Paulay Ede utca

közterület Budapest VI. kerületében

A Paulay Ede utca Budapest VI. kerületében (a Terézvárosban) található. A Liszt Ferenc teret köti össze a Bajcsy-Zsilinszky úttal.

  A Duna-part látképe, a Budai Várnegyed és az Andrássy út
világörökségi helyszín része
Az Új Színház épülete

A Nagymező utca és a Teréz körút közötti szakasza az Andrássy út és történelmi környezete világörökségi terület része, a többi pedig a terület határa.

Története szerkesztés

Két közterületből alakították ki 1925-ben.

Az első szakasz, a Bajcsy-Zsilinszky út 9. és a Hajós utca között, az 1760-as években a Krall Gasse, 1786-ban Zwei Mohren (Két Szerecsen utca), majd 1874-től a Szerecsen utca nevet viselte.

A másik szakasz, a Hajós utca és Liszt Ferenc tér 2. között, 1770-től a Kéményseprő utca (Rauchfangkehrer Strasse) nevet viselte. (Mindkét szakasz nevét 1850-ben magyarosították.)[1]

Nevezetes épületek szerkesztés

Paulay Ede utca 14. szerkesztés

A 14. sz. alatti háromemeletes épületet eredetileg kétemeletesként építette Diescher József 1845-ben.

Paulay Ede utca 33. szerkesztés

Kétemeletes klasszicista lakóház, amely eredetileg egyemeletesként épült 1833-ban Pollack Mihály tervei alapján. A második emeletet 1860-ban építette rá Wieser Ferenc.[1] Homlokzata 4-5-4 ablaktengelyes.

Paulay Ede utca 35. szerkesztés

A 35. sz. alatti art deco stílusú színházépület 1994 óta az Új Színház épülete.

Lajta Béla tervezte az épületet, teljesen zárt homlokzattal, fölötte magyaros rajzú, vörösrézlemez borítású pártázatos koronával. Az eredetileg a Parisiana mulató céljára készült épületet 1919-ben alakították át színházépületté. Számos néven működött itt színház, a Revü Színháztól a Blaha Lujza Színházon át a Thalia Színházig.

Az épület eredeti megjelenésének visszaállításár célozta az 1990-es rekonstrukció.

Paulay Ede utca 37. szerkesztés

A 37. sz. alatti lakóház 1902-ben épült, Heidelberg Sándor és Jónás Dávid műve.

Paulay Ede utca 45. szerkesztés

A 45. sz. alatti épületet ifj. Nagy István tervei alapján építették 1906-ban, eredetileg A Hermann nyomda és lakóház céljaira.

Paulay Ede utca 57. szerkesztés

Az 57. sz. alatti Deutsch-ház 1912-ben épült, Széll Imre tervei alapján.

Források szerkesztés

  • Budapesti utcanevek A - Z. Szerk. Ráday Mihály. Corvina Kiadó, 2013. 467. old.
  • Budapest lexikon 2. kötet 287. old.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Budapest lexikon

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés