Főmenü megnyitása

Az SMS Cöln[m 1] a Német Császári Haditengerészet egyik Kolberg-osztályú könnyűcirkálója volt az első világháborúban. Leberecht Maaß ellentengernagy zászlóshajójaként vett részt és süllyedt el az 1914. augusztus 28-ai helgolandi csatában.

SMS Cöln
SMS Coeln.jpg
Hajótípus könnyűcirkáló (Kleiner Kreuzer - kiscirkáló)
Névadó Köln városa
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály Kolberg-osztály
Pályafutása
Építő Germaniawerft, Kiel
Ára 8 356 000 aranymárka
Építés kezdete 1908
Vízre bocsátás 1909. június 5.
Szolgálatba állítás 1911. június 16.
Szolgálat vége 1914. augusztus 28.
Sorsa elsüllyedt a helgolandi csatában
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 4362 t (konstrukciós), 4864 t (max.)
Hossz 130,5 m (teljes)
130,0 m (vízvonalon)
Szélesség 14 m
Merülés 5,73 m (max.)
Hajtómű 15 gőzkazán, 2 Germania-gőzturbina – 4 db háromszárnyú hajócsavar (2 db ∅ 2,55 m, 2 db ∅ 1,78 m)
Üzemanyag szén
Teljesítmény 19 000 le (14 000 kW) (névleges)
29 036 le (21 356 kW) (maximális)
Sebesség 26,8 csomó (50 km/h)
Hatótávolság 6500 km 14 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 12 db Sk 10,5 cm L/45 löveg (1800 lövedék)
4 db Sk 5,2 cm L/55 löveg (2000)
2 db 45 cm-es torpedóvető cső
Páncélzat fedélzet: 20-80 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység 376-383 fő (köztük 18 tiszt)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Cöln témájú médiaállományokat.

Műszaki leírásSzerkesztés

A Cöln teljes hossza 130,5 m, legnagyobb szélessége 14 m és legnagyobb merülése 5,73 m, vízkiszorítása 4864 t volt teljes terhelés mellett. Eredetileg a zürichi Escher Wyss & Cie. által gyártott két Zoelly gőzturbinával tervezték felszerelni.[1] A meghajtásának terveit azonban felülvizsgálták és végül a Germaniawerft által gyártott két gőzturbina alkalmazása mellett döntöttek, melyek négy hajócsavart hajtottak meg. A turbinákat tizenöt széntüzelésű kazán látta el gőzzel. A tervezett teljesítményük 19 000 le volt, de a próbajáratok során 29 036 le elérésére voltak képesek, amivel a cirkáló 26,8 csomós csúcssebességre volt képes. 960 tonna szenet tudott magával szállítani, ami révén a hatótávolsága 3500 tengeri mérföld (6500 km) volt 14 csomós sebesség mellett.[2] Alapszemélyzetét 18 tiszt és 349 főnyi legénység adta.[3]

A hajót 12 darab különálló 10,5 cm-es SK L/45[m 2] gyorstüzelő ágyúval szerelték fel. Kettő egymás mellett volt elhelyezve a hajó elején, nyolc volt elhelyezve a hajó közepén (négy-négy mindkét oldalon) és kettő egymás mellett a hajó hátsó részén. Ezen ágyúk lőtávolsága 12 700 m volt és 1800 lövedéket tudtak elhelyezni a lőszerraktárakban számukra, így minden ágyúra 150 jutott. Légvédelmi tüzérséget négy darab 5,2 cm-es SK L/55 gyorstüzelő ágyú alkotta, melyekhez 2000 darab lőszer állt raktáron. A fegyverzetéhez tartozott még két 45 cm-es torpedóvető cső is, továbbá alkalmas volt 100 darab akna szállítására. A hajó fedélzetének páncélvastagsága a legvastagabb részen 80 mm-es volt. A parancsnoki torony páncélja 100 mm-es vastagságú volt, a lövegpajzsoké 50 mm.[3]

SzolgálataSzerkesztés

A hajót Ersatz Schwalbe átmeneti névvel rendelték meg és 1908. május 25-én fektették le a gerincét a Germaniawerft kieli hajógyárában. A vízrebocsátására 1909. június 5-én került sor és keresztelését Max Wallraf, Köln polgármestere végezte. A próbajáratok során a Zoelly turbinákat gyenge minőségűnek találták és ezért a Germaniawerft által gyártottakkal cserélték ki őket. Ez a csere jelentősen késleltette elkészültét.[1] A Nyílt-tengeri Flotta állományában 1911. június 16-án vették fel,[4] A próbajáratait a Vilmos császár részére rendezett flottaparádé szakította meg szeptember 5-én. Október 10-én a II. felderítőcsoporthoz került,[1] mely egység az I. felderítőcsoport csatacirkálóit kísérte.[5] Egyéni, rajkötelékben illetve flottakötelékben végrehajtott hadgyakorlatokon és cirkálóutakon vett részt a következő két év során. Ezek alatt rendkívüli esemény nem történt vele.[1] Hans Zenker fregattkapitány volt a parancsnoka 1911 októbere és 1913 szeptembere között.[6] Parancsnoka a világháború idején Hans Meidinger fregattkapitány volt.

Augusztus 28-tól szeptember 21-ig Franz Hipper ellentengernagynak, a felderítőerők parancsnokhelyettesének a zászlóshajója volt arra az időre, míg az eredeti zászlóshajóját, a von der Tannt el kellett hagynia. Hipper rövid időre távozott és már szeptember 26-án visszatért. A következő év egészén a Cöln maradt a zászlóshajója. Az 1913 szeptemberében sorra kerülő őszi flottagyakorlatok alatt megpróbálta értesíteni az L 1 léghajót a romló időjárási körülményekről, de a rádiójeleit a léghajón nem fogták és emiatt a légi jármű lezuhant Helgoland szigetének közelében.

A hadgyakorlat kiértékelése után Hipper bevonta a tengernagyi lobogóját és helyére Leberecht Maaß ellentengernagy került a II. felderítőcsoport élén.[1] Az 1914-es év a szokásos gyakorlatozásokkal kezdődött, de ahogy a június 28-ai szarajevói merénylet után nőni kezdett a feszültség, a július végére tervezett flottagyakorlatok megtartását elvetették. A háború közeledése miatt július 30-át követően a Cölnt a Német-öbölben állomásoztatták a tengeri hajóforgalom figyelemmel tartására.[7]

Az első világháború kitörésével 1914 augusztusában több más cirkálóval azt a feladatot kapta, hogy járőrözést végezzen a Helgolandi-öbölben. A cirkálókat a rombolóflottillákhoz osztották be és éjszakai őrjáratozásokat végeztek az Északi-tengeren.[8] Augusztus 1. és 7. között a cirkáló a Schillig-révnél horgonyzott, majd a Weser torkolatához hajózott, ahol csatlakozott hozzá a Hamburg könnyűcirkáló és a IV. rombolóflottilla.[9] A járőrözések részeként augusztus 15-én a Stuttgarttal és az I. és II. rombolóflottillákkal előretörést hajtott végre az Északi-tengeren, mely eseménytelenül ért véget.[8]

Helgolandi csataSzerkesztés

Ezzel egyidőben brit tengeralattjárók kezdtek felderítésbe a német járőrözési vonalak mentén. Augusztus 23-án több brit parancsnok javaslatot tett a német járőrvonalak elleni, a harwichi különítmény (Harwich Force) Reginald Tyrwhitt commodore vezette könnyűcirkálóival és rombolóival való rajtaütésre. E hajókat David Beatty altengernagy csatacirkálói és az őket kísérő könnyebb egységek biztosították. A tervet elfogadták és végrehajtását augusztus 28-ra tűzték ki.[10] A hadműveletre kijelölt brit erők közül elsőként a tengeralattjárók kezdték meg augusztus 26-án estétől a felvonulást. A felszíni hajók zöme másnap kora reggel hajózott ki a tengerre. Az utólagosan a harwichiaknak erősítésként szánt 7. cirkálóraj a nap egy későbbi időpontjában indult útnak.[11]

 
A Cöln partra sodort csónakja
 
Emléktábla Kölnben

Augusztus 28-án reggel a Cöln Wilhelmshavenben vételezett szenet. Testvérhajója, a Mainz az Ems torkolatánál, az Ariadne a Weser bejáratánál horgonyzott. E három cirkáló a járőrvonalakon lévő Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók, valamint a Hela aviso-hajó támogatására volt kijelölve ezen a reggelen.[12] 07:57-kor a Harwich Force összetalálkozott a külső járőrvonalon haladó német rombolókkal, melyek visszavonultak a könnyűcirkálók védelme alá. A kibontakozó összecsapásban a Stettin került elsőként szembe a brit haderővel, majd hamar csatlakozott hozzá a Frauenlob.[13] Az eseményekről értesülve Hipper utasította Maaßt, hogy a cirkálóival induljon a támadás alatt lévő hajók támogatására.

A Cöln 09:30-kor indult útnak testvérhajójának,[14] a Mainznak a megsegítésére.[15] 13:25 körül összetalálkozott a súlyosan sérült Arethusa könnyűcirkálóval és több ellenséges rombolóval, melyekre tüzet nyitott. Hamarosan azonban feltűntek a színen Beatty csatacirkálói és emiatt a német cirkáló 13:37-kor 180 fokos fordulatot véve igyekezett kitérni előlük, viszonozva közben a tüzüket. A brit hajók balra kanyarodtak, hogy közelebb kerüljenek a Cölnhöz. A német cirkáló ennek megfelelően módosította a menetirányát a gyors elmenekülés érdekében. Számos találat érte és az egyik végzett magával Leberecht Maaß ellentengernaggyal. 13:56-kor egy másik német cirkáló, az Ariadne is a helyszínre érkezett. Ez elvonta a brit hajók figyelmét és ez lehetővé tette a Cöln számára az északi irányba való elszakadást. Negyed óra múlva azonban visszafordult délkeleti irányba, hogy visszatérjen a kikötőbe.[16]

Az irányváltás révén ismét visszakerült a csatacirkálók ágyúinak hatótávolságába. A brit hajók azonnal tüzet nyitottak rá és számos találatot értek el rajta. A Cöln elkeseredetten harcolt a túlerővel szemben, de az erős tűzben hamarosan égő ronccsá vált, ami miatt végül kiadták a parancsot a hajó elhagyására és a legénység gyülekezni kezdett a fedélzeten.[17] Míg a műszakiak élesítették a robbanótölteteket a cirkáló belsejében, a fent lévők felkészültek a hajó elhagyására. 14:25-kor a Cöln átfordult és elsüllyedt. A túlélők azt várták, hogy a britek kimentik őket, de ehelyett azok továbbhaladtak. Habár több hajó is elhaladt a túlélők közelében még ezen a napon, a sűrű köd miatt nem észlelték őket. A területet három nap múlva átkutató német hajók már csak egy életben lévő hajótöröttet találtak, Adolf Neumann fűtőt.[18] A hajó elsüllyedését a fedélzeten lévő 509 főből mintegy 200 ember élte túl, de a többiek időközben a vízben életüket veszítették.[19]

A hajóroncsot 1979 augusztusában eltávolították elsüllyedésének helyéről, hogy ne jelentsen akkora veszélyt a hajóforgalom számára. Néhány részét kiemelték a vízből és ezek jelenleg a Cuxhaveni Hajóroncs Múzeumban vannak kiállítva.[20]

EmlékezeteSzerkesztés

A Cöln egyik sérült kutterét Norderney szigetén sodorta partra a tenger. A csónakot Köln városának adományozták és 1915-ben annak elülső részét az Eigelstein városrész várkapujában (Eigelsteintorburg) állították ki, 1926 pedig óta annak egyik boltívében látható.

2014 júliusában a Köln fregatt fedélzetéről koszorút helyeztek el a város után elnevezett névrokon könnyűcirkáló 100 évvel korábbi elsüllyedésének helyszínén.[18]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e Hildebrand, Röhr and Steinmetz, p. 180
  2. Gröner, p. 106
  3. a b Gröner, 105. o.
  4. Gröner 106–107. o.
  5. Scheer 14. o.
  6. Hildebrand, Röhr and Steinmetz 179–181. o.
  7. Hildebrand, Röhr and Steinmetz 180–181. o.
  8. a b Scheer 42. o.
  9. Hildebrand, Röhr and Steinmetz 181. o.
  10. Halpern 30–31. o.
  11. Staff 5. o.
  12. Staff 4–5. o.
  13. Staff 6–8. o.
  14. Staff 13. o.
  15. Staff 13. o.
  16. Staff 19–20. o.
  17. Staff 20. o.
  18. a b JEK: 100 Jahre im Gedächtnis. MarineForum 9-2014, 53. o.
  19. Staff 21. o.
  20. Gröner 107. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Cöln (1909) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Cöln (1909) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

IrodalomSzerkesztés