Főmenü megnyitása

Prümi Regino (latinul: Regino Prumiensis, németül: Regino von Prüm), (Altrip, 842 körül – Trier, 915) középkori német krónikás.

Regino
Reginon de prun bmr.jpg
Életrajzi adatok
Született842 körül
Altrip
Elhunyt915 (kb. 73 évesen)
Trier
Sírhely Trier
Ismeretes mint
  • canon law jurist
  • zenei teorikus
  • zenetudós
  • író
  • krónikaíró
Nemzetiség német
Pályafutása
Szakterület történettudomány
Kutatási terület világtörténelem
Jelentős munkái Krónika
A Wikimédia Commons tartalmaz Regino témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Regino valószínűleg a Rajna mellett levő Altripban született. 885-ben a prümi, 892-ben a custosai kolostor apátja lett. A helyi pártviszályok miatt 899-ben otthagyta a kolostorát, és 915-ben önkéntes száműzetése helyén, a trieri Szt. Maximin kolostorban hunyt el.[1]

MűveiSzerkesztés

Regino tulajdonképpen Radbod trieri érsek sürgetésére írta meg a De synodalibus causis ac disciplinis ecclesiasticist, és az egyházi zene reformjáról szóló De harmonica institutione című könyveit. Ezeknél jelentősebb az Adalbert trieri püspöknek ajánlott Krónikája, amelyet a keresztény időszámítással, Krisztus születésén kezdett. Az eseményeket 906-ig dolgozta fel, és 908-ban fejezte be a krónika írását. A trieri Szt. Maximin-kolostor egyik szerzetese, Adalbert (később Magdeburg első érseke) folytatta Regino művét 968-ig.[1]

Vélekedése a magyarokrólSzerkesztés

Regino ír a korabeli magyarok viselt dolgairól is. Szerinte a magyarok igen vad és kegyetlen nép, amelynek nevét a korábbi századokban nem ismerték. Szkíthiából és a Tanais mocsarai közül 889-ben vándoroltak ki. A magyarokat a lakóhelyükről a besenyők szorították ki a pannonok és az avarok pusztaságaira. Itt a magyarok kezdetben halászattal és vadászattal foglalkoztak, később – kitűnő íjászok lévén – Karinthiában, Morvaországban és Bulgáriában nagy sikerű portyázásokat hajtottak végre. Regino szerint a magyarok nem kitartó harcosok, és vadak módjára – mint hallotta – nyers hússal táplálkoznak, embervért isznak. Hozzáteszi még, hogy a magyarok az elfogottak szíveit fölvagdalva, egymás közt felosztják és csodaszerként fogyasztják.[1]

Regino Szkítia leírásánál ill. a szkíták (magyarok) életmódjánál Marcus Iunianus Iustinus 3. századi történetíró munkásságát használta fel, dolgozta át. Emiatt történeti értéke e két vonatkozásban nincsen.[2] Justinusnál Szkítia leírása egy ősi antik toposz. Lényege, hogy a civilizálatlan szkíták romlatlanságát állítja szembe a civilizációban élő görögök-rómaiak romlottságával.[3] Tehát egyrészt ez egy kultúrakritika, másrészt a történeti érték már Justinus idejében hiányzott.

Regino ezt úgy dolgozza át, hogy a romlatlanság-motívumot kiiktatja és helyette az elmaradottságot és kegyetlenséget hangsúlyozza, ennek fő ösztönzője az akkortájt kialakult ellenszenv, mely a frissen Kárpát-medencébe érkező és a nyugati népek ellen sikeres hadjáratokat vezető magyarok hatására jelent meg.[4]

Regino folytatója, Adelbert sem kevésbé ellenségesen emlékezik meg a magyarokról.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Pallas, i. h.
  2. "Mint ismeretes, Regino Szkitia-leírása szinte szóról-szóra Justinus művéből van véve"
  3. E tárgyban lásd Bollók Ádám történész 2015-ös előadását a youtube-on: Bollók Ádám: Palmetták a palettán – a magyar honfoglalás kori művészet átalakulásai. A "Visszapillantó" - régészeti kalandozások a honfoglaló magyarok világában című előadássorozat harmadik előadása
  4. Bollók 2015

ForrásSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés