nagy sikert aratott, rajta az emlékezetes You Can Call Me Al című dallal. 1990-ben The Rhythm of the Saints című albumával a brazil zenei világba kalandozott. 1991-ben 750 ezer nézőnek adott ingyenes koncertet a Central Parkban. Az 1998-ban kiadott The Capeman című musicalje viszont nagy bukásnak számított.[1]

2000-ben jelent meg a You're the One című stúdióalbuma, ami nem lett olyan népszerű, mint a Graceland. 2011-ben, 70. születésnapján adták ki a tizenkettedik, So Beautiful or So What című stúdióalbumát. 2014-ben világkörüli turnén zenélt Sting-gel. Következő albuma 2016-ban jelent meg, a címe Stranger to Stranger, mely Nagy-Britanniában az albumok listáján rögtön az első helyre került.[1]

2018-ban új albumot jelentetett meg In the Blue Light címmel. Ezen a lemezen saját régebbi szerzeményeit dolgozta fel. Különös módon egyetlen dalt sem tartalmaz Simon legnagyobb sikert aratott lemezéről, a Gracelandről, annál több kevéssé ismert számot. A lemezen közreműködik Bill Frisell, Wynton Marsalis, Joe Lovano, Jack DeJohnette és a National együttes gitárosa, Bryce Dessner.[8]

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

 
A Kongresszusi Könyvtár Gershwin-díja
  • 12 Grammy-díj
  • Kétszer került a Rock and Roll Hall of Fame-be, először 1991-ben a Simon & Garfunkel tagjaként, majd 2001-ben szólózenészként.
  • 2006-ban a Time-s magazin a világunkat formáló 100 legjelentősebb ember közé választotta.
  • 2007-ben a Kongresszusi Könyvtár Gershwin-díj[5]

DiszkográfiaSzerkesztés

SzólólemezekSzerkesztés

  • The Paul Simon Songbook (1965)
  • Paul Simon (1972)
  • There Goes Rhymin' Simon (1973)
  • Still Crazy After All These Years (1975)
  • One-Trick Pony (1980)
  • Hearts and Bones (1983)
  • Graceland (1986)
  • The Rhythm of the Saints (1990)
  • Songs from The Capeman (1997)
  • You're the One (2000)
  • Surprise (2006)
  • So Beautiful or So What (2011)
  • Stranger to Stranger (2016)
  • In the Blue Light (2018)

Pedagógiai és jótékony tevékenységSzerkesztés

Paul Simon kiemelkedő tevékenységet folytat az iskolás gyermekek zenei nevelésében. 2003 óta hivatalos támogatója a Little Kids Rock[9] non-profit projektnek, amely térítésmentesen hangszerekkel lát el és ingyenesen oktat zenére iskolásokat szerte az Egyesült Államokban.[10]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f A csend hangja – Paul Simon 75 éves. nullahategy.hu. (Hozzáférés: 2016. november 7.)
  2. http://oroszlanosudvar.hu/tag/paul-simon/ Gitár, költővel – Paul Simon
  3. a b Bernie Sanders (és Paul Simon) zsidó gyökerei. szombat.org, 2016. február 9.
  4. Hello darkness, my old friend-Paul Simon 75 éves. hvg.hu, 2016. október 13.
  5. a b c d e Paul Simon: a suttyomban kiadott lemeztől a világhírnévig. origo.hu. (Hozzáférés: 2016. november 7.)
  6. Simon and Garfunkel. literatura.hu
  7. a b Az egyetlen élő srác New Yorkban: 75 éves Paul Simon. hetediksor.hu
  8. Powers, Ann. „First Listen: Paul Simon, 'In The Blue Light'”, npr.org, 2018. augusztus 30. (Hozzáférés ideje: 2018. augusztus 31.) 
  9. LittleKidsRock.org
  10. Honorary Board of Directors. littlekidsrock.org. (Hozzáférés: 2016. november 7.)
Minden idők 100 legjobb gitárosa (2011-es lista)Rolling Stone magazin
Előző gitáros:
Dimebag Darrell
Pantera
(92. helyezett)
Paul Simon
(93. helyezett)
Következő gitáros:
Peter Buck
R.E.M.
(94. helyezett)