Rafika Muszaeva

Rafika Muszaeva (tádzsikul: Рафиқа Мусоева, oroszul: Рафика Ганиевна Мусаева; Hudzsand, 1953. április 9. –) tádzsik politikus, akinek a karrierje a szovjet korszakban kezdődött. 2000 és 2003 között Tádzsikisztán munkaügyi minisztere. Az első tádzsik nő, aki megkapta a műszaki tudományok kandidátusa címet.

Rafika Muszaeva
Született1953. április 9. (71 éves)
Hudzsand
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozásapolitikus
IskoláiMoszkvai Polgári Repülési Mérnöki Intézet
Kitüntetései„Barátság” Érdemrend (1999)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Hudzsandból[1] négygyermekes családból származik.[2] 1970-ben érettségizett a dusanbei 21. számú középiskolában. 1979-ben szerzett mérnöki diplomát a Moszkvai Polgári Repülési Mérnöki Intézetben, majd a Tádzsik Politechnikai Intézet oktatója lett. 1980-ban a Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság Komszomol Központi Bizottságának titkárává nevezték ki. 1987-ben a Dusanbe CPT Bizottság központi körzetének első titkára lett. 1989-ben először választották be a Tádzsik SZSZK Legfelsőbb Tanácsába, 1994-ben pedig utódjába, a Legfelső Nemzetgyűlésbe.[3]

Tagja lett annak a munkacsoportnak, amelynek feladata Tádzsikisztán új alkotmányának kidolgozása volt, miután az ország 1981-ben kinyilvánította függetlenségét a Szovjetuniótól.[4] 1994-ben a Majlisi Oli Állami Építési Bizottságának elnöki tisztét töltötte be.[3] 2000 januárja és 2003 januárja között munkaügyi miniszter volt.[1] 2005-től a Tádzsik Energiaipari Dolgozók Szövetségének elnöke lett. 2012-től 2015-ig a Dushanbe Plaza állami üzleti központ igazgatója volt.

Számos tudományos cikkét és munkáját publikálta, 4 tudományos és műszaki monográfiája jelent meg, valamint számos elemző jelentés és áttekintés elkészítésében vett részt.

Két gyermeke van, egy fia és egy lánya.[2]

Elismerési, díjai szerkesztés

  • A Tudomány és Technológia Tiszteletbeli Dolgozója (1994)
  • „Barátság” Érdemrend (1999)
  • „Tádzsikisztán kiváló oktatója ” (2010)
  • „A Tádzsik Köztársaság függetlenségének 20. évfordulója” érem (2011)
  • „Kiválóság a munkaügyi és szociális védelem területén” (2021)
  • „A Tádzsik Köztársaság függetlenségének 30. évfordulója” érem (2021)

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Historical Dictionary of Tajikistan (angol nyelven). Scarecrow Press, 149–. o. (2010. április 27.). ISBN 978-0-8108-6061-2 
  2. a b Диалог: Р. Мусоева: "В людях я больше всего ценю искренность, правдивость и порядочность" (orosz nyelven). Диалог, 2015. március 25. (Hozzáférés: 2024. április 27.)
  3. a b Prominent tajik figures of the - bet 25 (angol nyelven). fayllar.org . (Hozzáférés: 2024. április 27.)
  4. Конституция Таджикистана: первая, независимая… (orosz nyelven). news.rambler.ru, 2017. november 6. (Hozzáférés: 2024. április 27.)

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rafiqa Musoeva című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés