Wikipédia

Kukës

albániai város Kukës megyében
A címszóban szereplő hímnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Kukës, illetve Kukësi.
A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.

Kukës város Albánia északkeleti részén, Shkodra városától légvonalban 75 kilométerre keletre, a koszovói határ közelében, a Drin folyó völgyében felduzzasztott Fierzai-tó partján. Kukës megye székhelye, megyéjén belül Kukës község, valamint Kukës alközség központja. Ez utóbbi közigazgatási egység a városon kívül két másik települést foglal magában (Drinas és Gostil). A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 16 719 fő, ezzel Albánia tizenhetedik legnépesebb városa.[1] A mai Kukës az 1970-es években épült szocialista város lakótelepekkel, mára nagyrészt elhagyott nehéz- és könnyűipari létesítményekkel, de kedvelt kiindulópontul szolgál a környező természeti értékeket (Albán-Alpok, Valbona-völgy, Fierzai-tó vidéke, Korab-hegy stb.) felkereső turisták számára.

Kukës
Kukësi blokkházak, jobboldalt a Gjallica-heggyel
Kukësi blokkházak, jobboldalt a Gjallica-heggyel
Kukës címere
Kukës címere
Közigazgatás
Ország Albánia
Megye Kukës
Község Kukës
Alközség Kukës
Polgármester Bashkim Shehu (PD)
Irányítószám 8501–8503
Körzethívószám 24
Népesség
Teljes népesség16 719 fő (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság320 m
Időzóna
Elhelyezkedése
Kukës (Albánia)
Kukës
Kukës
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 42° 04′ 33″, k. h. 20° 25′ 23″Koordináták: é. sz. 42° 04′ 33″, k. h. 20° 25′ 23″
Kukës weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kukës témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése szerkesztés

Kukës a Fekete- és a Fehér-Drin összefolyásánál, a Drin vizéből 1976-ban felduzzasztott Fierzai-tó déli partján terül el.[2] Geológiai értelemben a Mirditai-fennsík szerpentinövezetéhez tartozik, természetföldrajzi szempontból azonban a Drin völgye által elválasztott Albán-Alpok és az attól délre elterülő Közép-Albán-hegység közé ékelődik.[3] A várostól 8 kilométerre délkeletre emelkedik a Gjallica-hegy 2489 méteres csúcsa.[4] Az országban itt a legalacsonyabb az évenkénti napsütéses órák száma (2000 óra).[5]

A várost Albánia központi részeivel az A1-es autópálya köti össze, amely Koszovó irányába vezet tovább.

Történelme szerkesztés

Az újkőkorszakban a mai Kukës melletti Kolsh Drin-partján telepedett le az ember. Tárgyi műveltségük sajátos jegyei a mai Albánia egész területéről ismert – monokróm, esetenként fehér vonalakkal megrajzolt – vöröskerámia mellett a kávébarna ornamentikával díszített vörös agyagedények.[6] A környék első ismert halomsírjai a bronzkor során jelentek meg, amelyek közös jellemzői a kőlapokból kialakított sírkamra, a borostyán sírmellékletek, valamint a temetkezési hely kerámiaedény-töredékekkel kevert földréteggel való befedése. Mindez egyfelől a mati kultúra délnyugatra húzódó területeivel mutat hasonlóságot, de az illír népek i. e. 5. századból ismert temetkezési hagyományával is rokonítható. A legkorábbi sírleletek arról tanúskodnak, hogy a vaskorig oldalfekvésben, magzati pózba rendezve hantolták el halottaikat, amit helyenként a vaskortól felváltott egy másik hagyomány: a nyújtott lábbal hanyattfekvő halottak eltemetése. A környék legjelentősebb halomsírjai a közeli Këneta, Çinamak (67 tumulus), Bardhoc és Kruma határában, valamint a már koszovói oldalon lévő Këneta mellett találhatóak.[7] A kőlapokból kialakított sírkamra hagyománya egészen a középkorig élt, a környékről nagy számban ismertek az albán etnicitású komani régészeti kultúrához kötődő ilyen sírhelyek.[8]

A település első említése 1571-ből ismert; ekkor tizenkét házhelyet számoltak össze a Kukufic néven ismert faluban. A 20. századig Prizren körzetéhez tartozó, kevésbé jelentős piachely volt. Az első világháborút követő pártpolitikai harcok során a hatalmát építgető Amet Zogolli ellenzékének egyik fő fészke volt a terület, ahol 1919-től a Muharrem Bajraktari vezette kukësi helyőrség tartotta fenn a rendet.[9] 1923 januárjában Bajram Curri vezetésével – Hasan Prishtina és Mustafa Kruja támogatásával – fegyveres kormányellenes felkelés tört ki a Gjakova és Kukës közötti vidéken, amelyet a Zogolli-kormány – jugoszláv csendőrségi segédlettel – csakhamar levert.[10] 1924 májusában újabb elégedetlenségi hullám futott végig Albánián; a Bajram Curri vezette felkelők az országban elsőként ragadtak fegyvert a shalai törzsfő, Rexhep Shala felhívására, Bajraktarit és katonáit kiűzték Kukësból és átvették a település feletti hatalmat. Ennek nyomán bontakozott ki a júniusi forradalom, amely a kormány leváltásával és Zogolli külföldre menekülésével zárult.[11]

A második világháború során, 1943 őszén előbb a jobboldali Nemzeti Front gerillái szabadították fel ideiglenesen a környéket a náci Németország megszálló hadserege alól,[12] 1944 szeptemberében pedig a gyakorlatilag a kommunisták által irányított Nemzeti Felszabadítási Mozgalom – koszovói partizánok által támogatott – 5. partizánbrigádja űzte ki végleg a megszállókat.[13] Enver Hoxha írásos parancsára 1944. szeptember 20-án partizántársai a Kukës melletti Kolesjanban verték agyon a pártvezér számára mind kényelmetlenebbé váló Llazar Fundo kommunista mozgalmárt.[14]

A régi Kukëst és huszonnyolc másik települést 1976-ban vízzel árasztották el, amikor a Drin folyón Fierzánál felépült a Párt Fénye (Drita e Partisë) vízerőművet kiszolgáló duzzasztógát, és az egykori falvak helyét a 73 négyzetkilométeres Fierzai-tó vette át. A lakosságot a tó partján újonnan létrehozott modern szocialista városban telepítették le, amely megörökölte a Kukës nevet, de gyakorta hivatkoznak rá az informális Új-Kukës (Kukës i Ri) néven is.[15] A korábban elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó betelepülőknek elsősorban a környék bányászata, a fémipar, valamint különböző könnyűipari üzemegységek (szeszgyár, szőnyeggyár stb.) adtak munkát. Már az Albániát 1939-ben megszálló olasz vezetésnek voltak fejlesztési tervei a Kukës környéki krómérc kiaknázására,[16] de a nagyipari léptékű bányaművelés csak a második világháborút követő évtizedekben bontakozott ki. 1961-ben állították üzembe a gjegjani rézbányát, amelynek ércét Kukësban dolgozták fel.[17] Az 1970-es második felében a közeli Kalimashnál, majd az 1980-as évek közepén Vlahnánál krómbányát, Kukës közelében pedig krómdúsító üzemegységeket létesítettek.[18]

A kommunista egypártrendszer végóráiban, 1990 januárjában Kukësban nagyszabású rendszerellenes tüntetésekre került sor.[19] A rendszerváltást követően a munkahelyek nagy része megszűnt. Az elvándorlás arányait jelzi, hogy az 1989 és 2001 között Tiranába betelepülők 7,7%-a Kukës kerületből érkezett (kibocsátó régióként csak Dibra kerület előzte meg).[20] Az 1998–1999-es koszovói háború további jelentős tehertételnek bizonyult Kukës gazdasági erőforrásaira. A hazáját elhagyni kényszerült koszovói albánok 400-500 ezres tömege Albánia felé lépte át a határt, s nagy részük hónapokon keresztül a Kukës körüli sátortáborokban lelt oltalomra.[21]

Némi gazdasági fellendülést hoztak a 2000-es–2010-es évek fejlesztései, amelyek némiképp oldottak Kukës és környéke földrajzi elszigeteltségén. 2006 és 2013 között felépült az Albániát Koszovóval összekötő A1-es autópálya Fushë-Kruja és a morinai határátkelő közötti szakasza.[22] A morinai mellett két újabb határátkelőhelyet nyitottak Kukës község és Koszovó között (Shishtavec, illetve a csak gyalogos forgalmat áteresztő Zapod).[23] Egyesült arab emirátusi finanszírozással 2006-ra készült el az ország második nemzetközi repülőtere, a kukësi nemzetközi repülőtér,[24] jóllehet, az albán kormány csak 2016-ban adta ki az engedélyt nemzetközi polgári légi járatok indítására és fogadására.[25] (Az olasz Ala Littoria légi társaság 1927 februárjától már üzemeltetett tirana–kukësi légi járatokat.[26])

Nevezetességei szerkesztés

Kukës voltaképpen egy kiterjedt szocialista lakótelep, amelynek nyugati peremén terül el a középületekkel övezett főtér. Itt található az 1939-ben felállított Szkander bég mellszobor (Odhise Paskali műve), valamint az 1998–1999-es koszovói háború Kukësban és környékén elszállásolt menekültjeinek hálája jeleként 2009-ben felavatott Koszovói exodus emléktorony.[27] A közelben található a Fierzai-tavon közlekedő hajók kikötője, valamint egy parkosított tóparti sétány.[28] Kukës a szunnita iszlám egyik regionális központja, a shkodrai főmufti főhatósága alá tartozó kukësi mufti székhelye,[29] mecsetjük a tóparti promenád közelében található.

A környék felfedezésére alkalmas kiindulópont, akár az északra elterülő Albán-Alpok látnivalói (Bajram Curri, Tropoja, Valbona-völgy, Krumai-medence stb.), akár a várostól dél–délnyugatra lévő Mirditai-fennsík, a Fekete-Drin völgye, Peshkopia vagy az albániai goránok központi települése, Shishtavec az úti cél.[30]

Nevezetes kukësiak szerkesztés

  • Itt született Rreshat Bardhi (1935–2011),1991-től haláláig az albániai bektásik szellemi vezetője.[31]
  • Todi Lubonja (1923–2005) kommunista politikus 1954–1955-ben a kukësi pártszervezet titkára volt.[32]
  • Az 1933-ban merénylet áldozatául esett politikus, Hasan Prishtina földi maradványait 1977-ben a kukësi mártírok temetőjében helyezték örök nyugalomra.[33]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Censusi i popullsisë dhe banesave / Population and housing census: Kukës 2011. Tiranë: Instituti i Statistikës. 2013. 84. o.  
  2. ↑ Somogyi 1955 :182.; Elsie 2010 :128.
  3. ↑ Somogyi 1955 :170., 172.
  4. ↑ Dienes 2005 :118.; Gloyer 2012 :168.
  5. ↑ Nagel 1989 :18.
  6. ↑ Jacques 2009 :5. Vö. Nagel 1989 :36.
  7. ↑ Jubani 1983 :118.; Wilkes 1992 :45.; Jacques 2009 :13., 27.; Gilkes 2013 :14.
  8. ↑ Jacques 2009 :153.
  9. ↑ Elsie 2010 :28.
  10. ↑ Pollo & Puto 1981 :189.; Pearson 2004 :201.
  11. ↑ Pollo & Puto 1981 :192.; Pearson 2004 :222.; Elsie 2010 :28.; Vickers 2014 :105.
  12. ↑ Zavalani 2015 :259.
  13. ↑ Pearson 2005 :382.
  14. ↑ Elsie 2010 :156.
  15. ↑ Nagel 1989 :138.; Dienes 2005 :118.; Jacques 2009 :505.; Gloyer 2012 :166.
  16. ↑ Pearson 2004 :496.
  17. ↑ Nagel 1989 :21.; Elsie 2010 :303.
  18. ↑ Nagel 1989 :139.; Elsie 2010 :303.
  19. ↑ Réti 2000 :368.
  20. ↑ Doka & Karaguni 2010 :58.
  21. ↑ Gloyer 2012 :168.; Abrahams 2016 :269–271.
  22. ↑ Elsie 2010 :244.; Gloyer 2012 :166.
  23. ↑ Vickers 2014 :251.
  24. ↑ Dienes 2005 :118.; Elsie 2010 :5.
  25. ↑ Fatjona Mejdini: Albanians Get to Fly from Second Airport. www.balkaninsight.com
  26. ↑ Pearson 2004 :268.; Elsie 2010 :5–6.
  27. ↑ Nagel 1989 :138.; Dienes 2005 :118.; Elsie 2010 :349.; Gloyer 2012 :166., 168.
  28. ↑ Gloyer 2012 :168.
  29. ↑ Jacques 2009 :455.
  30. ↑ Nagel 1989 :138–139.; Dienes 2005 :118–119. Gloyer 2012 :166.
  31. ↑ Elsie 2010 :33.
  32. ↑ Elsie 2010 :286.
  33. ↑ Jacques 2009 :549.

Források szerkesztés

  • ↑ Abrahams 2016: Fred C. Abrahams: Modern Albania: From dictatorship to democracy in Europe. New York;  London: New York University Press. 2016. ISBN 9780814705117  
  • ↑ Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia. [2005]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9638646713  
  • ↑ Doka & Karaguni 2010: Dhimitër Doka – Merita Karaguni: Albania’s economic and regional developments during transition period (1990–2008). In Albánok. Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. 54–63. o. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • ↑ Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870  
  • ↑ Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • ↑ Nagel 1989: Albánia. Pécs: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • ↑ Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • ↑ Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • ↑ Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London;  New York: I.B. Tauris. 2014.  
  • ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kukës&oldid=25976280”