Főmenü megnyitása

Somlár Zsigmond, Stein (Budapest, 1875. január 1. – Budapest, 1943. február 13.) színész.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Gimnáziumi tanulmányai befejeztével a bécsi konzervatóriumban volt Lewinsky József növendéke, majd a színművészeti akadémián és Rákosi Szidi színiiskolájában tanult. Első szerződése Leszkay Andrásnál volt Nagyváradon. Innen Pozsony (Relle Iván), Pécs, Szatmár, Miskolc városok színházaiban működött. Játszott a Városligeti Színkörben (1900–1901), a Thália Társaságnál (1905–1907), a Bonbonnière Cabaretban (1907–1908) majd a Kamarajátékokban (1910–1911). 1911-14-ben Pécsett, 1915-től a Modern Színpadon, 1924-ig pedig az Andrássy úti és a Belvárosi Színházban szerepelt. 1916-ban az Érdekes Kabaréban láthatta a közönség, majd 1924-25-ben fellépett a Magyar Színházban. 1920-ban egy darabig az Új Színház vezetője volt, majd 1925 őszén a Művész Színpad élére került. 1928-29-ben a Városi Színházban működött mint súgó, ezután 1929 és 1931 között a Bethlen téri Színpadon játszott. 1931–32-ben az Új Színpadon lépett fel, 1940-től az OMIKE Művészakciójában szerepelt.

Tagja volt az úttörő Thália-társaságnak, ahol Rellig orvost (Vadkacsa) Lukát (Éjjeli menedékhely) formálta meg. Tagja volt az Unió színházainak (Belvárosi Színház) és a Buta emberben és Gazdag leányban voltak sikerei. Imre Sándorral együtt 1920-ban Új Színház címen színházi vállalatot alapított, melynél Gerhard Hauptmann Téli balladája aratott irodalmi sikert. Mint rendező és színházi szakíró is eredményesen működött.

Színpadi műveiSzerkesztés

  • A quartett (társszerző: Gellért Lajos), szatirikus vígjáték
  • Szegény angyalok, színmű (társszerzők: Gellért Lajos és Tarkeövy István), színre került az Uj Színházban, több mint 25 előadásban.

Fontosabb szerepeiSzerkesztés

  • Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
  • Lengyel (Szenes B.: A gazdag ember)
  • Doktor (Lestyán S.: Ezen üzlet megszűnik)
  • Lucifer
  • Mephisto
  • Shylock
  • Jágó
  • Molière: Fösvénye
  • Molière: Képzelt beteg

Főbb rendezéseSzerkesztés

  • Csehov: Leánykérés

ForrásokSzerkesztés