„Max von Oppenheim” változatai közötti eltérés

{{személySzemély infobox}}

Apja Albert von Oppenheim, a Sal. Oppenheim nevű kölni magánbank személyes vagyoni felelősségű résztulajdonosa volt, Max von Oppenheim már korán felismerte, hogy őt a kultúra jobban érdekli, mint a pénzügyi mérlegek és az egyéb banki tevékenységek. Apja kívánságára 1879-től jogot tanult a Strassburgi Egyetemen, ahol 1880-ban csatlakozott a Strassburgi Palatia hadtesthez. A Kölnben letett első záróvizsga után 1883-ban [[Göttingen|Göttingenben]]ben lett jogi doktor. Időközben a Külügyi Hivatalban megpályázott egy diplomata állást, de számos pályázati kérdés és zsidó származása alapján a birodalmi kancellár, [[Otto von Bismarck|Bismarck]] elutasította, ami bántotta Oppenheim hazafias elkötelezettségét. 1891-ben tette le az értékelő vizsgát Kölnben. A következő évben apja anyagi segítségével [[Kairó|Kairóba]]ba költözött abból a célból, hogy megtanulja az arab nyelvet.

Max von Oppenheim különböző felfedező utazásokat tett a [[Közel-Kelet|Közel-Keletre]]re és Kelet-Afrikába, ahol időnként kihasználta a diplomata funkció előnyét is. Életét Kairóban az arab kultúrával és szokásokkal történő teljes asszimiláció jellemezte, amit az is jól mutat, hogy magához vett egy elnyomott, fiatal arab lányt és a magánlakását arab-keleti stílusban rendeztette be. Így jöttek létre az akkori időkben ritkának számító kapcsolatok egy európai és több arab törzsi vezető, mindenekelőtt az egyébként a harciasnak, gyanúsnak tartott beduinok között. Max von Oppenheim korábbi kérésének megfelelően így 1896-ban a Császári Főkozulátus Kairóba akkreditált attaséja lett, 1990-ben pedig követségi tanácsossá nevezték ki. Kinevezését a világhatalomra törekvő [[II. Vilmos német császár]] ösztönözte, aki később Oppenheim invitálására egy keleti utazást tett.

Időközben Oppenheim megismerkedett a pániszlámizmus törekvéseivel, melyek között az is szerepelt, hogy az összes muzulmánnak, az [[Európa|Európában]] és az [[Amerikai Egyesült Államok|USA]]-ban élőknek is, előbb-utóbb az oszmán szultán alattvalójának kell lennie. Oppenheim később találkozott [[II. Abdul-Hamid oszmán szultán|Abdul-Hamid szultánnal,]] aki ezt neki is kifejtette. Von Oppenheim ebből arra következtetett, hogy [[Németország|Németországnak]]nak nagy haszna származna abból, ha az összes európai muzulmán egy Németországgal baráti viszonyban lévő államban élne, különös tekintettel a muzulmán lakosság növekvő számára a francia és angol befolyás alatt lévő európai ellenfeleinél. Von Oppenheim 1910-ig volt Kairóban miniszteri meghatalmazott.

Az [[első világháború]] alatt Oppenheim a külügyi hivatalban dolgozott [[Berlin|Berlinben]]ben, ahol megalakította a „Kelei hírügynökséget”, de az iszambuli német nagykövetségen is tevékenykedett. A háborúban megpróbálta a Közel-Keleten az iszlám lakosságot [[Anglia]] ellen mozgósítani és ezáltal ő tartható majdnem [[Arábiai Lawrence]] német megfelelőjének. A német külügyi hivatala az iszlám lázadók stratégiáját követte az ellenséges országok gyarmatain. Ennek a dupla koncepciónak a szellemi atyja volt von Oppenheim. Eszerint először a csapatok kellenek a fronton és másodszor népi lázadások „a mélyben”.

A [[Holocaust|holocaustotholocaust]]ot és a második világháborút Berlinben túlélte, ámbár – ha ki is keresztelkedett – úgynevezett „félzsidónak” számított. 1943 őszén települt át [[Drezda|Drezdába]]. 1946-ban halt meg tüdőgyulladásban.