Plavno (Knin)

falu Horvátországban, Šibenik-Knin megyében

Plavno falu Horvátországban Šibenik-Knin megyében. Közigazgatásilag Kninhez tartozik.

Plavno
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeŠibenik-Knin
KözségKnin
Jogállásfalu
Irányítószám22317
Körzethívószám(+385) 022
Népesség
Teljes népesség121 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság440 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 09′ 01″, k. h. 16° 10′ 49″Koordináták: é. sz. 44° 09′ 01″, k. h. 16° 10′ 49″
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Knintől légvonalban 12, közúton 18 km-re északra, Dalmácia északi-középső részén, az 1-es és a 33-as számú főutak között a Plavnói-mezőn fekszik. Határa, mely erősen hegyes észak-déli irányban mintegy 14 km hosszan és 7 km szélességben nyúlik el. A határában emelkedő hegyek a Dinári-hegység részeiként 725-től 1248 méter magasságig emelkednek. A legmagasabb csúcsok a Bobija 1248 méter, az Orlovica 1201 méter és a Gologlav 1196 méteres magasságukkal. A magasan fekvő területeket erdők és legelők borítják. A területet nyugatról a Zrmanja, keletről a Butižnica völgye határolja. Rajtuk kívül még több mint harminc forrás és vízfolyás található itt.

Története szerkesztés

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban is éltek emberek. A vaskori liburn kultúrához tartozó erődített települések maradványait találták meg Jovičići, Đurići és Rusići településrészeken és a Žabinac-hegyen. A római korban Plavno területéről (néhány forrás szerint a Torbička-barlangtól) indult ki az a római vízvezeték, amely az egyik legnagyobb dalmáciai római katonai tábort Burnumot ellátta ivóvízzel. A Plavnóhoz tartozó Đurići, Šimići és Perići között egészen a 20. század végéig látszottak azok a falmaradványok, melyekről a helyi hagyomány azt tartotta, hogy Dmitar Zvonimir horvát király híresen szép feleségének Ilona horvát királynénak a nyári rezidencija volt. Ennek alapjaira építette aztán később Durak klisszai szanzsákbég a saját nyaralóját, melyet sokáig használtak még utódai is. A település a középkorban is folyamatosan lakott volt, melyet az is bizonyít, hogy Plavnón és a szomszédos Benderen kora román templomok maradványai találhatók. A falu területén található legépebben máig fennmaradt középkori épület Tukleč vára, a középkori határvédelmi rendszer része volt.

A szerbek, akiket akkoriban a velenceiek rácoknak (rasci), majd később vlahoknak (vlachi), vagy morlakoknak (morlaci) neveztek, betelepüléséről először 1417-ből származik feljegyzés. A velencei parancsnok Antonio Contarini jelentése szerint 1413 és 1417 között Boszniából nagy számú lakosság menekült a török elől, mely népből ötezer jó katonát állítottak ki. Bosznia teljes meghódítása 1463-ban fejeződött be. Plavnóra és a környező településekre a török uralom idején (1522-1688) is számos szerb család érkezett, főként a szomszédos Boszniából. A legnagyobb bevándorlási hullámot a Knin környéki területekre 1551 és 1577 között jegyezték fel. A falu a moreai háború során 1688-ban szabadult fel a török uralom alól. A 17. század végén az újabb velencei uralom idején újabb nagy bevándorlási hullám érkezett, mely csúcspontját 1692 júniusában érte el, amikor Bjelajról és Nyugat-Boszniából újabb ötezer pravoszláv szerb érkezett, közte ezerháromszáz fegyveres. Ezek többsége Plavna mellett Zrmanja, Pađene, Mokro Polje, Oton, Ervenik és Žegar környékén telepedett le. A velencei uralom 1797-ig tartott, majd miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot osztrák csapatok szállták meg. 1809-ben az Első Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A török elleni boszniai felkelés idején 1875 és 1878 között több mint tizenötezer menekült érkezett Knin, Dalmácia és Nyugat-Bosznia határvidékéről Plavno, Strmica, Golubić és Polača környékére. A településnek 1857-ben 1731, 1910-ben 2294 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben csaknem teljes lakossága szerb nemzetiségű volt. Szerb lakói még ez évben csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz. A horvát hadsereg 1995 augusztusában a Vihar hadművelet során foglalta vissza a települést. Szerb lakói nagyrészt elmenekültek. A településnek 2011-ben 253 lakosa volt.

Lakosság szerkesztés

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.731 1.825 1.680 1.984 2.059 2.294 2.059 2.403 2.573 2.719 2.519 2.414 1.925 1.720 266 253

Nevezetességei szerkesztés

  • Szent György tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma[4] középkori alapokon 1618-ban épült. Ikonosztázát 1790-ben a templom megújításakor készítették, alkotója korának egyik leghíresebb ikonfestője Vuko Sudarević volt. A megújítás során az épületet jelentősen bővítették. Ekkor készült a négyszögletes hajó keleten a félköríves apszissal, a nagyméretű gúlasisakos harangtorony.
  • A templom mellett egy földszintes közösségi ház áll, melyben a régi iskola működött és amelyben a neves szerb filozófus Dositej Obradović is tanított. 1770 elején itt írta „Jižica“ vagy „Druga Dositeova bukvica“ című műveit.

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Плавно című szerb Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.