Sarda (Albánia)

középkori város Albániában

Sarda (latin név; albán Sardë / Sarda) mára elpusztult, és csak romjaiban látható középkori település, egyúttal régészeti helyszín a mai Albánia északnyugati részén, Shkodra városától légvonalban 11 kilométerre keletre, a Drin folyón duzzasztott Vau i Dejës-i-tó(wd) Shurdhah-szigetén (Ishull i Shurdhahut). A feltehetően a 6. századtól betelepült Sardát a 7–9. századok között városfallal erősítették meg, a Drin-völgy egyik fontos települése és védelmi pontja lett. Korabeli temetőjének tipológiája és sírmellékletei alapján népességét a komani kultúrához(wd) sorolják. Virágkorát a 10–12. században élte, a régészeti feltárások kilenc templom maradványait azonosították a 12. században püspöki székhellyé előlépett városban. Az Oszmán Birodalom balkáni előrenyomulása során, a 15. század végén Sardát feldúlták, lakói elhagyták és soha nem népesedett be újra.

Sarda
Shurdhah-sziget,  Albánia
Középkori sardai templom romja
Középkori sardai templom romja

Névváltozatok Shurdhah
Alapítás6. század
Megszűnés1491 előtt
Oka oszmán dúlás
Ország Albánia

FekvéseSzerkesztés

Egykor a Drin bal partjának sziklás félszigete volt a középkori erődített városnak otthont adó magaslat.[1] A duzzasztógátas Vau i Dejës-i vízerőmű 1971-es üzembe állítása után a Drin mintegy 20 kilométeres szakaszán elárasztották a völgyet, és az így kialakult Vau i Dejës-i-tó vize alá került a félsziget alsóvárosának és városfalainak egy része.[2] A ma albánul Shurdhah / Shurdhahu néven ismert sziget mintegy 200 méterre fekszik a Drin déli partjától, és Vau i Dejësből vagy Rragamból(wd) érhető el vízi úton. A sziget területe kb. 7 hektár, partvonalainak hossza 1100 méter, legnagyobb kiterjedése észak–déli irányban csaknem 400, kelet–nyugati irányban pedig 300 méter.

TörténeteSzerkesztés

A feltételezések szerint Sarda már az ókor végén, a késő római korban a Drin völgyén át Scodrából Dardaniába(wd) vezető út egyik állomása lehetett,[3] amelyet az 5. századi gót betörések következtében erődíthettek. A régészeti ásatások eredményei ugyanakkor azt látszanak igazolni, hogy bár a félsziget valóban lakott volt a késő ókortól, Sarda városfalai legkorábban a 7–8., legkésőbb a 9. században épültek fel. A falazási technika és a tornyok tipológiája egyaránt arra utal, hogy a település erődítésére a 6. század előtt semmiképpen nem kerülhetett sor.[4] A 6. századi alapítás egy másik bizonytalan forrása II. Gergely pápa egy 594-ben kelt levele, amelyben megemlít egy bizonyos Felix püspököt (episcopus Sardicensis), ám a filológiai kutatások nem igazolták vissza, hogy valóban a Drin-völgyi Sardáról, és nem egy másik, Sardica nevű püspöki székhelyről van szó.[5]

Annyi bizonyos, hogy a 7–8. században már fontos regionális szerepkörű település és templomközpont volt, amely Danja, Dalmaca, Drisht(wd) és más települések mellett fontos szerepet játszott a Bizánci Birodalom és a szláv népek közötti természetes határ, a Drin-völgy védelmében.[6] Az albán régészettudomány a komani kultúra népességének egyik fontos településeként tartja számon Sardát,[7] amelyet korábban az illír–albán kontinuitáselméletben fontos szerepet játszó, az ókori illír etnikum és kultúra továbbélésének és virágzásának régészeti műveltségeként aposztrofáltak.[8] A település története korai szakaszában az először 877-ben említett Polatum(wd) (albánul Pult) vidékének központja lehetett, amely a mai Shkodrától Kukësig húzódó hegyvidéket foglalta magában.[9] Fénykorát a 10–12. században élte a város, népességszáma ebben az időszakban érte el a csúcspontját.[10] A 12. században a sardai római katolikus püspökség (Episcopus Sardensis) székhelye lett, amely az antivari érsekséghez tartozott.[11] Az ásatások kilenc középkori templom maradványait tárták fel a településen.[12] A 15. században a Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalom hadserege elpusztította a települést, amely nem népesült be újra.[13] Sarda pusztulására 1491-ben vagy a megelőző évek valamelyikében kerülhetett sor, 1491-ben ugyanis VIII. Ince pápa a feldúlt sardai egyházmegyét sapa–sardai püspökség (Episcopus Sapatensis et Sardensis) néven egyesítette a sapai (zadrimai) egyházmegyével.[14] Az egyházmegye nevezetes püspökei közé tartozott Pjetër Budi és Frang Bardhi.[15]

Régészeti leírásaSzerkesztés

Sarda régészeti feltárására a Drin-völgy 1971-es elárasztása előtt, 1967-től került sor Hena Spahiu és Damian Komata vezetésével, amelynek során a városfalak és a felszíni maradványok topográfiai felmérése mellett feltárták a külön-külön falakkal védett alsó-, illetve felsőváros területén található lakóépületeket és templomokat, valamint a város temetőjét.[16]

A várost védő falak hossza elérte a 690 métert, és összesen tizenegy torony tagolta. Az alsóváros falának védelmét hét, változatos alaprajzú (háromszög, félkör és négyszög alakú) torony biztosította, a fő városkaput két félkör alaprajzú bástya fogta közre. A városfalak belső oldalához lakóházakat építettek, és a két városrész területén összesen kilenc középkori templom maradványait azonosították. A templomok kivételével a lakó- és középületek uralkodó építőanyaga a terméskő volt, kötőanyagként habarcsot használtak. A város területéről előkerült leletanyagot elsősorban homokkal kevert agyagból, kézzel vagy koronggal készített, sötétszürke fazekastermékek alkotják, amelyeket többnyire szegényesen, legfeljebb hullámvonalakkal vagy szalagdíszítéssel dekoráltak. Az eszközanyagot őrlőkövek, tűzkövek, vaskések, ollók, valamint ékszerek (fülbevalók, gyűrűk stb.) képviselik.[17]

Az alsóvárosban (ma a sziget alacsony fekvésű részén) található egyik templomrom körül tárták fel a középkori, feltehetően 7–8. századi temető húsz sírját. A középkori sardaiak halottaikat jellemzően kőlapokból kialakított, nyugati tájolású sírokba temették, hátukon fekve, kezüket a mellkasukon nyugtatva. A sírok egy részében egyetlen halottat helyeztek nyugalomra, de jellemzőbbek a családi sírok; az egyik sírban tizenhat ember maradványaira bukkantak.[18] A sírmellékletek szegényesek, összesen nyolc sírban bukkantak döntően ékszerleletre (gyűrűk, fülbevalók, üveggyöngy(wd) nyakláncok, övcsatok(wd) stb.), ritkábban használati eszközökre (kések, fejszék stb.), és csak elvétve fegyverekre (nyílhegyek stb.). Egyes ékszereket keresztény szimbolikájú vésetekkel dekoráltak (kereszt, fácán stb.).[19] Elsősorban a sardai középkori temető tipológiai vonásai és sírmellékletei – valamint komani(wd), dalmacai és krujai analógiák – alapján sorolják az albán régészek Sarda népességét a komani régészeti kultúrához.[20]

A környéken több más régészeti lelőhely és rom található, így a Jubani-barlang, az illírek korabeli Gajtan település, a danjai és a dalmacai vár.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ceka 2013 :504.; Korkuti 2013 :75–76.
  2. Elsie 2010 :396.
  3. Wilkes 2006 :173–174.
  4. Wilkes 1992 :273.; Wilkes 2006 :173–174.; Ceka 2013 :505.; Korkuti 2013 :77. Vö. Elsie 2010 :396.
  5. Ceka 2013 :487., 505.
  6. Pollo & Puto 1981 :33.; Ceka 2013 :492., 504.
  7. Ceka 2013 :489.; Agolli 2006 :287.
  8. Pollo & Puto 1981 :59.; Ceka 2013 :21., 505.
  9. Elsie 2010 :74.; Ceka 2013 :505.
  10. Elsie 2010 :396.; Korkuti 2013 :77.
  11. Elsie 2010 :396.
  12. Korkuti 2013 :76.
  13. Korkuti 2013 :77.
  14. Elsie 2010 :396.
  15. Elsie 2010 :32., 59.
  16. Elsie 2010 :396.; Ceka 2013 :504.; Korkuti 2013 :75–76.
  17. Elsie 2010 :396.; Korkuti 2013 :76.
  18. Ceka 2013 :504–505.; Korkuti 2013 :76.
  19. Agolli 2006 :289.; Ceka 2013 :505.; Korkuti 2013 :76.
  20. Ceka 2013 :505.; Korkuti 2013 :76–77., 300.

ForrásokSzerkesztés

  • Agolli 2006: Esmeralda Agolli: The distribution of arrowheads in Koman culture burials (6th–8th centuries A.D.). In New directions in Albanian archaeology: Studies presented to Muzafer Korkuti. Ed. by Lorenc Bejko and Richard Hodges. Tirana: International Centre for Albanian Archaeology. 2006. 287–293. o. = International Centre for Albanian Archaeology Monograph Series, 1. ISBN 9994392301  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Wilkes 2006: John J. Wilkes: The significance of road-stations for the archaeology of Albania in the Roman era. In New directions in Albanian archaeology: Studies presented to Muzafer Korkuti. Ed. by Lorenc Bejko and Richard Hodges. Tirana: International Centre for Albanian Archaeology. 2006. 169–176. o. = International Centre for Albanian Archaeology Monograph Series, 1. ISBN 9994392301