Ričice (Proložac)

település Horvátországban

Ričice falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Proložachoz tartozik.

Ričice
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségProložac
Jogállásfalu
Irányítószám21267
Körzethívószám(+385) 21
Népesség
Teljes népesség179 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság528 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 30′ 48″, k. h. 17° 06′ 34″Koordináták: é. sz. 43° 30′ 48″, k. h. 17° 06′ 34″
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Splittől légvonalban 53, közúton 75 km-re keletre, Makarskától légvonalban 25, közúton 53 km-re északkeletre, községközpontjától légvonalban 6, közúton 15 km-re északnyugatra a dalmát Zagora területén, Imotska krajina északnyugati részén fekszik. A település nevét földrajzi jellegzetességéről kapta. Télvíz idején a dombok között több patakocska, horvátul ričica csordogál, melyek közül a legnagyobb a Vrbica. Ezek a patakocskák aztán egy nagyobb időszakos vízfolyásba, a Ričinába folynak. Ričicén a Proložaci Ričina folyik keresztül, melyet Suvajának neveznek. 1979-ben a Suvaján a Ričice nevű nagy gát építésébe kezdtek, hogy ezáltal egy mesterséges tavat alakítsanak ki. A tónak az Imotski-mező vízellátását kellett biztosítania. A tó vize nagy termőterületet, valamint Parlovi és Topalušići települések több házát is elöntötte és nagyban hozzájárult a lakosság számának csökkenéséhez. Az el nem öntött területen megmaradt valamennyi magasabb fekvésű termőföld. Az egyik ilyen magasabb fekvésű helyen áll a plébániatemplom, a plébániaház és az iskola.

Története szerkesztés

A térség már a történelem előtti időben lakott volt, első ismert népe az illírek voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok. Az illír háborúk végeztével az 1. század elején e terület is Dalmácia római tartomány része lett. A római jelenlétet az e vidéken előkerült számos régészeti lelet (pénzek, ékszerek, használati eszközök, fegyverek) is igazolja. A horvátok ősei a 7. században vándoroltak be erre a vidékre. A bencés atyák délre fekvő Opačacnál a Vrljika-folyó forrásánál építették fel kolostorukat, innen végezték a térség lakóinak keresztény hitre térítését. A 14. századtól a hívek lelki gondozását a ferencesek vették át, akik az elpusztult kolostort újjáépítették. A település első említése Stjepan Vukčić Kosača bosnyák herceg oklevelében történt "civitate Rixeachi" alakban. A határában levő Gradina nevű két régészeti lelőhely neve, fekvése és leletei arra engednek következtetni, hogy itt állt Ričice középkori vára. Az egyik lelőhely a Szent János templom közelében fekvő kis magaslaton található, ahol történelem előtti és római település maradványai is előkerültek. A másik a 499 méteres Gradina nevű hegyen található, ahol ma is láthatók a középkori várfalak maradványai. Ez a hely fekvésénél fogva kiválóan alkalmas volt a Metković és Split irányából erre vezető utak ellenőrzésére. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd néhány évvel később már ez a terület is uralmuk alá került. Az 1699-es karlócai béke török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután 1797-ig a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A felszabadított területre Hercegovinából és a környező falvakból új lakosság települt, akik a proložaci plébániához tartoztak. 1734-ben Blašković püspök elrendelte, hogy Ričicének saját káplánja legyen, aki a településen lakik. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, 1809-ben az Illír tartományok része lett, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. 1857-ben 590, 1910-ben 835 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később a Jugoszláv Királyság része lett. A második világháború után a szocialista Jugoszláviához került. A lakosság elvándorlása az 1970-es évektől vette kezdetét. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 1390 lakosa volt.

Lakosság szerkesztés

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.137 910 1.056 1.123 1.177 1.281 1.334 1.528 1.671 1.634 1.681 1.572 1.077 734 547 231

Nevezetességei szerkesztés

  • Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[4] 1910-ben épült, felszentelése 1911-ben a szent ünnepén történt. A templom faragott kövekből épült, a hajó hosszúsága 16, szélessége 7 méter, a szentély 4 méter hosszú. A hajó mindkét oldalán félköríves záródású ablakok láthatók. A homlokzat közepén nagy körablak, felette pedig két kis ablakocska látható. Felül a harangtoronyban két harang található. 1942-ben egy földrengés megrongálta, de az erős szél és a hideg is kárt tett benne, mely után helyre kellett állítani. 1963-ban tetőzetét cserélték. 1972-ben átépítették a liturgikus teret. Az oltár és a szentségtartó Bože Radovan spliti mester munkája. A szentségtartó ajtaját a spliti Mate Komar készítette. A szentély falára a varasdi Ivan és Marija Drašković testvérpár készített nagyméretű faliképet.
  • A temető közepén állt régi Keresztelő Szent János templom közvetlenül a török uralom alóli felszabadulás után épült. 1733-ban már bizonyosan állt, azonban hosszúsága ekkor még csak mintegy négy méter volt. A templomot lebontották és alapjain azonos méretű halottasházat építettek, melyet 1996-ban temetőkápolnának rendeztek be.
  • Ričice középkori várának romjai a település központjában emelkedő Gradina nevű magaslaton. A domb tetején található fennsíkot rosszul megőrzött sáncok veszik körül. A sáncok keleti részén erősebb torony látható. A déli lejtőn volt a külsővár. Az őskori kerámia a teljes dombon is megtalálható, így feltételezhető, hogy a középkori erőd egy korábbi, valószínűleg vaskori erődítmény helyén épült.[5]
  • A víztározó építésekor 1980 és 1982 között a „Parlovi“ és „Pratrova glavica“ nevű helyeken két középkori temetőt tártak fel. Ennek során 140 sír került elő, melyek főként a 15. századból származtak. A sírköveket a Szent János templom mellé vitték át és ma is ott láthatók.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés